Nemzetközi Póker Versenyek

Februárban startol az ISPT online szakasza

Új információk váltak elérhetővé az ISPT versenyről a hivatalos honlapon. A online szakasz februártól májusig fut, majd június 1-én a Wembley stadionban folytatódik a játék.
author-picture Admin - 2013. január 10.

Mint arról beszámoltunk, az International Stadiums Poker Tour (ISPT) szeretné megrendezni minden idők legnagyobb létszámú versenyét a Wembley stadionban. Az eredeti tervek szerint a mintegy 30.000 fős mezőny a lelátó székeihez rögzített érintőképernyős monitorokon játszott volna, majd amikor 3.000 főre fogynak, levonulnak a stadion gyepszőnyegén elhelyezett élő asztalokhoz. A hatalmas létszámű versenyt óriás garantált nyereményalappal harangozták be, 30 millió dollárral.

Az eredeti koncepció azóta komoly változáson ment át. Elsőként a nyereményalapot 20 millió euróra csökkentették, később pedig teljesen eltűntek a garantált nyereményalapot ígérő szlogenek. Most pedig új információk is elérhetővé váltak a versennyel kapcsolatban, és ebben már nem határozznak meg 30.000-es létszámot sem, bár továbbra sem kizárt, hogy minden idők legnagyobb létszámú versenye lesz az első ISPT.

Az új információk szerint a verseny 1. napjait online rendezik: 1A, 1B, 1C, 1D, 1E és 1F napok lesznek. Az 1. napok nevezési díja €300, de akár €1 szatellitekről is kivívható az indulás joga. Minden 1. napról a mezőny első 10%-a jut tovább. Az 1. napokat februártól májusig rendezik, játékosok 5.000 zsetonnal kezdenek, és továbbviszik stackjüket. Az esemény partnere a Partouche Poker, a NetBet Poker, a Poker770 és Lock Poker.


A 2. napot június 1-én rendezik, ekkortól már a Wembley stadionban pókerezik a mezőny (nem érintőképernyős monitorokon, hanem élő asztalokon). Emellett a 2. napon is lehetőség lesz közvetlen nevezésre 3.000 euróért. Aki ekkor nevez, 50.000 zsetont kap. A döntő asztalra június 5-én kerül sor.


A Main Event mellett side eventek is lesznek, például $10.900 High Roller és $330 NLHE Turbo.


Az ISPT Main Event több mint 38 országban lesz élőben követhető, és olyan pókeresek hirdetik az eseményt, mint David Benyamine, Sam Trickett és Michael "The Grinder" Mizrachi.

Szerintetek sikert, vagy bukást hoz az első ISPT? Mi a véleményetek a koncepcióról?


Kapcsolódó írásaink:

Az ISPT garantált díjalapja is veszélyben?

Tapiék 2013-ra halasztották az ISPT indulását


$30 millió garantált - További részletek, soha nem látott formátum



Kapcsolódó cikkek

0 hozzászólás

Partnereink
Natural8
  • Óriási forgalom, minden napszakban találni elegendő asztalt
  • A világ legnagyobb online póker tornái
  • Folyamatos innováció (AoF, Mistery Bounty)
  • Számos szórakozni vágyó amatőr játékos
  • Nagylelkű központi promóciók
Ugrás a teremhez
RedStar Poker
  • Megbízható szolgáltató, kiváló ügyfélszolgálattal
  • A terem a harmadik legnagyobb póker hálózat tagja
  • Magas rakeback
  • HUD használható
Ugrás a teremhez
PokerKing
  • Amerikai játékosok
  • HUD elérhető
  • Magas központi visszatérítés
  • Minden igényt kielégítő új szoftver
  • Speciálisabb játéktípusok is elérhetőek
  • Széles verseny kínálat
Ugrás a teremhez
888poker
  • Könnyű ellenfelek
  • Előnyös VIP promóció cash game játékosoknak
  • Izgalmas játék variánsok: SNAP és BLAST
  • HUD használható
Ugrás a teremhez
Bet365 Poker
  • Prémium asztalok
  • Sok sportfogadó játékos
  • HUD használható
Ugrás a teremhez
Betkings
  • Ázsiai fishek
Ugrás a teremhez
bwin Poker
  • Akár 40% központi rakeback
  • Egyedi ajánlat játékosainknak
Ugrás a teremhez
Olasz terem
  • Privát ajánlat: Csak a PókerAkadémia játékosainak
  • Könnyű mezőny
  • HUD
Ugrás a teremhez
Everygame Poker
  • Kezdőbarát
  • Arányaiban sok rekreációs játékos
  • Fogad USA játékosokat
  • Magas rakeback
Ugrás a teremhez
Élő ügyfélszolgálat