Mint arról beszámoltunk, 2018. február 19-én megjelent a portugál Közlönyben, és ezzel jogerőre emelkedett az online póker megosztott likviditására vonatkozó helyi törvénymódosítás, amely meghatározta a szolgáltatásnyújtás pontos technikai előírásait. Ezzel teljeskörűen megnyílt a lehetőség a portugál licenccel rendelkező szolgáltatók előtt, hogy megosszák a portugál játékosállományt az európai szabályozott közös piaccal, amit Spanyolország és Franciaország alkotott.
A csatlakozásra végül kis csúszással, május 23-án került sor. Ezzel az európai szabályozott közös piac újabb mérföldkőhöz érkezett, már három ország pókeresei alkotják a játékosállományt.
A piac francia-spanyol indulását a PokerStars online bajnoksággal ünnepelte, a France Espana Hold’em Seriesszel (FRESH), és Portugália csatlakozását is hasonló módon ünneplik, június 3-13. között kerül megrendezésre a 78 eventet felsorakoztató, garantált €5.000.000-s Trio Series.
"Eljött az ideje, hogy Portugália is csatlakozzon az európai szabályozott közös piachoz, és részesüljön azokból az előnyökből, melyek azzal járnak, hogy tízszer nagyobb mezőnyben pókerezhetnek a játékosaik, mint eddig. Annak megünnepléseként, hogy a portugál pókeresek csatlakoznak a spanyol és francia játékosokhoz, megrendezzük a TRIO bajnokságot, ami garantált 5 millió eurós lesz.
Mivel egyre nő a piac játékosállománya, azt is folyamatosan vizsgáljuk, hogy megfelelő nagyságúak-e rendszeres versenyeink garantált nyereményalapjai, hiszen azt szeretnénk, hogy minél izgalmasabb játékokban vehessenek részt a francia, spanyol és portugál játékosok. Nagyszerű érzés, ha olyan díjazásokat tudunk kínálni, amelyek végre izgalmat keltenek a korábbi szegregált piacok játékosaiban" - mondta Severin Rasset a PokerStars képviseletében.
Az európai szabályozott közös piac idén januárban indult el Franciaország és Spanyolország részvételével, és az ugyancsak garantált €5.000.000-s, 50 eventes FRESH nagyon sikeres volt, €6.149.751 nyereményalap jött össze. Azóta megrendezésre került egy France & Spain Spring Championship of Online Poker (SCOOP) is garantált €10.000.000-s díjazással, és ez szintén jól sikerült, €11.768.035 nyereményalap jött össze a regisztrációkból.
A piac szépen növekszik, az itt működő PokerStars Europe a 3. legnagyobb teremnek számít cash game játékosforgalmát tekintve, és a portugál játékosállomány újabb lökést ad a forgalomnak.

Szintén várható Olaszország csatlakozás, itt azonban lassan halad a folyamat.