Nemzetközi póker hírek

Last Call - elindult az egyik legjobb pókeres dokumentumfilm második évada

A Last Call a finn high stakes játékosok világába kalauzolja el a nézőket.
author-picture Admin - 2022. október 21.

A Last Call négy részből álló első évadát 2021-ben mutatták be. A dokumentumfilm a finn magas tétes játékosok világába enged betekintést. A sorozat két ötletgazdájának egyike Mikka Antonnen, azaz Chuck Bass, aki korábban sikeres MTT játékos volt, emellett az Upswing Poker rendszeres szerzője és a 2+2 közösség népszerű alakja. Tíz évvel ezelőtt a PókerAkadémián is nagy figyelmet kapott, hiszen minden idők egyik legsikeresebb pókeres blogja kötődik a nevéhez, amit magyarul olvashattatok oldalunkon.

A másik Dan Tolppanen, aki ugyancsak pókerezik, bár hazájában elsősorban rapperként ismert Uniikki néven.

Az első évadban többek közt Jens "Jeans89" Kyllönent és Patrik Antoniust mutatták be. A sorozat hatalmas sikert aratott a finn pókerközösségben.

Az elmúlt hetekben a Last Call második évada is elindult, az első két epizód már megtekinthető. Az első részből a high stakes PLO játékos Eelis "EEE27" Parssinent ismerhetjük meg, a második részben pedig azt járják körül, miért olyan jók a finnek PLO-ban. A részekhez, akárcsak az első évadnál, angol felirat is készült.

A Last Call második évadának eddig megjelent epizódjai:



Az első évad:





Kapcsolódó cikkek

0 hozzászólás

Partnereink
GGPoker
  • Óriási forgalom, minden napszakban elegendő asztal
  • A világ legnagyobb online póker tornái
  • Folyamatos innováció (AoF, Mystery Bounty)
  • Számos szórakozni vágyó amatőr játékos
  • Bőkezű bónuszok
Ugrás a teremhez
Unibet
  • Magas központi rakeback
  • Kezdőbarát
  • Sok kezdő játékos
Ugrás a teremhez
RedStar Poker
  • Megbízható szolgáltató, kiváló ügyfélszolgálattal
  • A terem a harmadik legnagyobb poker hálózat tagja
  • Magas rakeback
  • HUD használható
Ugrás a teremhez
888poker
  • Könnyű ellenfelek
  • Előnyös VIP promóció cash game játékosoknak
  • Izgalmas játék variánsok: SNAP és BLAST
  • HUD használható
Ugrás a teremhez
JackPoker
  • Extrém magas Üdvözlő bónusz
  • Többségben vannak a rekreációs játékosok
Ugrás a teremhez
PokerKing
  • Amerikai játékosok
  • HUD elérhető
  • Magas központi visszatérítés
  • Minden igényt kielégítő új szoftver
  • Speciálisabb játéktípusok is elérhetőek
  • Széles verseny kínálat
Ugrás a teremhez
Bet365 Poker
  • Prémium asztalok
  • Sok sportfogadó játékos
  • HUD használható
Ugrás a teremhez
Betkings
  • Ázsiai fishek
Ugrás a teremhez
Betfair
  • Kellemes mezőny
  • Jelentős forgalom
  • Magas fix központi visszatérítés
  • €70 000-s összdíjazású havi race-ek
  • HUD használható
Ugrás a teremhez
bwin Poker
  • Akár 40% központi rakeback
  • Egyedi ajánlat játékosainknak
Ugrás a teremhez
Olasz terem
  • Privát ajánlat: Csak a PókerAkadémia játékosainak
  • Könnyű mezőny
  • HUD
Ugrás a teremhez
ChampionPoker
  • A terem a harmadik legnagyobb poker hálózat tagja
  • Magas rakeback, mennyiségi korlátozás nélkül
  • HUD használható
Ugrás a teremhez