Nemzetközi póker hírek

Játék határok nélkül, avagy a szegregált piacok bukása

2017 fontos dátum lehet az online póker történetében: ez az év hozta el a közös szabályozott piacok győzelmét a szegregált piacok felett.
author-picture Admin - 2017. december 21.

Szegregált piacok:

Úgy tűnik, a szegregált online póker piacok egy borús, ám viszonylag rövid fejezetét jelentik majd az online pókernek. Egy hatalmas hibát, amit nehezen, de végül felismertek a jogalkotók. A szegregált online póker piacok megjelenését többnyire a fogyasztóvédelemmel, vagy azzal indokolták, hogy komoly bevételtől esik el az állam, ha a helyi játékosok nem helyi, hanem nemzetközi termekben "bukják el a pénzt" - bukják, hiszen egyrészt jogalkotói szempontból a póker szerencsejáték, másrészt nemzeti szinten valóban minden ország játékosállománya vesztő, mégha vannak is nyerő, sőt sokat nyerő amatőr, főként pedig profi játékosok.

Az elmúlt években Európában, az Egyesült Államokban és Dél-Amerikában is megjelentek a szegregált piacok, és ahány ilyen piac, annyi elképzelés volt arról, hogyan is fog ez jól működni.


Franciaországban 2010-ben indították el. Az elképzelés az volt, hogy a francia játékosok csak francia termekben játszhatnak, a likviditás biztosítása érdekében azonban ezek a termek más országokból is fogadhatnak európai bankszámlával rendelkező játékosokat.

Spanyolországban 2012 júniusában jött létre. A licencet kapó szolgáltatók itt is fogadhatnak más országokból is játékosokat, a spanyolok viszont csak spanyol termekben játszhatnak. Emellett a szolgáltatóknak egy olyan, sok esetben megoldhatatlan kitételnek is meg kell felelniük, hogy Spanyolországból nyújtsák a szolgáltatást.

A legszigorúbb, 2008-ban induló olasz modellben kizárólag olaszok játszhatnak a termekben. Itt ráadásul sokáig csak versenyjátékra volt lehetőség, a cash game jóval később vált csak elérhetővé.

A szegregált piacokat létrehozó jogalkotók szent meggyőződése volt, hogy azok a helyi játékosok, akik aktívak a globális piacon, a szegregált piacon is ugyanolyan aktívak lesznek, és majd dől pénz. Olyan, a hozzáértők számára már a kezdetektől evidens dolgokat pedig nem vettek figyelembe, hogy például hogyan kínálnak majd a helyi termek olyan a játékosoknak vonzó garantált nyereményalapokat MTT-iken, mint mondjuk a Sunday Million az $1.000.000 Gtd-vel, ha egy ekkora nevezési díjú ($215) versenyen nem ezrek, hanem csak jó esetben százak indulnak, de inkább kevesebben. Vagy éppen, hogy hogyan indítsanak a termek olyan cash game promóciókat, amelyek játékra motiválnak, ha a külföldre menekülő regularok hiányában a kis létszámú rekreációs játékosok képtelenek megfelelő mennyiségű akcióra, ami nyereségessé tenné a promót. Viszont ha nincs jó promó, a rekreációs játékos még annyit sem játszik...

A szegregált piacokon a termek többségében az életben maradásért küzdenek, miközben a globális piac termeinek ajánlataihoz mérten szegényes ajánlataik miatt egyre csak csökken és csökken a likviditásuk, egyre szegényesebb és szegényesebb ajánlatokat eredményezve. A szegregált piacok termeinek bevétele minden évben csökkent - gyakran jelentősen - a 2011-es indulás óta. Beszédes adat, hogy a francia piacon már csak öt szolgáltató működik, a többi szolgáltató, aki annak idején megkapta a licencet, inkább visszaadta azt, és kivonult.

A brit modell:

Szerencsére nem minden a piacot szabályozni akaró nemzet jogalkotói gondolkodtak úgy, mint az olaszok vagy a franciák. A legnagyobb elsimerés minden szempontból az Egyesült Királyság modelljét övezi, amit 2015-ben vezettek be - annyiban könnyebb dolguk volt, hogy ekkor már jól látszott a szergregált modellek működőképtelensége.

