Mint arról beszámoltunk, Lengyelország egyik vezető online MTT pókerese, Jakub "Olorionek" Michalak szerezte meg a győzelmet az ISPT Wembley főversenyén 2013-ban, 436 ezer eurót nyert hatfős alku után. Az ISPT vezérigazgatója, Prosper Masquelier elmondta, bár a vártnál kevesebben indultak és nagy overlay alakult ki - 589 ezer euróval kellett kiegészíteniük a győztesnek járó összeget -, sikerként élte meg az első ISPT tornát.
Masquelier már az első versenyt követően jelezte, lesz folytatás. Az eredeti tervek szerint a berlini Olimpiai stadionban került volna sor az újabb versenyre 2015-ben, ám hosszas egyeztetés után nem sikerült megállapodniuk a feleknek. A problémát az jelentette, hogy az ISPT szeretné elkerülni, hogy az esemény ütközzön a WSOP-val, ezért szeptemberben rendezné meg a versenyt, ekkor azonban már foglalt a stadion a Hertha BSC mérkőzései miatt. Ezért került képbe Magyarország.
Mivel a Hertha BSC labdarúgócsapatának vezetőedzője, a magyar szövetségi kapitány, Dárdai Pál is részt vett az egyeztetésben, Masquelier és csapata figyelmébe ajánlotta Budapestet, ahol az elmúlt évek stadionfeljlesztése miatt több létesítmény is alkalmas az ISPT megrendezésére.
"A Werner Gegenbauer klubelnökkel és Dárdai Pál vezetőedzővel folytatott, a verseny időpontjára vonatkozó tárgyalások nem vezettek eredményre, így nem tudjuk megrendezni az ISPT Berlint. Pál segítségével viszont, úgy tűnik, megtaláltuk az új lehetséges helyszínt, a budapesti Groupama Arénát. Jelenleg tárgyalásban állunk a Lagardére Unlimiteddel és a stadiont használó nagy múltú magyar klubbal, a Ferencvárossal. A Groupama Aréna Európa egyik legmodernebb stadionja, a Ferencváros pedig egy legendás csapat, a stadion méltó helyszínét jelentené sorozatunknak" - nyilatkozta Masquelier a Berliner Zeitungnak.
A Berliner Zeitung további értesülései szerint a tárgyalások kezdeti szakaszában problémát jelentett, hogy a stadiont használó Ferencváros a nemzetközi kupaszereplésért küzd a bajnokságban, és ha kivívja, szeptemberben akár az Európa Ligában lehet érdekelt, Masquelier szerint viszont ez nem jelent valós veszélyt a versenyre nézve.
"A tárgyalások során felmerült, hogy a Ferencváros nemzetközi kupaszereplése negatívan érinthet minket, ám mind a Ferencváros vezetősége, mind Dárdai megnyugtatott, nincs reális esélye annak, hogy szeptemberben még érdekelt legyen magyar csapat a nemzetközi porondon, így minden adott a verseny megrendezéséhez".
Az ISPT Budapestre várhatóan szeptember közepén kerül sor. A nevezési díj, a magyar szabályozás miatt, körülbelül 50 ezer forint lesz (€150+€15). A Groupama Aréna 23.700 férőhelyes, és teltházra számítanak a szervezők. A verseny nyereményalapja így meghaladhatja a 3,5 millió eurót, a garantált díjazást 2 millió euróra tervezik.
Híreinket a Póker Akadémia hivatalos Facebook-oldalán is megtalálhatod