Ha valaki rákeres Mike Matusow nevére az interneten, könnyen megtalálja a Hendon Poker Database adatlapját, amely szerint már több mint $9 milliót nyert csak élő versenyeken.
9 millió dollárban rengeteg pénz, több mint 2 milliárd forint, ennyit összepókerezni egy élet alatt is szép teljesítmény, de ne feledjük, hogy ez nem mutatja, hogy mennyi nyereséget termelt a játékos. Ebből nem vonják le a bukott beülőket, amelyek Matusow esetében általában $10.000 körül vannak. Szintén nem látszik ebből a számból, hogy mennyit fizetett vissza stakereinek, akik befektettek a karrierjébe a nyereményeinek egy részéért cserébe. És akkor még adózásról, utazási költségekről és egyebekről még nem is beszéltünk.
Így már kevésbé meglepő, hogy a meggyőzően hangzó élőversenyes nyereményei ellenére egy 2014-es interjúban Mike Matusow úgy fogalmazott, hogy aggódnia kell, hogyan fizeti ki a számláit minden hónap végén. Akkoriban a nehéz anyagi helyzetéért elsősorban a bedőlt Full Tilt pókertermet okolta. Valójában Matusow bankrollján a sportfogadások és az online póker is mély nyomokat hagyott.
A highstakesdb.com adatai szerint több mint egymilliós mínuszban van 2007 óta, és még azelőtt saját bevallása szerint a teljes 2005-ös és 2006-os WSOP nyereményét, azaz nagyjából $2 milliót elvesztette csak Russ Hamilton ellen. A sportfogadással állítasa szerint 2013-ban felhagyott a folyamatos veszteségei miatt.
A négyszeres aranykarkötő-nyertes Matusow a börtönt is megjárta már, de nem adósságai, és nem is a Full Tilt-es kapcsolatai miatt: 2003-ban DEA, az amerikai drogellenes szerv egyik titkosügynöke Matusow barátjának adta ki magát, és kérte, hogy szerezzen neki kokaint. Mivel Matusow eleget tett a kérésnek, 50 grammot is szerzett, hat hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélték.
Mostanában ennél vidámabb napokat él meg "a Száj", az idei WSOP-n már hétszer cash-selt, háromszor döntő asztalig is eljutott ($10K Omaha Hi-Lo, $10K Dealers Choice, $10K 2-7 Triple Draw) - kérdés, hogy ez eleget segít-e az anyagi helyzetén. Az egészségi állapotával kapcsolatban is kérdések merültek fel, mivel Doug Polk egyik új videóblogjában úgy tűnik, a 49 éves Matusow tolószékhez van kötve.