Nemzetközi póker hírek

A Full Tilt Poker válasza Phil Iveynak

A Full Tilt Poker kemény hangvételű közleményben reagált Phil Ivey tegnapi levelére, szerintük profi játékosuk kizárólag saját anyagi céljait tartja szem előtt, és csak hátráltatja a játékosok kifizetését.
author-picture Admin - 2011. június 02.

Mint arról beszámoltunk, Phil Ivey hétfőn bejelentette, beperelte a Full Tilt Pokert, és nem indul a pókervilágbajnokságon, amíg a terem nem kezdi meg amerikai játékosai kifizetését. Azóta további részletek is kiderültek: Ivey a las vegasi ügyvéddel, David Z. Chesnoffal vette fel a kapcsolatot, aki Nevada Kerületi Bíróságán nyújtotta be a Full Tilt Poker anyavállalata, a Tiltware elleni keresetet. Az ebben leírtak szerint  Ivey szerződésszegéssel vádolja a Full Tilt Pokert, a cég miatt számos üzleti lehetőségtől, illetve bevételtől esett el, kárt okoztak személyes és szakmai hírnevén, ezek értékét pedig több mint 150 millió dollárban határozták meg. Vagyis körülbelül akkora összegben, amennyivel a Full Tilt Poker az amerikai játékosoknak tartozik.


Phil Ivey

A Tiltware kedden reagált Ivey közleményére:

"Ellentétben a látszattal, amelyet az álszent kijelentések keltenek, a Phil Ivey által indított per egyetlen játékost segít - saját magát. Annak érdekében, hogy mások kárára további anyagi javakat szerezzen, Mr. Ivey úgy időzítette a kereset benyújtását, hogy azzal megakadályozza olyan folyamatban lévő megállapodások létrejöttét, amelyek segítségével visszakerülhetne a pénz a játékosok zsebébe. Mr. Ivey-t is felkértük - ám visszautasította - hogy vállaljon részt a kifizetésekre irányuló erőfeszítésekben, például azzal, hogy visszafizeti nagy összegű tartozását a teremnek. A Tiltware kételkedik abban, hogy Mr. Ivey öncélú keresete valaha is bíróság elé kerül. Ha mégis, cégünk olyan tényeket fog felsorakoztatni, amelyek bizonyítják, Mr. Ivey-t kizárólag saját anyagi érdekei motiválják, és nem a játékosoknak való segítségnyújtás".

A Tiltware nyílt levele ellenére, talán nem meglepetés, a játékosok teljes mellszélességgel Ivey mellett állnak a nemzetközi fórumokon olvasható bejegyzések alapján.


Kapcsolódó írásunk:

Amíg a Full Tilt nem fizeti ki játékosait, Phil Ivey nem indul a WSOP-n



Kapcsolódó cikkek

0 hozzászólás

Partnereink
GGPoker
  • Óriási forgalom, minden napszakban elegendő asztal
  • A világ legnagyobb online póker tornái
  • Folyamatos innováció (AoF, Mystery Bounty)
  • Számos szórakozni vágyó amatőr játékos
  • Bőkezű bónuszok
Ugrás a teremhez
Unibet
  • Magas központi rakeback
  • Kezdőbarát
  • Sok kezdő játékos
Ugrás a teremhez
RedStar Poker
  • Megbízható szolgáltató, kiváló ügyfélszolgálattal
  • A terem a harmadik legnagyobb poker hálózat tagja
  • Magas rakeback
  • HUD használható
Ugrás a teremhez
888poker
  • Könnyű ellenfelek
  • Előnyös VIP promóció cash game játékosoknak
  • Izgalmas játék variánsok: SNAP és BLAST
  • HUD használható
Ugrás a teremhez
JackPoker
  • Extrém magas Üdvözlő bónusz
  • Többségben vannak a rekreációs játékosok
Ugrás a teremhez
PokerKing
  • Amerikai játékosok
  • HUD elérhető
  • Magas központi visszatérítés
  • Minden igényt kielégítő új szoftver
  • Speciálisabb játéktípusok is elérhetőek
  • Széles verseny kínálat
Ugrás a teremhez
Bet365 Poker
  • Prémium asztalok
  • Sok sportfogadó játékos
  • HUD használható
Ugrás a teremhez
Betkings
  • Ázsiai fishek
Ugrás a teremhez
Betfair
  • Kellemes mezőny
  • Jelentős forgalom
  • Magas fix központi visszatérítés
  • €70 000-s összdíjazású havi race-ek
  • HUD használható
Ugrás a teremhez
bwin Poker
  • Akár 40% központi rakeback
  • Egyedi ajánlat játékosainknak
Ugrás a teremhez
Olasz terem
  • Privát ajánlat: Csak a PókerAkadémia játékosainak
  • Könnyű mezőny
  • HUD
Ugrás a teremhez
Everygame Poker
  • Kezdőbarát
  • Arányaiban sok rekreációs játékos
  • Fogad USA játékosokat
  • Magas rakeback
Ugrás a teremhez
ChampionPoker
  • A terem a harmadik legnagyobb poker hálózat tagja
  • Magas rakeback, mennyiségi korlátozás nélkül
  • HUD használható
Ugrás a teremhez
Élő ügyfélszolgálat