Nemzetközi póker hírek

New York harmadszor is nekifut a legalizációnak

A legnagyobb kérdés, hogy a szerencsejátékokért felelős J. Gary Pretlow támogatja-e majd a beadványt.
author-picture Admin - 2018. február 01.

New York állam szenátusa ismét, immár harmadik alkalommal úgy döntött, hogy nekifut az online póker legalizációjának. A bizottság, amely jelenleg az élő szerezncsejátékot felügyeli, 10-1 arányban szavazta meg az S3898A számú javaslatot, ami így a szenátus pénzügyi bizottsága elé kerül.

Ez az egymást követő harmadik év, hogy New York elindítja az online póker legalizációját. Tény, hogy elősorban nem a bizottsági szakasz jelenti a kihívást, ezt a korábbi két alkalommal is túlélte, az állami Közgyűlés volt az, ami az első két alkalommal megtorpedózta.


Az eredeti 3898A javaslatot John Bonacic és Tony Avella szenátorok nyújtották be 2017-ben, majd miután a Közgyűlés elutasította, átalakították, és most újra elküldték a szenátushoz megfontolásra.

New York állam online pókerének jövője tehát várhatóan még idén újra a Közgyűlés kezébe kerül. A legnagyobb kérdés, hogy a szerencsejátékokért felelős J. Gary Pretlow támogatja-e majd a beadványt. Bár Pretlow alapvetően legalizáció-párti, több korábbi megnyilvánulása egyértelművé tette, hogy nem igazán érti az online pókert és a mögötte álló piac működését, emiatt pedig nem biztos, hogy azonosulni tud a javaslattal. Korábban például kijelentette, hogy a pókert tiszta szerencsejátéknak tartja szemben a DFS-sel, ami képességeken alapszik, illetve szintén aggodalmát fejezte ki az esetleges csalások miatt, szerinte a szolgáltatók nem képesek megakadályozni, hogy ahogyan fogalmazott, "öt fickó üljön egy konyhában számítógépek mellett, hogy lehúzzák a játékban résztvevő hatodik játékost".

Bár Pretlow tavaly már többször nyilatkozott úgy, ami arra engedett következtetni, hogy nyitott a legalizált online pókerre, végül mégsem állt a javaslat mellé.  

Egyelőre tehát bőven van bizonytalanság New York állam legalizációja körül, ugyanakkor mindenképpen azon államok közé tartozik, amelyenél belátható időn belül van esély erre.


Kapcsolódó cikkek

0 hozzászólás

Partnereink
Natural8
  • Óriási forgalom, minden napszakban találni elegendő asztalt
  • A világ legnagyobb online póker tornái
  • Folyamatos innováció (AoF, Mistery Bounty)
  • Számos szórakozni vágyó amatőr játékos
  • Nagylelkű központi promóciók
Ugrás a teremhez
RedStar Poker
  • Megbízható szolgáltató, kiváló ügyfélszolgálattal
  • A terem a harmadik legnagyobb póker hálózat tagja
  • Magas rakeback
  • HUD használható
Ugrás a teremhez
PokerKing
  • Amerikai játékosok
  • HUD elérhető
  • Magas központi visszatérítés
  • Minden igényt kielégítő új szoftver
  • Speciálisabb játéktípusok is elérhetőek
  • Széles verseny kínálat
Ugrás a teremhez
888poker
  • Könnyű ellenfelek
  • Előnyös VIP promóció cash game játékosoknak
  • Izgalmas játék variánsok: SNAP és BLAST
  • HUD használható
Ugrás a teremhez
Bet365 Poker
  • Prémium asztalok
  • Sok sportfogadó játékos
  • HUD használható
Ugrás a teremhez
Betkings
  • Ázsiai fishek
Ugrás a teremhez
bwin Poker
  • Akár 40% központi rakeback
  • Egyedi ajánlat játékosainknak
Ugrás a teremhez
Olasz terem
  • Privát ajánlat: Csak a PókerAkadémia játékosainak
  • Könnyű mezőny
  • HUD
Ugrás a teremhez
Everygame Poker
  • Kezdőbarát
  • Arányaiban sok rekreációs játékos
  • Fogad USA játékosokat
  • Magas rakeback
Ugrás a teremhez
Élő ügyfélszolgálat