Nemzetközi Póker Versenyek

PartyPoker Premier League VI - Jonathan Duhamel nyerte az A csoport 1. fordulóját

Vasárnap rendezték a $125.000 PartyPoker Premier League VI "A csoportjának" 1. fordulóját. Duhamel mellett Esfandiari, Negreanu, Hellmuth, Trickett, Seiver, Rettenmaier és Jungleman játszott.
author-picture Admin - 2013. március 18.

Március 17-23. között rendezik a $125.000 nevezési díjú PartyPoker Premier League VI bajnokságot a londoni Aspers kaszinóban. A Premier League idei formátuma megegyezik a tavalyival. Tizenhat játékos ül asztalhoz, akiket két nyolcfős csoportba osztottak. Az egyes csoportok négy fordulót, vagyis négy SNG-t játszanak, pontok járnak a helyezésekért. Emellett minden megszerzett pontért $2.000 készpénzt kapnak a játékosok a csoportkörben (a döntőben $10.000-et).

Pontozás:

Győztes - 16 pont
Második – 11 pont
Harmadik – 8 pont
Negyedik – 6 pont
Ötödik – 4 pont
Hatodik – 3 pont
Hetedik – 2 pont
Nyolcadik – 0 pont


A négy fordulót követően minden csoport legjobb három helyezettje automatikusan bejut a döntőbe, a 4. és 5. helyezettek pedig heads-upot játszanak, amelynek nyertesei szintén helyet szereznek a végjátékban.


Az alábbi csoportok alakultak ki a sorsolás után:

A csoport

Daniel Negreanu
Scott Seiver
Jonathan Duhamel
Antonio Esfandiari
Sam Trickett
Phil Hellmuth
Daniel "Jungleman" Cates
Marvin Rettenmaier

B csoport

Jason Mercier
Talal Shakerchi
Igor Kurganov
Jennifer Tilly
Tobias Reinkemeier
Tony G
Phil Laak
Dan Shak

Március 17-én az A csoport 1. fordulójára került sor. A játékosok fejenként 300.000 zsetonnal kezdtek, a vak 1.000/2.000-ről indult, 21 leosztásonként emelkedett.

Az első kieső a tavalyi nyertes Seiver volt, az 1.000-3.000/6.000 vakszinten vesztette el zsetonjait. Esfandiari korai pozícióból elkövetett 14.000-es nyitására ment all-in 144.000-rel. Esfandiari A-K-lyal tartott. Seiver bubikat mutatott, és semleges lapok mellett ász és király is az asztalra esett.

A 7. helyen Cates végzett, mindössze nyolc nagyvakkal és egyszínű J-9-cel futott all-in. Negreanu A-2-vel callolt, és semleges board érkezett. Kevéssel később Esfandiari is kiesett. Duhamel 25.000-ig nyitott, Esfandiari 56.000-ig 3betelt, Trickett 113.000-ig 4betelt, Duhamel dobott, Esfandiari viszont all-in ment 401.000 zsetonnal osztott dámáira. Trickett tízesekkel tartott, és szetre javult a brit handje.  

Phil Hellmuth zárt az 5. helyen, shortstackként ment all-in hármasokra, Negreanu kilencesekkel megadott, és nem hozott fordulatot a board. Néhány leosztással később Negreanu is távozásra kényszerült: {#}{#}{#}T flopon ment all-in {#}{#}Q-ra, kanadai honfitársa, Duhamel {#}{#}T-zel tartott, a turn {#}4, a river {#}T lett.

Az alábbi állással indult a 2.000-8.000/16.000 vakszint.

Jonathan Duhamel - 913.000
Sam Trickett - 853.000
Marvin Rettenmaier - 634.000


Bár Rettenmaiernek sikerült feljebb kapaszkodnia, megelőzte Trickettet, a brit szerencsés leosztásban duplázott rajta: A-T-zel callolta német ellenfele bubikra hívott 5bet all-injét, és tízes magas sort kapott lapjához. Trickett egyébként is számos alkalommal lejavulta ellenfeleit, a Rettenmaier elleni dupla után már iróniáját is kénytelen volt elővenni, és kijelentette, eltökélt szándéka, hogy kizárólag rossz döntéseket hozzon ezen a napon.

