Nemzetközi póker hírek

Újra fellángolt a Polk vs JNandez botrány

Fernando "JNandez87" Habbeger nyilvánosságra hozta a Doug Polk elleni per bírósági döntését (Polkot közel $170.000 megfizetésére kötelezték), emiatt a Youtuber újabb perrel fenyegeti.
author-picture Admin - 2023. május 02.

Az ügy egészen 2018-ig nyúlik vissza, ekkor hagyta ott Fernando "JNandez87" Habbeger az Upwsing Pokert, amelynek egyik tulajdonosa Doug Polk. Ezt követően Polk Youtube-hadjáratot indított JNandez ellen, hamarosan pedig a bíróságon kötöttek ki. De lássuk, mi is vezetett idáig.


Polk vs JNandez

A JNandez vs Upswing botrány összefoglalása:


  • Polk 2017-ben megállapodást kötött JNandezzel a PLO University projektre. JNandez elfogadta, hogy 25%-os részesedést kap, bár alapvetően ezt kevésnek találta.

  • JNandez amiatt ment bele a megállapodásba, mert gentlemen's agreement keretében ígéretet kapott arra, hogy később növekedni fog a százaléka, JNandez elmondása szerint 50%-75% közé.

  • Miután megkötötték a megállapodást, JNandez tudomást szerzett arról, hogy Joe Ingram affiliate-ként működik közre a projektben. Kiderült, hogy Ingram minden általa hozott vásárló után 25%-ot kap ($250), és JNandez ezekben az esetekben már csak a megmaradt $750 25%-át kapja, vagyis kevesebbet kap, mint Ingram, holott ő készíti a videókat.

  • Amikor JNandez elindította a PLO Lab-et is, az Upswing csak 30%-ra növelte a részesedését, ami valósággal sokkolta JNandezt, és emlékeztette Polkot a gentlemen's agreementre. Erre azt a választ kapta, hogy csak abban egyeztek meg, hogy megemelik a 25%-ot, a 30% pedig egyértelmű emelés.

  • A PLO University sikeres lett, JNandez pedig jelezte, ragaszkodik ahhoz, hogy újratárgyalják a szerződést, de az Upswing ettől elzárkózott.

  • JNandez végül talált egy kiskaput a szerződésében, ami lehetővé tette neki, hogy három hónap felmondási idővel kilépjen a projektből.

  • JNandez bejelentette, hogy távozik, amire - JNandez szerint - az Upswing agresszíven reagált, perrel fenyegették és azzal, hogy elérik, hogy az egyik leggyűlöltebb személye legyen a pókernek, akivel soha senki nem akar együtt dolgozni.

  • Az Upswing végül belátta, hogy nem tehetnek semmit, JNandeznek jogában áll három hónap felmondási idő után távozni. Az Upswing ígértet tett arra, hogy rendezik az anyagiakat vele a megállapodásnak megfelelően a harmadik hónap végén.

  • JNandez azonban nem kapta meg a pénzt (körülbelül $90.000-t). Az Upswing közölte, hogy csak $1.200-t fizet a három hónapért. Bár JNandez felháborodott, de nem akart bíróság elé menni, ezért elfogadta az ajánlatot.

  • JNandez és az Upswing megegyezett abban, hogy közös közleményt adnak ki a válásról, amelyben nem vádolják egymást a felek.

  • JNandez abban a hiszemben ment aludni, hogy hamarosan kiadják a közleményt. Az Upswingesek azonban, kihasználva az időeltolódást, kitették minden Upswinges csoportból és támadást indítottak ellene a pókeres médiában, amíg aludt.

  • JNandez és Polk heteken át valóságos vlog háborút folytatott, gyakorlatilag naponta posztoltak videókat, amelyekben saját igazukat igyekeztek alátámasztani.

  • Az ügy végül a bíróság elé került, mindkét fél beperelte a másikat.

