Nemzetközi póker hírek

Acoimbra $100k challenge - a portugál profi $100-ból építene $100.000-es bankrollt

A portugál SuperNova Elite pókeres, Andre Coimbra (acoimbra) első napja nem sikerült jól, máris elbukta 30%-át challenge bankrolljának.
author-picture Admin - 2013. január 17.

Andre "acoimbra" Coimbra SuperNova Elite pókeres, közepes és magas tétes SNG specialista, de olykor tornákon is szívesen indul, mint ahogyan különféle kihívásokkal is szívesen motiválja magát. Tavaly például elhatározta, hogy a MicroMillions sorozat minden versenyén asztalhoz ül: 2012 július 12-23. között 100 db. MicroMillions versenyt játszott le (ez elsősorban azért nagy szó, mert a napi eventek több óra csúszással indultak, vagyis alig maradt ideje aludni).

Coimbra most úgy döntött, 2013-at is kihívással indítja: $100-ból építene $100.000-es bankrollt, kizárólag MTT játékkal. Bár kis összegből százezer dollárt nyerni több játékosnak sikerült már korábban, például Thomas "Boku87" Boekhoffnak, aki 2009-ben 10 dollárból épített $100.000 bankrollt, a mai mezőnyben - a nagyobb kezdőtőke ellenére is - jóval nehezebb feladatnak tűnik a kihívás teljesítése.

Coimbra blogjában számolt be a $100k challenge részleteiről:

"2013 Challenge

Két fontos kitétel van. Az egyik, hogy bronzestar VIP szintről kezdek.


Teljes mérethez kattints a képre!

A másik, hogy $100 bankrollal és 0 FPP-vel indulok.


Teljes mérethez kattints a képre!

A cél, hogy a $100 bankrollt $100.000-re növeljem év végéig, kizárólag Multi-Table versenyekkel!

A kihívás alatt szerzett minden profitomat jótékony célra ajánlom fel. A kihívás addig tart, amíg elérem a $100.000-et, vagy véget ér az év.

Megkértem a PS-t, hogy változtassák SuperNova Elite VIP szintemet BronzeStarra, vagyis semmilyen speciális előnyöm nem lesz.

A tervem, hogy MTT SNG-kel indulok (45, 90, 180 fős), majd ha kicsit megerősödik a bankrollom, áttérek az ütemezett versenyekre.   

Heti rendszerességgel, szerdánként jelentkezem majd vbloggal, illetve szeretnék sokat posztolni a challenge-dzsel kapcsolatosan a facebookon/twitteren is" - írta Coimbra, első vblogját is mellékelve.


A portugál január 16-án kezdett, és már első sessionjéről is beszámolt.

"Stratégia

Tegnap 2 órás oktatást kaptam egy verseny specialistától a 180 fős játékokra. Tulajdonképpen annyi a lényeg, hogy az első néhány vakszinten csak pár erős kezet játszom meg, majd pozícióból egyre több kezet, ahogyan haladok előre a szinteken. Az ötlet az, hogy all-in helyett inkább emelek, ha 12 nagyvaknál nagyobb a stackem, kivéve, ha az all-in egyértelműen a legjobb játék. Ezzel csökkentem valamelyest a varianciát. Túlélni, és minél kedvezőbb szituációkat találni, ez a feladat.

Ezzel a játékkal próbálkoztam ma!

Asztalok nyitása

Eredetileg úgy gondoltam, hogy folyamatosan nyitom az asztalokat, vagyis ha kiesek valahonnan, rögtön új játékot indítok. De hamar rájöttem, hogy ez nem működik, nincs elég tapasztalatom ahhoz, hogy egy időben különféle stílusban pókerezzem a különböző vakszinteken. Kénytelen voltam stratégiát váltani. Most 16 asztallal kezdek, és nem nyitok újat, amíg ezek nem mennek le. Nyilván ez hátrányt jelent, hiszen időt vesztek, de úgy látom, egyelőre ez a taktika működik a legjobban.