A brit játékosok ugyancsak helyi licenccel rendelkező termek játékaiban vehetnek részt, ezek a termek ugyanakkor a globális piac játékaihoz csatlakozak, kizárólag arra szolgálnak, hogy követhető legyen a brit játékosok rake és fee befizetése. Ez után kell adóznia a termeknek.

A brit modellt vette alapul Dánia, Belgium, Románia, Csehország, Bulgária és Görögország is, ezen országokban licencet kell szereznie a termeknek, a játékosok azonban a helyi termen keresztül a globális piachoz csatlakoznak.

Hamar egyértelművé vált, hogy melyik modell a működéképes, a brit vagy a szegregált piac. A játékosok számára a globális piac vonzó, a nagy likviditás, a nagy nyeremények lehetősége miatt, ennek megfelelően nagy számban vesznek részt a játékokban, így pedig mind a termek, mind az állam szép bevételre tesz szert. Emellett megvalósul ugyanaz a fogyasztóvédelem, ami a szegregált piacok esetében. A szegregált piacok pedig haldokolnak.

A szegregált piacok szabályozói korán felismerték, hogy baj van, már 2012-től tárgyalni kezdtek egy közös piac létrehozásáról. Ezeknek a megbeszéléseknek azonban sokáig nem volt eredménye. Igazából a brit modell sikere volt az a lökés, amire szükség volt, ami egyértelművé tette a döntéshozóknak, hogy az online póker szabályozott körülmények között is sikeres üzletág lehet, ha megfelelően nagy a likviditás. Ennek köszönhetőek a 2017-es események, amelyek már valós lépéseket hoztak az európai szegregált piacok megszűnése felé.

Az Egyesült Államok piaca:

Elsősorban a helyi élő kaszinók nyomására, az Egyesült Államokban születtek meg talán a legszigorúbb online szerencsejáték szabályozások. Itt az egyes államok önállóan dönthetnek, szabályoznak-e. A szabályozó államok olyan szegregált piacokat hoztak  létre, amelyekben a termek nemcsak kizárólag helyi lakosokat fogadhatnak, hanem élő kaszinót is üzemeltetniük kell az adott államban. Emellett szigorú rendszereket kellett bevezetniük, amelyek lehetővé teszik a felhasználók földrajzi tartózkodásának ellenőrzését, illetve hogy fogyasztóvédelmi szempontból is megfelelnek-e a szabályozás feltételeinek.

Nevada és Delaware egyaránt ennek megfelelően szabályozott, majd 2014-ben New Jersey is. Mivel azonban a kisebb Nevada és Delaware után a 11. legnagyobb államnak számító New Jersey sem tudott jól működő piacot kialakítani - ugyanazokkal a problémákkal szembesültek, mint az európai szegregált piacok -, elfogadtak egy törvényt, amely lehetővé teszi a szabályozással rendelkező amerikai államok közti játékosmegosztást.

Furcsa szabályozások:

Bár a szegregált piacok egyértelműen elbukni látszanak, néhány országot ez nem zavart meg abban, hogy ezt az utat kövesse, már az adatok ismeretében. Ilyen Portugália, igaz, ők egyértelműen azzal a céllal hozták létre zárt piacukat, hogy aztán csatlakozhassanak a francia-spanyol-olasz közös piachoz. És ilyen Kolumbia is, az első szabályozó dél-amerikai ország. A kolumbiai szabályozás olyan, mintha a jogalkotók soha nem is hallottak volna más zárt piacról, és mint annak idején Olaszország, a nagy megfejtést várnák a bevezetésétől.  

Kolumbia szabályozása sokakban aggodalmat kelt, mert általános vélemény, hogy a dél-amerikai piac, Brazíliával az élen, egyre fontosabb, és még nagyobb lehetőségek rejlenek benne, vagyis nagy probléma lenne, ha nem vonnák le az európai és amerikai tapasztalatokat az ottani szabályozók, és Kolumbiát követve elindulnának a már bizonyosan sehová sem vezető úton.

