Az Egyesült Államok online póker legalizációja a vártnál jóval lassabban halad, még mindig csak három állam, Delaware, Nevada és New Jersey legalizálta a játékot. Pedig 2014-ben a legtöbb szakértő azt várta, hogy 2015-re beindul az online póker élet az USA-ban, úgy gondolták, 2016-ra legalább 12 államban folyik majd legálisan a játék, de akár a 19-20 is elképzelhetőnek tűnt. Elsősorban Kalifornia, Connecticut, Florida, Illinois, Iowa, Louisiana, Maryland, Minnesota, Mississippi, New York, Oklahoma, Oregon, Pennsylvania, Dél-Dakota, Washington és Nyugat-Virginia legalizációjára számítottak.
Az elmúlt évek kudarcai után most ismét bizakodóak az amerikai legalizáció támogatói. A becslések tekintetében azért óvatosabbak, de még ezzel együtt is arra számítanak, hogy legalább kétszeresére nő a legalizált amerikai piac 2017 végéig. Bár úgy tűnik, több államban nem téma az online póker legalizálása, néhányban egészen jól halad a folyamat.
Akiktől legalizálás várható 2017 végéig:
Pennsylvania: Pennsylvaniában jelenleg is folyamatban van a szabályozás. Sokan remélték, hogy már a nyáron csatlakozik a legalizált államokhoz, ez azonban biztosan nem történik meg, hiszen bejelentették, csak ősszel kerül a szenátus elé a javaslat. Akkor viszont, az ígéretek szerint, az elsők között döntenek a sorsáról. Ha Pennsylvania legalizációs törekvése sikerrel jár, az katalizátorként működhet, lényegesen könyebbé teheti a szintén legalizálásra törekvő államok dolgát.
New York: Már 2016 elején közel volt a siker, hiszen elfogadták a legalizációs törvényjavaslatot, az állami szenátuson azonban nem ment át. Ennek ellenére várható, hogy további finomításokkal ez 2017-ben megtörténik.
Kalifornia: Amolyan sziget a jogalkotásban, kevésbé függ más államoktól, így itt elsősorban a helyi politikai erőknek kellene egyezségre jutnia a szabályozást illetően. Bár erre van esély, Kalifornia helyzete összességében eléggé bizonytalan.
Michigan: Egy olyan állam, amelynél az sem kizárható, hogy már 2016-ban legalizálja az online pókert. Mint Mike Kowall szenátor elmondta, ő arra számít, hogy a novemberi választások után elfogadásra kerül a javaslat. Mivel a választások miatt a törvényhozási időszak hosszabb lesz, bőven lesz idő a törvényjavaslat megtárgyalására. Ha a szenátus nem fogadja el, jövőre újra nekifutnak, és a 2017-es siker már kimondottan valószínűnek tekinthető.
New England egy része (Massachusetts, Connecticut és Rhode Island): Massachusetts, Connecticut és Rhode Island között nagy verseny van a szárazföldi kaszinók terén, ezért ha valamely állam legalizál közülük, az óriási érvágás lesz a versenytársaknak. Ezért ha a három közül az egyik állam sikerrel jár a legalizáció terén, szinte biztosra vehető, hogy a másik kettő gyorsan követi. Szintén hatással van rájuk a közeli, jóval nagyobb piacot jelentő New York állam, amely ha előbb indít szolgáltatást, az ugyancsak problémás lehet. New York, Massachusetts, Connecticut és Rhode Island tulajdonképpen egymást kényszerítheti bele a piac megnyitásába, így jó esély van a 2017-es legalizációra ezekben az államokban.
A fentiek mellett Illinois és Ohio az a két állam, amely bizakodhat a legalizációt illetően, de még sok munkára van szükség a megvalósuláshoz, így kicsi az esély egy 2017-es nyitásra.