A WSOP európai sorozata, a WSOPE 2007-ben került először megrendezésre. Az akkor még mindössze három eventes eseménynek a londoni Casino at the Empire adott otthont, és egészen 2010-ig itt rendezték a sorozatot, majd a WSOPE tulajdonosa, a Caesars Interactive Entertainment (korábban Harrah’s Interactive Entertainment) 2011 februárjában bejelentette, Franciaországba, egészen pontosan a cannes-i Casino Barrièrébe teszi át székhelyét a WSOPE.
Két évre kötöttek szerződést a kaszinóval, ennek megfelelően a 2011-es és 2012-es versenyeket egyaránt itt rendezték.
A Caesars Interactive Entertainment új bejelentése szerint azonban a 2013-as bajnokságra ismét új helyszínen kerül sor - bár a Barriére csoport marad a partner: a Párizstól 10 kilométerre lévő illusztris kaszinóban, a Barrière Enghien-les-Bains-ben. Ez Franciaország legnagyobb multú kaszinója. A WSOPE eseményeit egyetlen helyszínen, az 500 férőhelyes színházteremben rendezik majd.
"Elképzelésünk szerint a WSOPE a póker és öröm elegye lesz, és az egyik legizgalmasabb célponttá válik a versenyjátékosok számára. Az enghieni Barriere létesítmények egészen csodálatosak, mint ahogyan a párizsiak is fantasztikus vendéglátók. Ugyanakkor biztos vagyok benne, hogy 12 millió párizsi szurkol majd azért, hogy hazai játékos nyerjen, és ne "Phillipe" Hellmuth vigyen haza egy újabb karkötőt" - nyilatkozta a WSOP igazgatója, Ty Stewart.
Szintén bejelentették a WSOPE 2013 időpontját: eszerint október 11-24 között rendezik a versenyeket. A pontos versenynaptárat egyelőre nem hozták nyilvánosságra, de várhatóan hét verseny kerül majd a programba.