Nemzetközi póker hírek

Heteken belül érkezhetnek a közös francia-spanyol online asztalok

A francia és a spanyol szabályozók bejelentése szerint, a licensszel rendelkező szolgáltatók néhány héten belül megkezdhetik a két ország játékosállományának egyesítését.
author-picture Admin - 2018. január 04.

A francia online játékokat szabályozó szervezet, az ARJEL, kedden kiadott közleménye szerint: "Július 6-án Rómában, az ARJEL elnöke, Charles Coppolani aláírt egy megállapodást a spanyol, olasz és portugál partnereivel az online póker közös szabályozásáról. Hat hónappal később, Franciaország és Spanyolország bejelentheti, hogy francia-spanyol pókerasztalok elérhetők lesznek mindkét ország játékosai számára néhány héten belül."


Múlt pénteken a spanyol szabályozó, a DGOJ, bejelentette, hogy aláírtak egy határozatot a likviditás megosztásról. A határozat a spanyol Közlönyben való megjelenés után emelkedik jogerőre. Amint a közleményükben is áll, "a likviditás megosztás lehetősége növeli a választékot, a megújulást és ezáltal a fogyasztók választási lehetőségeit, megerősítve a szabályozott online szerencsejáték piacot és ezzel annak fenntarthatóságát is."

s
A spanyol szervezet szintén megerősítette francia partnere tájékoztatását, mely szerint a közös asztalok heteken belül megjelenhetnek.



Bár korábban voltak remények arra, hogy a közösködésben részt vesznek a portugálok és az olaszok is, azonban látva a felmerülő bürokráciai és jogi akadályokat a szabályozók és a szolgáltatók végül elfogadták a több lépcsős folyamatot, amelynek első foka a spanyol-francia fúzió.
Franciaország öt hónapja lehetővé tette a szolgálatóknak, hogy engedélyt szerezzenek a közös piacokon való működéshez és az első engedélyt már ki is osztották a PokerStars-nak múlt hónapban. Spanyolországban szintén gyorsan zajlanak az előre lepések.

Portugáliában már kevésbé bíztató a helyzet, náluk 2016-ban adták ki az első szerencsejáték engedélyt. Ez a szám azóta 11-re emelkedett, azonban ezek közül csak egy pókerrel kapcsolatos. Jelenleg szinte lehetetlen megmondani, hogy a portugálok mikor csatlakozhatnak a közös piachoz.

Olaszországban a folyamatok megakadtak, a helyi szereplők véleménykülönbségei és a politikusok aggályai miatt. A szabályozók nem haladnak előre. A franciák már hivatalos tájékoztatást is kértek a folyamattal kapcsolatban, de egyelőre nem reális, hogy a közeljövőben az olaszok is csatlakoznak.

A fent említett okokból kifolyólag a szabályozók belátták, hogy egyelőre csak a bilaterális együttműködésre van esély.

Azonban döcögős folyamat ellenére is egyértelműen látszik, hogy a világon mindenhol vannak törekvések arra, hogy a globális online póker újra elérhető legyen, szabályozott keretek közt.

Ahogy arról korábban beszámoltunk az USA-ból és Svédországból is pozitív hírek érkeztek a közelmúltban. Mit gondoltok, van reális esély egy újabb online póker boomra?

Kapcsolódó cikkek

0 hozzászólás

Partnereink
Natural8
  • Óriási forgalom, minden napszakban találni elegendő asztalt
  • A világ legnagyobb online póker tornái
  • Folyamatos innováció (AoF, Mistery Bounty)
  • Számos szórakozni vágyó amatőr játékos
  • Nagylelkű központi promóciók
Ugrás a teremhez
RedStar Poker
  • Megbízható szolgáltató, kiváló ügyfélszolgálattal
  • A terem a harmadik legnagyobb póker hálózat tagja
  • Magas rakeback
  • HUD használható
Ugrás a teremhez
PokerKing
  • Amerikai játékosok
  • HUD elérhető
  • Magas központi visszatérítés
  • Minden igényt kielégítő új szoftver
  • Speciálisabb játéktípusok is elérhetőek
  • Széles verseny kínálat
Ugrás a teremhez
888poker
  • Könnyű ellenfelek
  • Előnyös VIP promóció cash game játékosoknak
  • Izgalmas játék variánsok: SNAP és BLAST
  • HUD használható
Ugrás a teremhez
Bet365 Poker
  • Prémium asztalok
  • Sok sportfogadó játékos
  • HUD használható
Ugrás a teremhez
Betkings
  • Ázsiai fishek
Ugrás a teremhez
bwin Poker
  • Akár 40% központi rakeback
  • Egyedi ajánlat játékosainknak
Ugrás a teremhez
Olasz terem
  • Privát ajánlat: Csak a PókerAkadémia játékosainak
  • Könnyű mezőny
  • HUD
Ugrás a teremhez
Everygame Poker
  • Kezdőbarát
  • Arányaiban sok rekreációs játékos
  • Fogad USA játékosokat
  • Magas rakeback
Ugrás a teremhez
Élő ügyfélszolgálat