Mint arról beszámoltunk, április 5-én megkezdődtek az új pókeres liga, a Global Poker League (GPL) küzdelmei. Az első héten az esélytelennek tartott Hong Kong Stars remekelt, 18 pontot gyűjtött az eurázsiai konferenciában. Az amerikai konferenciát a New York Rounders vezeti 16 ponttal.
A szezon startjára minden résztvevő csapat kerete kialakult, egyet kivéve. A Los Angeles Sunset kapitánya, Maria Ho nem jelentette be wildcard játékosait, csak a négy draftolt játékos kiléte volt ismert. A csapatot ezzel együtt is a favoritok között emlegették, hiszen az említett négyes nem akármilyen nevekből áll: Fedor Holz, Olivier Busquet, Eugene Katchalov és Chance Kornuth.
Arról, hogy Ho miért nem jelentette be a wildcard játékosokat, nem volt hivatalos információ, de logikusnak tűnt, hogy olyasvalakivel állhat tárgyalásban, aki részéről nagyobb szervezést igényel, hogy a GPL versenynaptárát összeegyeztesse egyéb feladataival. Ez be is igazolódott.
Ho néhány órája jelentette be wildcard játékosait. Az egyik választása saját maga lett, a másik pedig egy színész, a nagy sikerű Breaking Bad (Totál szívás) sorozatból is ismert Aaron Paul.
KÉP
Közismert, hogy Paul szeret pókerezni, a WSOP-n rendszeresen játszik, emellett részvétele a mainstream média, na meg a színész rajongóinak figyelmét is a GPL-re fordíthatja. Ho kiemelte Paullal kapcsolatban, hogy rendkívül elkötelezett a póker irányába, szeretne fejlődni, hogy a játék legjobbjai ellen is megállja a helyét, és szerinte az ő lelkesedése, motiváltsága fontos tényező lesz a csapatban.
Ho nem szorul bemutatásra pókeresként, napjaink egyik legeredményesebb női játékosa, $1.888.514 élőtorna nyereménnyel rendelkezik, külső adottságai miatt pedig marketing szempontból is fontos szerepet kaphat, vagyis borítékolható volt, hogy ő lesz az egyik wildcard a Sunsetben.
A GPL második hete április 12-én, vagyis a mai napon indul, a 6-max akciót live stream közvetítésben követhetitek a PókerAkadémián 18:00-tól.
Mint arról beszámoltunk, április 5-én megkezdődtek az új pókeres liga, a Global Poker League (GPL) küzdelmei. Az első héten az esélytelennek tartott Hong Kong Stars remekelt, 18 pontot gyűjtött az eurázsiai konferenciában. Az amerikai konferenciát a New York Rounders vezeti 16 ponttal.
A szezon startjára minden résztvevő csapat kerete kialakult, egyet kivéve. A Los Angeles Sunset kapitánya, Maria Ho nem jelentette be wildcard játékosait, csak a négy draftolt játékos kiléte volt ismert. A csapatot ezzel együtt is a favoritok között emlegették, hiszen az említett négyes nem akármilyen nevekből áll: Fedor Holz, Olivier Busquet, Eugene Katchalov és Chance Kornuth.
Arról, hogy Ho miért nem jelentette be a wildcard játékosokat, nem volt hivatalos információ, de logikusnak tűnt, hogy olyasvalakivel állhat tárgyalásban, aki részéről nagyobb szervezést igényel, hogy a GPL versenynaptárát összeegyeztesse egyéb feladataival. Ez be is igazolódott.
Ho néhány órája jelentette be wildcard játékosait. Az egyik választása saját maga lett, a másik pedig egy színész, a nagy sikerű Breaking Bad (Totál szívás) sorozatból is ismert, háromszoros Emmy-díjas Aaron Paul.
Közismert, hogy Paul szeret pókerezni, a WSOP-n rendszeresen játszik, emellett részvétele a mainstream média, na meg a színész rajongóinak figyelmét is a GPL-re fordíthatja. Ho kiemelte Paullal kapcsolatban, hogy rendkívül elkötelezett a póker irányába, szeretne fejlődni, hogy a játék legjobbjai ellen is megállja a helyét, és szerinte az ő lelkesedése, motiváltsága fontos tényező lesz a csapatban.
Ho nem szorul bemutatásra pókeresként, napjaink egyik legeredményesebb női játékosa, $1.888.514 élőtorna nyereménnyel rendelkezik, külső adottságai miatt pedig marketing szempontból is fontos szerepet kaphat, vagyis borítékolható volt, hogy ő lesz az egyik wildcard a Sunsetben.
A GPL második hete április 12-én, vagyis a mai napon indul, a 6-max akciót live stream közvetítésben követhetitek a PókerAkadémián 18:00-tól.
A GPL 2016 csapatai:
Paris Aviators: Bertrand "ElkY" Grospellier, Davidi Kitai, George Danzer, Mike Leah, Fabrice Soulier (csk), Alexandre Luneau
Moscow Wolverines: Dzmitry Urbanovich, Vladimir Troyanovskiy, Andrey Pateychuk, Sergey Lebedev, Anatoly Filatov (csk), Igor Yaroshevsky
London Royals: Igor Kurganov, Vabessa Selbst, Chris Moorman, Justin Bonomo, Liv Boeree (csk), Sam Trickett
Rome Emperors: Mustapha Kanit, Dario Sammartino, Timothy Adams, Walter Treccarichi, Max Pescatori (csk), Todd Brunson
San Francisco Rush: Phil Galfond, Anthony Gregg, Kitty Kuo, Anton Wigg, Faraz Jaka (csk), Jonathan Jaffe
Berlin Bears: Brian Rast, Sorel Mizzi, Dominik Nitsche, Jeff Gross, Daniel Cates, Bill Perkins
Las Vegas Moneymakers: Anthony Zinno, Jonathan Duhamel, Jake Cody, Jonathan Little, Chris Moneymaker (csk), Scott Ball
Sao Paulo Metropolitans: Darren Elias, Byron Kaverman, Thiago Nishijima, Joao Pires Simao, Felipe Mojave Ramos, Joao Neto
Montreal Nationals: Mike "Timex" McDonald, Martin Jacobson, Pascal LeFrancois, Xuan Liu, Marc-Andre Ladouceur (csk), Jason Lavallee
New York Rounders: Jason Mercier, Tom Marchese, Kevin MacPhee, Jason Wheeler, Bryn Kenney (csk), Tyler Kenney
Hong Kong Stars: Weiyi Zhang, Raiden Kan, Dong Guo, Bryan Huang, Celina Lin (csk), Randy Lew
Los Angeles Sunset: Fedor Holz, Olivier Busquet, Eugene Katchalov, Chance Kornuth, Maria Jo (csk), Aaron Paul