Augusztus 12-25 között rendezték a WPT soros állomását, a Merit Cyprus Classicot. A két legnagyobb érdeklődéssel várt torna természetesen a $4.400 nevezési díjú Main Event és a $10.000 High Roller volt.
A Main Event 16-án indult, 262-en neveztek, a nyereményalap $1.000.000 volt.
A hatfős döntőt szerdán rendezték. Az orosz Alexey Rybin kezdett chipleaderként 2.698.000 zsetonnal, megelőzve az 1.595.000-rel rendelkező libanoni Albert Dahert. Rybin az 1A nap egyik utolsó regisztrálójaként kezdte a tornát, a 6. vakszinten nevezett, ennek ellenére chipleaderként zárt, és megszakítás nélkül őrizte pozícióját a döntőig.
A döntő első kiesője Pierre Sayegh volt, Daher osztott hetesei kitartottak shortstack ellenfele A-9 handje ellen. Daher ezután Sergey Rybachenkót is kiejtette, a 3-handed játék pedig Kayhan Tugrul kiesésével indulhatott, Q-J-val került preflop all-in Andrei Nikonov K-J és Rybin 3-3 lapjai ellen, és semleges lapok mellett hármas érkezett.
Andrei Nikonov - 2.740.000
Alexey Rybin - 2.575.000
Albert Daher - 2.555.000
Rybin, aki a korábbi napokon mutatott agresszív játékához mérten meglepően feszes volt a döntőben, a 3-handed játékban visszaesett, ekkor azonban sikerült dupláznia Daheren, A-K kitartott A-5 ellen. Rybin végül előnnyel kezdte a heads-upot, A-Q-val ejtette ki az A-J-t mutató Nikonovot.
Alexey Rybin - 4.100.000
Albert Daher - 3.750.000
Bár Daher szűk vezetésre tett szert a párbaj elején, Rybinnek ismét sikerült dupláznia, A-K-lyal nyert A-3 ellen. Daher előtt 300.000 zseton maradt, és bár egyszer még duplázott, hamarosan kiesett, K-9-cel vesztett A-5 ellen.
Alexey Rybin
Rybin pókeres pályafutása második legnagyobb nyereményét szerezte meg a $258.000 fődíjjal, egyéni rekordját továbbra is a 2010-es EPT San Remón elért 5. helyezése jelenti ($366.833). Szép eredmények egy hobbikártyástól - az orosz játékos főállásban vállalkozóként keresi meg a betevőre valót.
WPT Ciprus ME végeredmény:
1. Alexey Rybin - $258.000
2. Albert Daher - $160.200
3. Andrei Nikonov - $103.700
4. Kayhan Tugrul - $75.600
5. Sergey Rybachenko - $56.600
6. Pierre Sayegh - $46.000
A WPT Merit Cyprus Classic High Roller két napos volt. A keddi 1. napra 57 pókeres fizetett be, illetve 12 rebuyra is sor került, így a nyereményalap 634.800 dollárra nőtt.
A szerdai kilencfős döntőbe két ismert pókeres jutott be: a német Marvin Rettenmaier (aki tavaly a főversenyt nyerte meg itt) és a WSOPE bajnok francia Roger Hairabedian. Végül ők ketten játszották a heads-upot.
Marvin Rettenmaier
Az utolsó leosztásban a nagyobb stackkel rendelkező Rettenmaier K-Q-t, Hairabedian A-7-et borított, és az osztó A-J-4-6-T közös lapokat tett az asztalra. Rettenmaier sorral nyerte a tornát, 4,3 millió dollárra növelve élőtorna össznyereményét.
WPT Ciprus HR végeredmény:
1. Marvin Rettenmaier - $182.505
2. Roger Hairabedian - $124.103
3. Antranig Demirdjian - $82.207
4. Yevgeniy Maslennikov - $62.210
5. Artem Vezhnekov - $50.784
6. Mıkel Beramendi - $42.214
7. Vladimir Troyanovskiy - $35.549
8. Nichan Khorchidian - $29.836
9. Siyar Erzen - $25.392