Mint arról beszámoltunk, az International Stadiums Poker Tour (ISPT), ami a Full Tilt Pokert korábban megvásárolni igyekvő Bernard Tapie Csoport tulajdonában van, minden idők legnagyobb létszámú tornájának megrendezésére készül. A 2013-ban debütáló ISPT verseny garantált nyereményalapja €20.000.000 lesz, helyszíne pedig a londoni Wembley stadion, ahová 20-30 ezer játékos juthat el szatelliteken keresztül.
A tervek szerint a minden évben kiválasztanak egy stadiont a szervezők, amelyben megrendezik az éves ISPT versenyt.
A sokak által kétkedéssel várt sorozat - jónéhányan nem bíznak a verseny koncepciójában, illetve a 30 millióról 20 millió euróra csökkentett garantált nyereményalap, illetve az eredetileg 2012-re kitűzött indulás halasztása is kételyeket ébreszetett - nemrégiben Michael Mizrachit szerezte meg nagykövetnek, most pedig új támogatóval erősödött, az Amateur Poker Association & Tourral (APAT) kötöttek megállapodást.
Az APAT saját versenyein, például a notthinghami Dusk Till Dawnban megrendezett European Championship of Amateur Pokeren népszerűsíti az ISPT-t, valamint az első ISPT helyek is APAT versenyeken kerülnek kiosztásra.
"Minden pókerest szívesen látunk, legyen szó akár amatőr, akár profi játékosról. Ennek megfelelően egyértelmű döntés volt, hogy kapcsolatba lépünk az APAT-tal" - nyilatkozta Prosper Masquelier, az ISPT elnöke.
Az ISPT versenyeire online és élő selejtezőkről juthat be az a várhatóan 20-30 ezer játékos, akik már a Wembley stadionban csapnak össze 2013. május 31 és július 6 között. A közel 30 ezer játékos egyidőben pókerezik, de nem a stadion gyepszőnyegét lepik el, hanem a lelátó székeihez rögzített érintőképernyős monitorokon játszanak. Amikor 3.000 főre fogy a mezőny, levonulnak a stadion gyepszőnyegén elhelyezett élő asztalokhoz. Ők már biztosan nyereménnyel zárnak. A döntő asztal tízfős lesz, a győztes a tervek szerint 10 millió dollárt visz haza.
Kapcsolódó írásaink:
Tapiék 2013-ra halasztották az ISPT indulását
$30 millió garantált - További részletek, soha nem látott formátum