Február 26-án indult az ANZPT Perth $2.200 nevezési díjú főversenye. Az 1. napokra 256 pókeres nevezett, 145-en jutottak tovább, Brian McAllister vezeti a mezőnyt Andrew Hinrichsen előtt.
A verseny 1A napja azonban nem a fentiek miatt vált érdekessé, hanem Jim "Mr_BigQueso" Collopy egyik leosztása miatt. A 2,4 millió dolláros online MTT nyereménnyel rendelkező, jelenleg Ausztráliában élő amerikai pókeres többek közt kijelentette: "Ha tényleg kihozzátok, hogy halott a kezem, elhagyom az országot".
Jim Collopy
Az alábbiakban a helyszíni tudósítást olvashatjátok.
"Amikor megérkeztünk az asztalhoz, Collopy már a széke mellett állt, és mindenkinek, aki figyelni tudott rá, felháborodását ecsetelte egy szabállyal kapcsolatban. Az óra állt, a versenyigazgató pedig úgy döntött, hogy a kamerák felvételének megtekintésére lesz szükség.
A történet azzal kezdődött, hogy Collopy checkelte a rivert a 6 T 5 2 T boardon. Egyetlen ellenfele közvetlen balján ült. A játékos szintén checkelt, következhetett a borítás.
Ekkor szabadultak el a dolgok, Collopy ugyanis az osztó állítása szerint muckolta handjét. Ugyanakkor mind Collopy, mind az asztalnál ülők azt mondták, hogy az amerikai pókeres csak mutatni akarta a lapjait, Q Q volt nála. Tekintettel arra, hogy riveren nem történt emelés, és Collopy ellenfele még nem mutatott, valóban igen meglepő volna, ha a pókerprofi bedobta volna lapjait. Nyugodtan kijelenthetjük, Collopy sosem dobna itt.
Az osztó azt mondta a versenyigazgatónak, hogy Collopy zártan tolta előre a lapokat, ami a Crown Perth szabályai szerint automatikus dobásnak minősül. Ez a szabály, függetlenül attól, hogy a játékos valóban dobni akar, vagy sem.
Az idő közben telt, Collopy ellenfele pedig sztoikus nyugalommal figyelt, nem mutatva az előtte heverő lapokat, ami egyértelművé tette, nem nála vannak a nyerő kártyák.
- Hol van Danny McDonagh, rá volna szükség - kiáltotta Collopy.
Az ANZPT elnöke, McDonagh hamarosan megérkezett a helyszínre, ám mindössze arról tájékoztatta Collopy-t, hogy nem hozhat döntést ilyen helyzetben, ez kizárólag a versenyigazgató jogköre.
Collopy innentől a Crown Perth személyzetének kezében volt.
Megérkezett Deb Wyatt, a kártyaterem igazgatója is, aki arról adott tájékoztatást, hogy a videófelvétel megtekintése után Collopy kezét halottnak minősítik, mert arccal lefelé tolta előre a lapokat, ez pedig a Crown szabályai szerint dobás. Hozzátette, hogy a szabályról mindenkit tájékoztattak a verseny startján, ugyanakkor megérti, hogy ez problémát okozott, hiszen olyan szabályról van szó, amit nem minden kaszinóban alkalmaznak.
Tájékoztatásul felolvasta a szabályzat ezen pontját: "A játékos, aki mutatáskor borítás nélkül adja át az osztónak a lapját, nem jogosult a kassza megnyerésére".
A Crown Perth értelmezése szerint tehát Collopy kezét halottnak kell minősíteni".
A felháborodott Collopy nem nem értett egyet a döntéssel. Egy későbbi interjúban elmondta, nem adta át az osztónak lapjait, végig nála volt és nem érintették a kártyák a muckot sem.

Később Danny McDonagh adott ki közleményt a PokerStars képviseletében: "Minden ausztrál versenyünkön a helyi szabályok vannak érvényben - összesen nyolc különböző szabályrendszert tartunk számon az ország más-más pontjain. Ezek a szabályok felülírják a PokerStars versenyszabályzatát. Van köztük néhány olyan, amellyel nem értünk egyet, mert nem szolgálják a játék és a játékosok érdekeit. Sokat tárgyaltunk ezekről az ausztrál kaszinókkal.
A Crown Perth kártyaterem igazgatója, Deb Wyatt is megerősített abban, hogy a most alkalmazott szabály rossz, és igyekszik mindent megtenni annak érdekében, hogy a szabályozó testület törölje, a következő eventeken már ne legyen érvényben" - olvasható a közleményben.
Az események ellenére Jim Collopy még versenyben van, 25.200 zsetonnal jutott tovább.