Mivel a Global Poker League (GPL) célja, hogy a póker kikerüljön a szerencsejátékok közül, és szellemi sportként könyveljék el, ezért már korábban bejelentették, hogy ennek megfelelően alakítják ki a sorozat díjazását is. A GPL most bejelentette, pontosan hogyan is díjazzák a játékosokat.
A GPL résztvevői nem nyereményekért, hanem fizetésért pókereznek majd. Minden játékos két szezonra kötelezi el magát. Az 1. szezonban $100/óra fizetést kapnak a játékosok, ami a 2. szezonban $150/órára emelkedik.
A kritikák szerint a fenti díjazással kiölik a versenyszellemet a játékból, a GPL szerint azonban ez nem igaz. Véleményük szerint a legtöbb profi sportban fizetéssel díjazzák a játékosokat, és ezen felül járhat bónusz a teljesítményért. Bónusz itt is lesz, hiszen a győztes csapat $100.000-t kap.
A hírek szerint a játékosok a sorozat egyéb bevételeiből, például a szponzoroktól érkező bevételekből, jegyeladásokból és közvetítési jogok értékesítéséből is részesednek.
A GPL 12 csapatának nevét és kapitányait már bejelentették. Az ötfős csapatokba három játékos a február 25-i drafton kerül be, kettő pedig úgynevezett "wildcard" játékos lesz. A wildcard játékosokat a következő hetekben jelentik be. A drafton a Global Poker index (GPI) rangsor Top 1000 játékosa közül lehet majd választani a kapitányoknak. Nem jelölhető bárki a csapatba, csak azok, akik opt-ineltek a GPL-re. Az opt-in lehetőséget nemrégiben indították el, és máris többen kihasználták, jelezve, hogy szívesen játszanának.
A magyar játékosok közül elviekben ketten kerülhetnének be valamelyik csapatba, Szécsi Norbert 291., Németh András pedig 464. a GPI rangsorban, de több szempontból is kicsi az esély a részvételükre.
A GPL alapszakasza 12 héten át fut majd. A csapatok hetente kétszer mérkőznek, online, stúdióban és élőversenyen. A bajnokság számos újdonsággal jelentkezik majd, például a Cube-bal: az élő fordulókon egy zárt kockában pókereznek majd a játékosok, nem látják és hallják a közönséget, a közönség azonban nemcsak látja és hallja őket, de lapjaikról, statisztikáikról is azonnali információt kapnak. A rájátszásra 2016 nyarán kerül sor.