Október 16-17-én rendezték a makaói Triton Super High Roller Series 6-Max eventjét. A 87 nevezésből 2.621.009 amerikai dolláros nyereményalap jött össze - a nevezési díj HK$250.000 volt.
A legjobb 12 helyezést díjazták a tornán, és a zárónapot chipleaderként kezdő Ben Lamb valamint Dario Sammartino kiesésével ért pénzbe a mezőny.
Ezután Daniel Dvoress 12. ($70.705), Christoph Vogelsang 11. ($73.395), David Peters 10. ($75.957), Stanley Choi 9. ($78.647), Furkat Rakhimov pedig 8. helyen ($81.208) végzett.
A hétfős döntő elején Dan Smith-nél volt a chipleader pozíció. Az első skalpokat Mike Watson gyűjtötte be, előbb a shortstack Yat Wai Chenget, majd Isaac Haxtont küldte haza, utóbbi partiban AT-zel nyert flipet nyolcasok ellen.
A 5-handed szakaszban szinte partiról partira változott a vezető személye Smith, Watson és Stefan Schillhabel között.
Az 5. helyezett Steve O'Dwyer lett, flipben vesztett Smith ellen. Smith ezután zuhanórepülésbe kezdett, és ő lett a 4., Schillhabel ejtette ki.
A heads-up Watson és Schillhabel részvételével indulhatott, miután Schillhabel Manig Loeser zsetonjait is elvette. A német ötszörös előnyből kezdte a párbajt.
A döntő partiban Watson hatosokra open shove-olt, Schillhabel JT-zel tartott, és a flopon érkező bubi bajnoki címet hozott a számára.
Stefan Schillhabel HK$5.874.400-os nyereményt zsebelt be, ami 752.446 amerikai dollárnak felel meg.
Végeredmény:
1. Stefan Schillhabel - HK$5.874.400 ($752.446)
2. Michael Watson - HK$4.297.000 ($550.399)
3. Manig Loeser - HK$2.660.000 ($340.717)
4. Dan Smith - HK$1.821.000 ($233.250)
5. Steve O'Dwyer - HK$1.207.000 ($154.603)
6. Isaac Haxton - HK$900.000 ($115.280)
7. Yat Cheng - HK$737.000 ($94.402)