A tavalyi EPT San Remo a sorozat egyik legérdekesebb tornája volt, több szempontból is. Ezen a versenyen ültek legtöbben asztalhoz a szezonban, 1178-an neveztek, ám még emlékezetesebb Constant Rijkenberg esete.
A fiatal holland pókeres, aki élete első nagy versenyén indult, győzelemig menetelt, amiért 1,508,000€-t kapott. Csakhogy Rijkenberg szponzorok segítségével gyűjtötte össze az 5300€-s nevezési díjat, és mivel több befektető is szívesen támogatta, végül a buy-in körülbelül 130-160%-a került a számlájára. Ez viszont azt jelentette, hogy esetleges nyereményének is a 130-160%-át kellett volna visszafizetnie. Ha kiesik a fizető helyek előtt, zsebre vághatta volna a 30-60%-os különbözetet, győzelmével azonban súlyos adósságba sodorta magát. Bár Rijkenberg a nagyobb szponzorait kifizette, a kisebbeknek nem utalt, az ügyből pedig nagy botrány kerekedett.
Az idei torna, remélhetőleg, nem egy botrány, hanem a póker miatt marad emlékezetes. Bár pontos indulólista egyelőre nincs a birtokunkban, több nagy név jelezte részvételét, például Joe Cada, Peter Eastgate, Bertrand "ElkY" Grospellier, Jason Mercier vagy az EPT Player of The Year táblázatát vezető Maxim Lykov is ott lesz a mezőnyben.
A magyarok is népes különítménnyel érkeztek meg az olasz riviérára, a PokerStars pro Tóth Ricsi, a WSOP győztes Bélabácsi, valamint Iteo, Luigi, ikszoorn, kripp85 és noirduck biztosan indul a versenyen, de mellettük is több játékosunk részvétele várható.
Czuczor "noirduck" Márton
Az EPT San Remo 1A selejtezőnapja április 15-én kezdődik, a döntő asztalra április 21-én kerül sor. A nevezési díj ezúttal is 5300€. A játékosok 30.000 zsetonnal kezdenek, az első vakszint 50/100 lesz.
A verseny az EPT 6. szezonjának utolsó előtti állomása, amelyet április 25-én követ az évadzáró Monte Carlo-i nagydöntő.