Mint ismert, hatalmas felháborodást keltett a játékosok körében, hogy a PokerStars 2015 novemberében - vagyis kevesebb, mint két hónappal a végrehajtás előtt - bejelentette, hogy 2016. január 1-től megváltoztatja a VIP Clubot, a legnagyobb elérhető visszatérítés 30% lesz a teremben. A játékosok hiába sztrájkoltak, az új, elsősorban a Supernova és Supernova Elite játékosokra nézve csapást jelentő jutalmazási rendszer bevezetésre került.
Nyolc hónap telt el azóta. Bár túlzás lenne azt állítani, hogy a játékosok megbarátkoztak az új rendszerrel, de, mondjuk így, beletörődtek.
Most azonban itt a regularok újabb arculcsapása... Eric Hollreiser a PokerStars képviseletében bejelentette, 2017-ben ismét változik a VIP Club: az új jutalmazási rendszer elsősorban azokat díjazza, akik a póker, kaszinó és sportfogadás terén egyaránt aktívak.
A teljes közlemény:
"A PokerStars a mai napon megkezdi a játékosok tájékoztatását arról, hogy a tervek szerint fontos, a VIP Clubot érintő változtatások kerülnek bevezetésre. Nevezetesen, a jelenlegi éves és havi jutalmak egy a pókert, kaszinót és sportfogadást magában foglaló kombinált jutalomra lesznek lecserélve valamikor 2017-ben.
2016 elején már végrehajtottunk a VIP Clubot érintő változtatásokat, hogy javítsunk a póker általános ökológiáján. Egyértelmű javulást tapasztaltunk a számunkra fontos területeken. A játékosok több akciót kaptak a pénzükért, amit számos tényező bizonyít, például, több játékos néz flopot, a rekreációs pókeresek többet fizetnek be, az új játékosok tovább maradnak a játékban. Azaz a játékosok több élményt kapnak a pénzükért, és nem megy el a kedvük szinte azonnal a játéktól.
Azért döntöttünk úgy, hogy 2017-ben újra változtatunk, hogy tovább javítsunk a fentieken, még vonzóbb legyen a szolgáltatásunk az új játékosoknak. Az új rendszer leginkább azokat jutalmazza majd, akik akítvak minden termékünkön, brandünkön a póker, a kaszinó és a sportfogadás terén. A játékosoknak a jövőben nem kell egyetlen játéktípusra szorítkozniuk, ha magas jutalmat akarnak elérni, az eddigi, sok leosztás lejátszására épülő jutalmazási rendszer helyett különféle dolgok teljesítésével lesz elérhető magas jutalom.
A legnagyobb probléma a jelenlegi jutalmazási rendszerrel, hogy a játékosok előrehaladását havi szinten visszaállítja. Ez nem probléma azoknak, akik folyamatosan pókereznek, nagy mennyiséget játszanak, viszont probléma azoknak a hobbijátékosoknak, akik csak alkalomszerűen, rendszertelenül játszanak. Nekik minden egyes alkalommal nulláról kell kezdeniük a VIP jutalom építését. Ez túl szigorú, hiszen a folyamatos játék nem elvárható ezektől a játékosoktól, és így nem motiválja őket a rendszer. Ezért 2017-ben a havi jutlmazást leváltjuk egy személyreszabott, a játékos játékszokásaihoz igazodó jutalmazásra.
2017. január 1-től a Supernova éves jutalom havi jutalommá változik, az új VIP Club teljeskörű elindításáig. Akik 2016-ban Supernova szintet érnek el, megtarthatják azt az új VIP Club elindításáig. Ugyanakkor a VIP jutalmak és a VPP értéke változhat a 2017-es évre vonatkozóan. Amikor az új VIP Club elindul, kivétel nélkül ennek megfelelően kap majd jutalmat minden játékosunk.
A Supernova játékosokat, illetve akik legalább 45.000 VPP-t termeltek 2016-ban, emailben értesítjük a küszöbön álló módosításokról. Sok kritikát kaptunk, mert a játékosok úgy érezték, nem adtunk megfelelő tájékoztatást a VIP Club 2016-os változásairól. Keményen dolgozunk, hogy ez ne forduljon elő ismét, ezért is tájékoztatunk most benneteket, noha az új program még nem öltött teljesen formát. A részletesebb tájékoztatásra a következő hónapokban számíthattok" - írta Hollreiser.
Bár kétségtelen, hogy például a rekreációs játékosok havi teljesítményre épülő jutalmazása nem éppen megfelelő, mi úgy látjuk, a változtatások nem ennek a problémának a megoldására irányulnak, hanem ismét a regularok visszatérítésének megszabdalására, miközben az ebből származó többlet nem áramlik vissza a kisebb tétekre. Az új jutalmazási rendszer elsősorban azokat díjazza majd a rendelkezésre álló információk szerint, akik a póker mellett a kaszinójáték és sportfogadás területén is aktívak. Nehéz elképzelni, hogy a Supernova vagy Supernova Elite pókeresek még pörgessenek a slotokon, miközben megfogadják a Bundesliga 2 teljes kínálatát a megfelelő visszatérítés érdekében. Bár a lépés a rekreációs játékosok esetében valamivel nagyobb átjárást eredményezhet az egyes játékok között, nem valószínű, hogy ez akkora növekedést eredményez a kaszinójátékok és sportfogadás területén, hogy csak emiatt megérje lecserélni a jelenlegi VIP programot. A PokerStars sokkal inkább a számukra továbbra is terhes regularoktól igyekszik megszabadulni, változtatásaival minél inkább szerencsejátékká akarja alakítani a pókert, ahol csak a ház nyerhet.
Kérdéses, hogy ez a politika mennyire működhet hosszútávon. Phil Galfond például a napokban úgy fogalmazott blogjában, valóban szükséges kiszolgálni azokat az amatőr, vagy félprofi játékosokat, akikre az ipar épül, de rendkívül fontos a profikra is odafigyelni, mert ők azok, akik megmutatják, hogy ez a játék a képességekről szól, és hová lehet eljutni benne tehetséggel és szorgalommal. Egy pókerteremnek nem arra kell törekednie, hogy könnyed kikapcsolódást nyújtson, hanem egy nagyon jól fizető karrier lehetőségét kell felcsillantania a játékosok előtt.
Mi a véleményetek?