Mint arról beszámultunk, kedden eldőlt, hogy az amerikai konferenciából az alapszakasz legjobbja, a Montreal Nationals jutott be a Global Poker League (GLP) 2016-os döntőjébe. Szerdán az eurázsiai konferencia legjobbjai csatáztak a döntőbe jutásért.
A nap első meccsét a konferencia-első Moscow Wolverines és a London Royals játszotta. Öt párbajra került sor játékosaik között. Az egyik mindössze négy leosztásig tartott. A Wolverinesnek sikerült legyőznie a londoniakat, bejutva az elődöntőbe.
Ezután következett a Hong Kong Stars és a Berlin Bears összecsapása. A Stars 2-1 arányú vezetésre tett szert. Ezután viszont a Bears hármat nyert zsinórban, így ők jutottak be a konferenciadöntőbe.
Az eurázsiai konferencia döntőjében a Wolverines kettőt nyert az első három ütközetből, de a Bears egyenlített. Ezután Sorel Mizzi pókerrel kiejtette Igor Yaroshevskyt, előnyhöz juttatva a Bearst, majd Bill Perkins és Anatoly Filatov lépett be a kockába. Filatov 20 leosztás alatt legyőzte Perkinst, jöhetett a hetedik párbaj.
Brian Rast és Filatov mérkőzött. Nagy csata alakult ki, amit Rast nyert meg egy szerencsés rivernek köszönhetően.
A Berlin Bears és a Montreal Nationals meccsel december 1-jén az első GPL bajnoki címért és az ezért járó $100.000-ért.
Bár a GPL alapszakasza kevesebb nézőt vonzott, mint azt a szervezők remélték, a Playoff nagy nézettségnek örvend, a döntőt pedig még nagyobb várakozás előzi meg. A játékot live stream közvetítésben követhetitek a PókerAkadémián.
Az eurázsiai konferencia Playoffjának ismétlése: