Mint arról beszámoltunk, első alkalommal került Norvégiában megrendezésre a norvég pókerbajnokság, ezzel a verseny az első hivatalos norvég pókerbajnokság lett. Rögtön sikerült megdöntenie a versenynek a legnagyobb létszámú független (nem EPT, WPT) európai verseny rekordját: összesen 1.975 nevezés érkezett, ezzel a Battle of Malta 1.804 fős rekordját adták át a múltnak. A Norwegian Poker Championships nyereményalapja €905.400 lett, ennek 5%-át jótékony célra fordítják, a leukémia leküzdéséért dolgozó kutatók kapják.
A bajnokság zárónapját 11 játékos kezdte, köztük a norvég póker egyik legnagyobb klasszisa, Felix "FallAtyourFeet" Stephensen, aki a chipcount 2. helyén állt Anders Bjerk mögött.
Stephensen számára szerencsétlenül indult a zárónap, ugyanis forgalmi dugóba került egy útlezárás miatt, így 45 perc késéssel érkezett meg. Ekkorra már stackje harmadát elvesztette, de sikerült gyorsan visszaszereznie a zsetonokat, és bejutott a 3-handed játékba is, ahol Anders Bjerk és Silje Nilsen volt az ellenfele.
Stephensen itt egyszínű KJ-val kiejtette az AQ-t mutató Bjerket, színt kapott a boardon. A parti ellenére Nilsen kezdte nagy előnyből a végjátékot.
A heads-up egyik kulcspartija egy hatalmas flip volt. Stephensen dámákkal került all-in AK ellen, és kitartott handje. Ezzel Stephensen került hatalmas előnybe, és hamarosan megnyerte a tornát. Az utolsó partiban K6-tal került all-in A3 ellen, és semleges lapok mellett hatos érkezett.
Az első hivatalos norvég pókerbajnokság győztese tehát FallAtyourFeet lett, €152.500-nak megfelelő norvég koronát nyert.
Végeredmény:
1. Felix Stephensen - 1.405.150 kr
2. Silje Nilsen - 773.510 kr
3. Anders Bjerk - 535.250 kr
4. Andreas Fardal - 384.240 kr
5. Jens Petter Johansen -318.970 kr
6. Haakon Garberg - 257.390 kr
7. Erik Fjell - 197.150 kr
8. Simon Other Solberg - 138.930 kr
Mint arról beszámoltunk, első alkalommal került Norvégiában megrendezésre a norvég pókerbajnokság, ezzel a verseny az első hivatalos norvég pókerbajnokság lett. Rögtön sikerült megdöntenie a versenynek a legnagyobb létszámú független (nem EPT, WPT) európai verseny rekordját: összesen 1.975 nevezés érkezett, ezzel a Battle of Malta 1.804 fős rekordját adták át a múltnak. A Norwegian Poker Championships nyereményalapja €905.400 lett, ennek 5%-át jótékony célra fordítják, a leukémia leküzdéséért dolgozó kutatók kapják.
A bajnokság zárónapját 11 játékos kezdte, köztük a norvég póker egyik ismert alakja, Felix "FallAtyourFeet" Stephensen, aki a chipcount 2. helyén állt Anders Bjerk mögött.
Stephensen számára szerencsétlenül indult a zárónap, ugyanis forgalmi dugóba került egy útlezárás miatt, így 45 perc késéssel érkezett meg. Ekkorra már stackje harmadát elvesztette, de sikerült gyorsan visszaszereznie a zsetonokat, és bejutott a 3-handed játékba is, ahol Anders Bjerk és Silje Nilsen volt az ellenfele.
Stephensen itt egyszínű KJ-val kiejtette az AQ-t mutató Bjerket, színt kapott a boardon. A parti ellenére Nilsen kezdte nagy előnyből a végjátékot.
A heads-up egyik kulcspartija egy hatalmas flip volt. Stephensen dámákkal került all-in AK ellen, és kitartott handje. Ezzel Stephensen került hatalmas előnybe, és hamarosan megnyerte a tornát. Az utolsó partiban K6-tal került all-in A3 ellen, és semleges lapok mellett hatos érkezett.
Felix Stephensen