Mint arról beszámoltunk, Dan "mrgr33n13" Colman a CardPlayer, a Bluff és a GPI pontszámítása alapján is a legjobb élőverseny-játékos volt 2014-ben. Ami Barer, Ole Schemion és Mike Leah voltak az amerikai legkeményebb riválisai. Egy év azonban keveset mond arról, ki mennyire jó, ezért a CardPlayer úgy döntött, öt év távlatában is megvizsgálja az eredményeket. A számítás alapján egyértelműen Vanessa Selbst az elmúlt öt év legjobbja.
Vanessa Selbst
Mindössze két játékosnak sikerült mind az öt szezonban Top 200-ban végeznie a CardPlayer POY-leaderboardján, Vanessa Selbstnek és Will "The Thrill" Faillának. Ám míg Fallia átlaghelyezése 62., addig Selbst átlaga a brutális 22. helyezés. Kétszer végzett a Top 5-ben, 2010-ben 4., 2013-ban 3. lett.
A POY-pontok tekintetében a közelében sem jár senki a háromszoros WSOP-bajnoknak. Selbst 16.741 pontot szerzett az öt év során, a második Fallia 11.936-ot. A lista 10. helyezettje, Dan O’Brien 6.411 ponttal rendelkezik.
Selbst 20 döntőt játszott a vizsgált időszakban, 10-szer győztesen hagyta el az asztalt. Tehát minden második tornáját megnyerte, amikor döntőbe jutott, elképesztő mutató. Teljes nyereménye 9,1 millió dollár, pedig sem a Big One-on, sem a WSOP Main Eventen nem kaszált nagyot.
A CardPlayer 5 éves POY-leaderboardjának Top 10 helyezettje:

Ennyiszer szerepelt a Top 200-ban 2010-től |
Név | POY-pont |
Nyeremény a vizsgált években (azokban az években, amikor Top 200-ban volt a játékos) |
Győzelmek |
Döntők |
5 | Vanessa Selbst | 16.741 | $9,1 millió | 10 | 20 |
5 | Will Failla | 11.936 | $2,7 millió | 12 | 42 |
4 | Marvin Rettenmaier | 11.950 | $3,8 millió | 10 | 36 |
4 | Joseph Cheong | 11.800 | $9,7 millió | 5 | 25 |
4 | Martin Jacobson | 11.379 | $13,7 millió | 3 | 16 |
4 | Jason Mercier | 10.592 | $7,8 millió | 5 | 24 |
4 | Scott Seiver | 8.916 | $9,7 millió | 2 | 20 |
4 | Michael Watson | 8.060 | $3,9 millió | 4 | 19 |
4 | Dominik Nitsche | 6.862 | $2,6 millió | 8 | 17 |
4 | Dan O’Brien | 6.411 | $1,5 millió | 1 | 13 |