Mint arról beszámoltunk, a William Hill és az Amaya tárgyalásokat folytatott egy esetleges fúzióról az elmúlt napokban. A William Hill az Egyesült Királyság egyik legnagyobb fogadóirodája, az elmúlt 1-2 évben azonban nem teljesítettek a várakozásoknak megfelelően, az Amaya pedig az online póker területén piacvezető, a sportfogadás területén azonban nem sikerült megvetniük a lábukat. A két cég vezetősége úgy gondolta, hogy egy fúzióval előreléphetnének törekvéseikben.
A piaci elemzők ugyanakkor szkeptikusak voltak, mivel mindkét cég leszállóágban van, és két lefelé tartó vállalat egyesülése ritkán váltja be a reményeket. Elsősorban az Amaya helyzete aggasztó, hiszen a PokerStars anyavállalata, a Rational Group megvásárlásával akkora adósságot halmoztak fel, ami még a William Hill számára is nehezen kezelhető, ráadásul Kentucky állam 870 millió dolláros büntetést szabott ki a PokerStarsra, mert a terem 2006-2011 között folyamatosan megsértette az Unlawful Internet Gambling Enforcement Actot (UIGEA), és bár ezt az Amaya igyekszik a korábbi vezetésre hárítani, egyelőre nem jártak sikerrel. Emellett akár más államok is kiszabhatnak hasonló büntetést, több folyamatban lévő ügye van a teremnek.
Egy a William Hill vezetőségéhez közel álló, nem megnevezett ipari bennfentes így fogalmazott az esetleges fúzióval kapcsolatban: "Ha ez étel volna, jó sok ketchupot kéne rányomni, hogy fogyasztható legyen a részvényeseknek".
Az elemzőknek igazuk lett, a két vállalat október 18-án bejelentette, nem lesz fúzió, megszakadtak a tárgyalások. Ennek fő oka, hogy a William Hill részvényesei éles kritkát fogalmaztak meg az üzlettel kapcsolatban és teljesen elzárkóztak attól. Az egyik legnagyobb részvényes, a Parvus Asset Management nyílt levélben tiltakozott a fúzió ellen.
Miután megszakadtak a tárgyalások, az Amaya hivatalos közleményt adott ki.
"Amaya Inc. (NASDAQ: AYA; TSX: AYA) - a mai napon az Amaya igazgatótanácsának Különleges Bizottság bejelenti, hogy elkészült a stratégiai alternatívák felülvizsgálatával. A kiterjedt felülvizsgálatot követően a Különleges Bizottság egyhangúan arra a következtetésre jutott, hogy jelenleg az önálló nyilvánosan működő részvénytársaság a legjobb opció az Amayának, ez szolgálja legjobban részvényeseink hosszútávú érdekeit.
A sajtóban megjelentekre reagálva, az Amaya és a William Hill PLC (LSE: WHM) valóban egyeztetéseket folytatott részvényeik esetleges megosztásáról, de a két fél arra jutott, hogy megszakítja a fúzióval kapcsolatos tárgyalásokat. Ettől függetlenül az Amaya a legjobbakat kívánja a William Hillnek és részvényeseinek" - olvasható a közleményben.
A William Hill és az Amaya fúziója mellett főként a riválisok erősödése szólt. Februárban a Betfair és a Paddy Power vonta össze erőit, de a Ladbrokes és a Gala Coral fúziója is hamarosan teljeskörűen végbemegy, valamint a Sportingbet tulajdonosa, a GVC Holdings is nagyon megerősödött a bwin.party megszerzésével.