A két Phua háziőrizetbe került, elektronikus nyomkövető segítségével figyelik őket, írja a Las Vegas Review-Journal.
"Örülünk, hogy ügyfeleink szabadlábon védekezhetnek, felkészülten várjuk, hogy a bíróság előtt bizonyítsuk ártatlanságukat" - nyilatkozta az elismert Las Vegas-i ügyvéd, David Chesnoff.
A vád szerint a két Phua, valamint az ugyancsak makaói high stakes regular Richard Yong és fia, illetve további maláj és kínai üzletemberek illegális fogadásokat kötöttek a futballvilágbajnokság meccseire, amikor az FBI ügynökei rajtuk csaptak. A büntetőjogi kereset szerint Phua a hongkongi 14K Triad bűnszervezet magas rangú tagja. A 14K Triad a világ egyik legnagyobb bűnügyi szervezete, illegális szerencsejátékra és prostitúcióra szakosodtak.
A bíró Paul Phua esetében 2 millió, Darren Phuánál 500 ezer dolláros óvadékot állapított meg, amit két pókerklasszis, Phil Ivey és Andrew Robl rendezett. Az óvadék kifizetése ellenére vasárnap még rácsok mögött volt a két vádlott, az USA Bevándorlási és Vám Hivatala (US Immigration and Customs Enforcement) ugyanis az óvadék kifizetése után ismét őrizetbe vette őket. Az indoklás szerint erre azért volt szükség, mert elképzelhetőnek tűnt, hogy kiadják őket a kínai kormánynak.
A múlt hónapban a kínai hatóság már letartóztatta az idősebb Phuát és húsz másik személyt egy illegális sportfogadó-lánccal kapcsolatban - a meg nem nevezett hotelben körülbelül 645 millió dollár értékben fogadtak téteket. A makaói letartoztatás és az óvadék letétele után utaztak Phuáék Las Vegasba, ahol a vádak szerint folytatták illegális tevékenységüket.
A Las Vegas Review-Journal értesülései szerint Ivey Richard Yong és fia, Wai Kin Yong óvadékát is rendezi, de például John Juanda is jelezte, a Yong család számíthat a segítségére.
Amennyiben bebizonyosodik, hogy a Phua és a Yong család valóban a 14K Triad tagja, az akár komoly csapást jelenthet a makaói high stakes játékokra, annak ellenére, hogy korábban is sejteni lehetett, a triádok érdekeltek ebben a szférában.
"A rövid fegyvernyugvás után mégsem ilyesfajta bosszú miatt éledt újra a harc, amelynek két legnagyobb szemben álló résztvevője a 14K és a Suj Fong triádok. A küzdelem a kilenc hivatalos engedéllyel működő kaszinó „kiemelt vendégeinek” nyitva tartott VIP-termek ellenőrzéséért folyik. Jóllehet a kaszinókat 1962-es megalakulása óta monopóliumként irányító Sociedade De Turismo e Diversoes de Macau tagadja, az exkluzív termek – ahol a 2,1 milliárd dolláros kaszinóbevételek csaknem fele születik – jó része a szervezett alvilág kezébe került" - írta a HVG egy régi, 1998-as cikkében. Bár a triádok szerepét azóta is tagadják, a mostani ügyben számos érdekes részlet láthat napvilágot az illegális sportfogadás mellett a makaói high stakes játékokról is.