A Holdem Manager hivatalos emailben tájékoztatja a játékosokat, hogy április 30-tól megszűnik a HM1 támogatása. Ez azt jelenti, hogy a felhasználók továbbra is képesek lesznek bejelentkezni a Holdem Manager oldalán, használhatják a HM1-et, többek közt a HUD-ot, de fel kell készülniük arra, hogy a termek szoftverfrissítéseit követően egyre több hibával találkoznak, amelyek nem lesznek javítva. A Holdem Manager ugyanis semmilyen frissítést nem ad ki májustól a szoftverhez és a technikai segítségnyújtást sem vállalják.
A HM1 2006-ban jelent meg, és talán nem túlzunk, ha kijelentjük, minden idők legnépszerűbb pókeres segédszoftvere indult hódító útjára. Nem véletlen, hogy sok játékos a HM2 megjelenése után is ragaszkodott a HM1-hez. Bár a Holdem Manager sokáig igyekezett a HM1 felhasználókat is kiszolgálni, a HM2 fejlesztése mellett erre egyre kevesebb energia jutott. Mivel a legtöbb Holdem Manager felhasználó már átváltott a HM2-re, a cég úgy érezte, a továbbiakban nem éri meg, hogy a HM1 miatt lassabban haladjanak az új fejlesztésekkel.
Azok a játékosok, akik jelenleg csak HM1 licenccel rendelkeznek diszkont áron vehetik meg a HM2-t. Április 30-ig 40% kedvezményt kapnak a HM1 tulajdonosok a HM2-re. Lehetőség van a szoftver kipróbálására is az egy hónapos próbaverzió használatával. A HM1 támogatás visszavonása miatt a Holdem Manager úgy döntött, azok is igénybe vehetik a próbaverziót, akik korábban már megtették ezt. Vagyis azok a játékosok, akik korábban kipróbálták a HM2-t, de nem tetszett nekik, így inkább a HM1-nél maradtak, megnézhetik, mennyit változott a HM2 azóta, érdemes-e megvenni.
A HM1 hand history-k természetesen importálhatók, nem veszik el az adatbázis.
A Holdem Manager csapata ígéri, a HM1 mellett kitartó játékosok nem fognak csalódni a HM2-ben, aminek funkciói már messze túlmutatnak a népszerű elődén.