Rettenmaier előtt 187.000 zseton maradt, amit A-4-re pakolt középre, Trickett A-8-cal tartott és nyert.

Sam Trickett - 1.476.000
Jonathan Duhamel - 924.000


A heads-up nagy csatát hozott. A párbaj elején Trickett növelni tudta előnyét, Duhamel azonban kétszer is duplázott. hamarosan Trickett is duplázott, amivel ismét ő vezetett szűken, innen azonban Duhamel akarata érvényesült. Az utolsó leosztást több mint kétszeres előnyből kezdte a 2010-es világbajnok. Duhamel 80.000-ig nyitott, Trickett 777.000-rel all-in ment, Duhamel tartott.

Trickett: {#}{#}
Duhamel: {#}{#}9

Board: {#}{#}{#}{#}{#}


Duhamel két párral nyert, és behúzta az 1. fordulót.

A B csoport 1. fordulója hétfőn, magyar idő szerint 15:30-kor kezdődik. Az eseményeket live stream követhetitek a PartyPoker hivatalos blogjában (félóra csúszással).

A csoport (1 forduló):

1. Jonathan Duhamel, 16 pont ($32.000)
2. Sam Trickett, 11 pont ($22.000)
3. Marvin Rettenmaier, 8 pont ($16.000)
4. Daniel Negreanu, 6 pont ($12.000)
5. Phil Hellmuth, 4 pont ($8.000)
6. Antonio Esfandiari, 3 pont ($6.000)
7. Daniel Cates, 2 pont ($4.000)
8. Scott Seiver, 0 pont

Díjazás:

1. $450.000
2. $200.000
3. $150.000
4. $125.000
5. $100.000
6. $70.000
7. $60.000
8. $45.000


Kapcsolódó cikkek

0 hozzászólás

Partnereink
GGPoker
  • Óriási forgalom, minden napszakban elegendő asztal
  • A világ legnagyobb online póker tornái
  • Folyamatos innováció (AoF, Mystery Bounty)
  • Számos szórakozni vágyó amatőr játékos
  • Bőkezű bónuszok
Ugrás a teremhez
Unibet
  • Magas központi rakeback
  • Kezdőbarát
  • Sok kezdő játékos
Ugrás a teremhez
RedStar Poker
  • Megbízható szolgáltató, kiváló ügyfélszolgálattal
  • A terem a harmadik legnagyobb poker hálózat tagja
  • Magas rakeback
  • HUD használható
Ugrás a teremhez
888poker
  • Könnyű ellenfelek
  • Előnyös VIP promóció cash game játékosoknak
  • Izgalmas játék variánsok: SNAP és BLAST
  • HUD használható
Ugrás a teremhez
JackPoker
  • Extrém magas Üdvözlő bónusz
  • Többségben vannak a rekreációs játékosok
Ugrás a teremhez
PokerKing
  • Amerikai játékosok
  • HUD elérhető
  • Magas központi visszatérítés
  • Minden igényt kielégítő új szoftver
  • Speciálisabb játéktípusok is elérhetőek
  • Széles verseny kínálat
Ugrás a teremhez
Bet365 Poker
  • Prémium asztalok
  • Sok sportfogadó játékos
  • HUD használható
Ugrás a teremhez
Betkings
  • Ázsiai fishek
Ugrás a teremhez
Betfair
  • Kellemes mezőny
  • Jelentős forgalom
  • Magas fix központi visszatérítés
  • €70 000-s összdíjazású havi race-ek
  • HUD használható
Ugrás a teremhez
bwin Poker
  • Akár 40% központi rakeback
  • Egyedi ajánlat játékosainknak
Ugrás a teremhez
Olasz terem
  • Privát ajánlat: Csak a PókerAkadémia játékosainak
  • Könnyű mezőny
  • HUD
Ugrás a teremhez
Everygame Poker
  • Kezdőbarát
  • Arányaiban sok rekreációs játékos
  • Fogad USA játékosokat
  • Magas rakeback
Ugrás a teremhez
ChampionPoker
  • A terem a harmadik legnagyobb poker hálózat tagja
  • Magas rakeback, mennyiségi korlátozás nélkül
  • HUD használható
Ugrás a teremhez
Élő ügyfélszolgálat