Nemzetközi póker hírek

James Akenhead visszatérése

A WSOP és WSOPE Main Event döntő asztalokat is megjárt brit kártyás egy komolyabb downswing után visszavonult a pókertől és éttermet nyitott, ma viszont már újra pókerprofiként él. A WPT-nek adott interjú során az étteremvezetés közben szerzett tapasztalatokról és visszatérésének körülményeiről is mesélt.
author-picture Admin - 2016. március 23.

James Akenhead 2007-ben bukkant fel először élő tornákon, 2009-ben mind a WSOP mind a WSOP Europe főversenyen is a döntő asztalig menetelt. Bár mindkét fináléban a kilencedik helyen végzett, így is majdnem 2 millió dollárt nyert.

Akenhead ezek után másfél éves downswingbe került, ezek után döntött úgy hogy visszavonul a pókertől és éttermet nyit.

"A WSOP főversenyek utáni években volt egy egy éves periódus amikor szinte egy versenyen se értem pénzbe, több mint 400,000 fontot buktam a beülőkön és az egyéb költségeken. Amikor láttam hogy ilyen szériák megtörténhetnek, tudtam, nem akarok életem végéig ezzel foglalkozni.

 

Nem volt feleségem, gyerekeim vagy jelzálog a házamon, de tudtam hogy egyszer akarom majd ezeket a dolgokat, és egyszerűen nem akartam, hogy beüthessen egy ilyen év amikor feleséggel, három gyerekkel és fizetendő lakáshitellel élek. Ekkor döntöttem el, hogy kiszállok a pókerből."

Akenhead úgy döntött, hogy valami felelősségteljesebb és stabilabb dolgot akar az életében, ezért nyitott egy éttermet.

"Gyorsan rájöttem, hogy az étterem pont az ellentéte ezeknek a dolgoknak" - neveti el magát.

Mivel nem volt üzlettársa, heti 90-100 órát dolgozott az éttermen. A munka meghozta gyümölcsét, a The Reach Bar nevű helynek máig tökéletes az értékelése, de már nem Akenhead a tulaj.

"Azt hiszem nem értékeltem eléggé az életvitelt amit pókeresként folytattam. Az étterem vezetése rettentően kemény munka volt és sok pénzt is buktam rajta, de rengeteg is tanultam.

Megvolt az első személyzeti megbeszélésem, felvettem és kirúgtam embereket, beszéltem a vásárlókkal, a beszállítókkal, ilyesmi.

Korábban egész nap alsógatyában nyomtam az online pókert a lakásban, most pedig minden nap különböző emberekkel találkoztam. Nem bánom, hogy végül pénzt buktam az éttermen mert rengeteg élettapasztalatot gyűjtöttem.

A pókerben tett szünet után sokkal felelősségteljesebben bánok a pénzzel. Megtanultam mennyit is ér igazából, nem az a 21 éves önmagam vagyok aki menő autókról és elegáns éttermekről álmodozott. Ha nem tiszteled a pénz valódi értékét, végül meg fogod szívatni magad.

Az étterem felőrölt fizikailag és mentálisan is. Az első másfél évben szinte alig aludtam, egy leosztást se pókereztem, még vasárnap se. Tudtam hogy elaludnék a fáradtságtól mielőtt pénzbe érnék.

Akenhead ezek után majdnem elvállalt egy "rendes" állást egy gibraltári szerencsejáték cégnél, de egy barátja unszolására inkább ismét a póker felé fordult.

Online kezdte és viszonylag gyorsan szerzett is egy nagy nyereményt. Ezek után úgy érezte, még mindig él benne a póker iránti szeretet, úgyhogy elkezdett fórumozni és elemezni hogy megismerje a mezőny új tendenciáit.

Akenhead a visszatérése után pár hónappal már $145,000-t gyűjtött élő versenyeken, először második lett a Vic £2,000 nevezési dÍjú versenyén £70,000-ért, nemrég pedig a €340 nevezési díjú WPT Bécs Warm-up versenyét nyerte meg további €65,000-ért, így a visszatérés mindenképpen jól sikerült.

Akenhead elmondása szerint nyolc évvel ezelőtt úgy tippelt, a póker öt éven belül halott lesz, mert túl jók lesznek a játékosok, most viszont úgy gondolja, még hosszú ideig szép profitot lehet termelni a játékban, ha elég keményen dolgozik az ember.

 

Kapcsolódó cikkek

0 hozzászólás

Partnereink
GGPoker
  • Óriási forgalom, minden napszakban elegendő asztal
  • A világ legnagyobb online póker tornái
  • Folyamatos innováció (AoF, Mystery Bounty)
  • Számos szórakozni vágyó amatőr játékos
  • Bőkezű bónuszok
Ugrás a teremhez
Unibet
  • Magas központi rakeback
  • Kezdőbarát
  • Sok kezdő játékos
Ugrás a teremhez
RedStar Poker
  • Megbízható szolgáltató, kiváló ügyfélszolgálattal
  • A terem a harmadik legnagyobb poker hálózat tagja
  • Magas rakeback
  • HUD használható
Ugrás a teremhez
888poker
  • Könnyű ellenfelek
  • Előnyös VIP promóció cash game játékosoknak
  • Izgalmas játék variánsok: SNAP és BLAST
  • HUD használható
Ugrás a teremhez
JackPoker
  • Extrém magas Üdvözlő bónusz
  • Többségben vannak a rekreációs játékosok
Ugrás a teremhez
PokerKing
  • Amerikai játékosok
  • HUD elérhető
  • Magas központi visszatérítés
  • Minden igényt kielégítő új szoftver
  • Speciálisabb játéktípusok is elérhetőek
  • Széles verseny kínálat
Ugrás a teremhez
Bet365 Poker
  • Prémium asztalok
  • Sok sportfogadó játékos
  • HUD használható
Ugrás a teremhez
Betkings
  • Ázsiai fishek
Ugrás a teremhez
Betfair
  • Kellemes mezőny
  • Jelentős forgalom
  • Magas fix központi visszatérítés
  • €70 000-s összdíjazású havi race-ek
  • HUD használható
Ugrás a teremhez
bwin Poker
  • Akár 40% központi rakeback
  • Egyedi ajánlat játékosainknak
Ugrás a teremhez
Olasz terem
  • Privát ajánlat: Csak a PókerAkadémia játékosainak
  • Könnyű mezőny
  • HUD
Ugrás a teremhez
Everygame Poker
  • Kezdőbarát
  • Arányaiban sok rekreációs játékos
  • Fogad USA játékosokat
  • Magas rakeback
Ugrás a teremhez
ChampionPoker
  • A terem a harmadik legnagyobb poker hálózat tagja
  • Magas rakeback, mennyiségi korlátozás nélkül
  • HUD használható
Ugrás a teremhez
Élő ügyfélszolgálat