Nemzetközi póker hírek

Marafioti előkerült, és el is küldött mindenkit a fenébe

Matt "ADZ124" Marafioti a keresését kezdeményező Randy Dorfmant "zsidó gengszternek" nevezte.
author-picture Admin - 2016. augusztus 03.

Mint arról beszámoltunk, a pszichés betegségekkel és drogproblémákkal küzdő pókerprofi, az online közel 3 millió, élőben közel 2,8 millió dolláros nyereménnyel rendelkező Matt "ADZ124" Marafioti eltűnt. Utoljára június 16-án, a Las Vegas-i South Point Hotelben látták. Egy ideig a barátnője is vele volt, ezután viszont nála sem jelentkezett.


Matt "ADZ124" Marafioti

Marafioti eltűnéséről az ugyancsak pókerprofi Randy Dorfman számolt be először július közepén, arra kérve a pókerközösséget, azonnal vegyék fel vele a kapcsolatot, ha látják, vagy megtudnak valamit a hollétéről, mert mint mondta, a pókeres családja már nagyon aggódik. A rendőrség is nyomozni kezdett az ügyben, sőt, egy magánnyomozót is megbíztak a kereséssel.

Bár a legtöbben kevés esélyt láttak arra, hogy Marfioti épségben előkerül, mégis ez történt. A játékos augusztus 2-án a Twitteren tűnt fel, és mint elmondta, egyszerűen csak kempingezik, Dorfmannal kapcsolatban pedig közölte, sosem volt a barátja.

Dorfman válaszolt a tweetre. Elmondta, egyértelmű, hogy Marafioti súlyos pszichés betegséggel küzd, és csak segíteni akart, a családja kérésére kezdte keresni őt. Mint elmondta, sajnálja Marafioti családját.

Marfioti hamarosan egy Youtube-videóval reagált - amit Pókember stílusban adott elő. A videóban többek közt elmondta, nem hiszi, hogy a pókerközösségből bárki is segíteni akar neki, hiszen nincsenek barátai a póker közegében, Randy Dorfman pedig különösen nem az, sokkal inkább egy "zsidó gengszter".





Kapcsolódó cikkek

0 hozzászólás

Partnereink
GGPoker
  • Óriási forgalom, minden napszakban elegendő asztal
  • A világ legnagyobb online póker tornái
  • Folyamatos innováció (AoF, Mystery Bounty)
  • Számos szórakozni vágyó amatőr játékos
  • Bőkezű bónuszok
Ugrás a teremhez
Unibet
  • Magas központi rakeback
  • Kezdőbarát
  • Sok kezdő játékos
Ugrás a teremhez
RedStar Poker
  • Megbízható szolgáltató, kiváló ügyfélszolgálattal
  • A terem a harmadik legnagyobb poker hálózat tagja
  • Magas rakeback
  • HUD használható
Ugrás a teremhez
888poker
  • Könnyű ellenfelek
  • Előnyös VIP promóció cash game játékosoknak
  • Izgalmas játék variánsok: SNAP és BLAST
  • HUD használható
Ugrás a teremhez
JackPoker
  • Extrém magas Üdvözlő bónusz
  • Többségben vannak a rekreációs játékosok
Ugrás a teremhez
PokerKing
  • Amerikai játékosok
  • HUD elérhető
  • Magas központi visszatérítés
  • Minden igényt kielégítő új szoftver
  • Speciálisabb játéktípusok is elérhetőek
  • Széles verseny kínálat
Ugrás a teremhez
Bet365 Poker
  • Prémium asztalok
  • Sok sportfogadó játékos
  • HUD használható
Ugrás a teremhez
Betkings
  • Ázsiai fishek
Ugrás a teremhez
Betfair
  • Kellemes mezőny
  • Jelentős forgalom
  • Magas fix központi visszatérítés
  • €70 000-s összdíjazású havi race-ek
  • HUD használható
Ugrás a teremhez
bwin Poker
  • Akár 40% központi rakeback
  • Egyedi ajánlat játékosainknak
Ugrás a teremhez
Olasz terem
  • Privát ajánlat: Csak a PókerAkadémia játékosainak
  • Könnyű mezőny
  • HUD
Ugrás a teremhez
Everygame Poker
  • Kezdőbarát
  • Arányaiban sok rekreációs játékos
  • Fogad USA játékosokat
  • Magas rakeback
Ugrás a teremhez
ChampionPoker
  • A terem a harmadik legnagyobb poker hálózat tagja
  • Magas rakeback, mennyiségi korlátozás nélkül
  • HUD használható
Ugrás a teremhez
Élő ügyfélszolgálat