2017 - a változás éve:

A kolumbiai szabályozás ellenére, kimondható, 2017 az az év, amelyben elindult a folyamat, amely a szegregált piacok végét jelenti. Az online póker jövőjének szempontjából tehát egy rendkívül fontos év ez. Franciaország, Olaszország, Spanyolország és Portugália nagyon fontos lépéseket tett a szabályozott európai közös piac elindítása felé: aláírták a megállapodást, amely lehetővé teszi számukra a piac elindítását, és - bár Olaszországban vannak ellenzők - a részletek kidolgozásával is jól haladnak. Ahhoz képest, hogy az elmúlt öt évben milyen kevés eredményt hoztak a közös piacról folytatott tárgyalásaik, most néhány hónap alatt hatalmas előrelépések történtek.

A várakozás szerint 2018 elején, de legkésőbb a közepén elindul az új piac. Hogy milyen közel van az indulás, az is mutatja, hogy sok szolgáltató már benyújtotta licenckérelmét, például a francia Winamax olasz és spanyol licencet igényelt.

De más fontos, pozitív változások is történtek idén. Svédország például bejelentette, hogy eltörli a Svenska Spel monopóliumát, és 2019 januárjától egy nyitottabb piacot hoz létre. Hollandia pedig bejelentette, a jövő évben szeretné kidolgozni az online szerencsejáték szabályozására vonatkozó reformjait, amelyeket 2019-ben vezetne be. A bejelentés szerint vagy a brit modellt követik vagy csatlakoznak a francia-spanyol-olasz-portugál piachoz.

2018 - újra működőképessé válik az amerikai piac?

A pozitív európai fejlemények mellett az Egyesült Államok piacán is fontos változások történtek, például, negyedik államként, Pennsylvania is csatlakozott az online szerencsejátékot szabályozó államokhoz. A jelenlegi hírek szerint pedig nagyon jó esély van rá, hogy 2018-ban Illinois, New York, Michigan és Kalifornia is szabályozni fog. Ha ez megtörténik, és létrehozzák közös piacukat, akkor a globális piac és a közös európai szabályozott piac mellett létrejön egy harmadik nagy likviditással rendelkező piac is. Ez azért is fontos, mert elképzelhető, hogy az amerikai regularok így hazatérnek, ami nagy lélegzetvétel lenne a jelenleg túlságosan erős játékosállományú globális piacnak.

2017 tehát a változások éve volt, amelyek eredményét 2018-ban már látni fogjuk, hiszen a közös európai szabályozott piac indulása, valamint a pennsylvaniai piac indulása már teljesen biztos. Így 2018 az az év lehet, amikor ténylegesen elkezdődik egy olyan folyamat, amely az online póker piac újbóli, már szabályozott körülmények között történő megerősödését hozhatja.


Kapcsolódó cikkek

0 hozzászólás

Partnereink
Natural8
  • Óriási forgalom, minden napszakban találni elegendő asztalt
  • A világ legnagyobb online póker tornái
  • Folyamatos innováció (AoF, Mistery Bounty)
  • Számos szórakozni vágyó amatőr játékos
  • Nagylelkű központi promóciók
Ugrás a teremhez
RedStar Poker
  • Megbízható szolgáltató, kiváló ügyfélszolgálattal
  • A terem a harmadik legnagyobb póker hálózat tagja
  • Magas rakeback
  • HUD használható
Ugrás a teremhez
PokerKing
  • Amerikai játékosok
  • HUD elérhető
  • Magas központi visszatérítés
  • Minden igényt kielégítő új szoftver
  • Speciálisabb játéktípusok is elérhetőek
  • Széles verseny kínálat
Ugrás a teremhez
888poker
  • Könnyű ellenfelek
  • Előnyös VIP promóció cash game játékosoknak
  • Izgalmas játék variánsok: SNAP és BLAST
  • HUD használható
Ugrás a teremhez
Bet365 Poker
  • Prémium asztalok
  • Sok sportfogadó játékos
  • HUD használható
Ugrás a teremhez
Betkings
  • Ázsiai fishek
Ugrás a teremhez
bwin Poker
  • Akár 40% központi rakeback
  • Egyedi ajánlat játékosainknak
Ugrás a teremhez
Olasz terem
  • Privát ajánlat: Csak a PókerAkadémia játékosainak
  • Könnyű mezőny
  • HUD
Ugrás a teremhez
Everygame Poker
  • Kezdőbarát
  • Arányaiban sok rekreációs játékos
  • Fogad USA játékosokat
  • Magas rakeback
Ugrás a teremhez
Élő ügyfélszolgálat