Bankroll management

Ma főként $1 nevezési díjú 90 fős játékokat toltam, és $30 veszteséggel zártam, vagyis elbuktam a bankrollom 30%-át!


Teljes mérethez kattints a képre!

Ez az eredmény persze keveset mond, nagy a variancia a játékban, ugyanakkor sok olyan helyzet adódott, ahol bizonytalan voltam, mi a helyes lépés.

Ha sikerrel szeretném teljesíteni a kihívást, nagyon sok tanulásra lesz szükségem, mert be kell látnom, jelenleg csapnivaló MTT-s vagyok.

Mivel nagy a variancia, és nem bízom eléggé a játékomban, illetve abban, hogy képes leszek nyerni a következő napokban, valószínűleg kisebb tétre lépek, $0,25 45 főseket fogok játszani. Azt hiszem, így jóval nagyobb terem lesz a manőverezésre!  

Valaki kérdezte, mi lesz akkor, ha elvesztem a challenge bankrollt? Befizetek-e újra? A válasz egyértelmű NEM. Ha elbukom a pénzt, freerollokat fogok játszani, így próbálva új induló bankrollt építeni a kihíváshoz!" - írta.

A PS Team Online csapatába tartozó Coimbráról egy bemutató film is megjelent a napokban.



Szerintetek sikerül teljesítenie 2013-as kihívását?


Kapcsolódó írásunk:

MicroMillions II - blackDonii a legjobb magyar, Andre Coimbra kihívása finisében


Kapcsolódó cikkek

0 hozzászólás

Partnereink
GGPoker
  • Óriási forgalom, minden napszakban elegendő asztal
  • A világ legnagyobb online póker tornái
  • Folyamatos innováció (AoF, Mystery Bounty)
  • Számos szórakozni vágyó amatőr játékos
  • Bőkezű bónuszok
Ugrás a teremhez
Unibet
  • Magas központi rakeback
  • Kezdőbarát
  • Sok kezdő játékos
Ugrás a teremhez
RedStar Poker
  • Megbízható szolgáltató, kiváló ügyfélszolgálattal
  • A terem a harmadik legnagyobb poker hálózat tagja
  • Magas rakeback
  • HUD használható
Ugrás a teremhez
888poker
  • Könnyű ellenfelek
  • Előnyös VIP promóció cash game játékosoknak
  • Izgalmas játék variánsok: SNAP és BLAST
  • HUD használható
Ugrás a teremhez
JackPoker
  • Extrém magas Üdvözlő bónusz
  • Többségben vannak a rekreációs játékosok
Ugrás a teremhez
PokerKing
  • Amerikai játékosok
  • HUD elérhető
  • Magas központi visszatérítés
  • Minden igényt kielégítő új szoftver
  • Speciálisabb játéktípusok is elérhetőek
  • Széles verseny kínálat
Ugrás a teremhez
Bet365 Poker
  • Prémium asztalok
  • Sok sportfogadó játékos
  • HUD használható
Ugrás a teremhez
Betkings
  • Ázsiai fishek
Ugrás a teremhez
Betfair
  • Kellemes mezőny
  • Jelentős forgalom
  • Magas fix központi visszatérítés
  • €70 000-s összdíjazású havi race-ek
  • HUD használható
Ugrás a teremhez
bwin Poker
  • Akár 40% központi rakeback
  • Egyedi ajánlat játékosainknak
Ugrás a teremhez
Olasz terem
  • Privát ajánlat: Csak a PókerAkadémia játékosainak
  • Könnyű mezőny
  • HUD
Ugrás a teremhez
Everygame Poker
  • Kezdőbarát
  • Arányaiban sok rekreációs játékos
  • Fogad USA játékosokat
  • Magas rakeback
Ugrás a teremhez
ChampionPoker
  • A terem a harmadik legnagyobb poker hálózat tagja
  • Magas rakeback, mennyiségi korlátozás nélkül
  • HUD használható
Ugrás a teremhez
Élő ügyfélszolgálat