Polkék állítása alapvetően az volt, hogy JNandez azért nem akarta teljesíteni az általa írásos szerződésben vállaltakat, mert le akarta nyúlni az Upswing ügyfeleit egy saját projekthez, és szerződést szegett, míg JNandez rágalmazással vádolta Polkékat.

Ezt követően sokáig csend volt, amit a napokban tört meg JNandez, amikor is meghívást kapott Matt Berkey Only Friends podcastjába, ahol elmondta, bár a rágalmazás nem nyert megerősítést a bíróságon, a szerződésszegés sem, sőt, a bíróság $17.000, valamint a $150.000-os perköltség megfizetésére kötelezte Polkékat.


Noha egyértelműen Polkék jöttek ki rosszul a perekből, JNandez nyilatkozatát nem hagyták szó nélkül, például a titoktartási záradék megszegésével vádolják. Az alábbi képet JNandez posztolta.


A két pókeres most újra egymást szapulja a Twitteren, miközben igyekeznek meggyőzni a közvéleményt saját igazukról. Polk például közölte, hogy JNandez győzte meg őket a PLO Lab létrehozásáról, de amint aláírta a szerződést, azonnal hozzálátott egy versenytárs létrehozásához, majd megpróbálta magához átvinni az Upswing felhasználóit.

Emellett közölte, JNandez valótlanul állította, hogy az Upswing megszegte a szerződését, vagy anyagilag megkárosította volna őt. Bár az Upswing valóban elvesztette a szerződésszegés miatti keresetét, arról viszont nincs szó, hogy ők ne tartották volna be a megállapodásukat. JNandez viszont elvesztette a rágalmazási pert, mert Polkék valósan állították, hogy nem fizetett JNandez a megrendelt sálakért.

Polkék azzal vádolták 2018-ban JNandez-t, hogy promóciós céllal kötött sálakat rendelt meg egyik alkalmazottjának nagymamájától, amiket a PLO specialista nem fizetett ki JNandez azzal védekezett, hogy kifizette volna a sálakat, amint kézhez kapja azokat. Ez utóbbi kijelentést a bíróság nem cáfolta döntésével, ugyanakkor elfogadták Polkék álláspontját is, azaz hogy vlogjaik idején valósan állították, hogy nem került sor kifizetésre.

Kapcsolódó cikkek

0 hozzászólás

Partnereink
Natural8
  • Óriási forgalom, minden napszakban találni elegendő asztalt
  • A világ legnagyobb online póker tornái
  • Folyamatos innováció (AoF, Mistery Bounty)
  • Számos szórakozni vágyó amatőr játékos
  • Nagylelkű központi promóciók
Ugrás a teremhez
RedStar Poker
  • Megbízható szolgáltató, kiváló ügyfélszolgálattal
  • A terem a harmadik legnagyobb póker hálózat tagja
  • Magas rakeback
  • HUD használható
Ugrás a teremhez
PokerKing
  • Amerikai játékosok
  • HUD elérhető
  • Magas központi visszatérítés
  • Minden igényt kielégítő új szoftver
  • Speciálisabb játéktípusok is elérhetőek
  • Széles verseny kínálat
Ugrás a teremhez
888poker
  • Könnyű ellenfelek
  • Előnyös VIP promóció cash game játékosoknak
  • Izgalmas játék variánsok: SNAP és BLAST
  • HUD használható
Ugrás a teremhez
Bet365 Poker
  • Prémium asztalok
  • Sok sportfogadó játékos
  • HUD használható
Ugrás a teremhez
Betkings
  • Ázsiai fishek
Ugrás a teremhez
bwin Poker
  • Akár 40% központi rakeback
  • Egyedi ajánlat játékosainknak
Ugrás a teremhez
Olasz terem
  • Privát ajánlat: Csak a PókerAkadémia játékosainak
  • Könnyű mezőny
  • HUD
Ugrás a teremhez
Everygame Poker
  • Kezdőbarát
  • Arányaiban sok rekreációs játékos
  • Fogad USA játékosokat
  • Magas rakeback
Ugrás a teremhez
Élő ügyfélszolgálat