Nemzetközi póker hírek

Ismét áll a balhé a Ted Forrest-fogyás miatt - Matusow négy éve nem fizet

Ted Forrest nyilvánosan kérte számon Mike Matusowot, amiért az elmúlt négy évben mindössze $70.500-t fizetett ki az 1,8 millió dolláros tartozásából. Matusow válaszolt. Ha Forrest pénzt akar, forduljon Howard Ledererhez.
author-picture Admin - 2014. szeptember 18.

Mint arról beszámoltunk, Ted Forrest kétmillió dollárt nyert (13:1-es oddsot kapott) egy 2010 májusában lekötött súlyvesztő fogadással: az ötszörös WSOP bajnoknak 188 fontról (85 kilogramm) kellett legalább 138 fontra (62 kilogramm) fogynia, kevesebb mint két hónap alatt. A mérlegelésre a Rio kaszinóban került sor, és mivel a mutató nem haladta meg a 138 fontot, Forrest megnyerte az összeget.


Forrest néhány hónappal a fogadás előtt

A fogadás legfőbb vesztese Mike Matusow volt, az összeg 90%-a őt terhelte, mellette Justin "BoostedJ" Smith volt benne a prop betben 10%-kal. Smith már régen kifizette a 200 ezer dollárt, Matusow azonban nem, a fogadást követően bejelentette, nem tud fizetni.

"Amikor megkötöttük a fogadást, azt mondtam neki, nem akarom, hogy meghalj. Már csak azért sem, mert akkor nem kapom meg a 150 ezremet. Emellett azt is mondtam neki, nem tudok kifizetni egyszerre ennyi pénzt. Tulajdonképpen azért fogadtam, mert úgy gondoltam, lehetetlen teljesíteni, amire vállalkozik. Biztos voltam benne, hogy nem fog sikerülni. Hat hónapot várok, aztán kap egy nagyobb összeget. A hat hónapra azért van szükség, mert még mindig bizonytalan vagyok benne, hogy életben marad. Szerintem erre 50-50% az esély. Gyakorlatilag minden izmát elvesztette, a szívizomzata is rettentően meggyengült, bármikor szívrohamot kaphat. Ezután havi ötezret fizetek neki. Azonban szeretném tisztázni, így szólt az eredeti megállapodásunk is, igen, havi ötezer dollárért akarta kinyírni magát..." - nyilatkozta Matusow.


És Forrest a fogadás megnyerése után - ekkor még
barátian pózolt Matusow-val

A felek némi szócsata után egyezségre jutottak, a bortány pedig elcsendesedett. A napokban azonban újra lángra kapott: Forrest megvádolta Matusowot, továbbra is 1,7 millió dollárral tartozik neki.

Forrest néhány twitter-bejegyzése:


"@CardPlayerMedia Pontosítanám a számokat: @themouthmatusow $70.500-t fizetett eddig abból az 1,8 millió dollárból, amit a súlyvesztő fogadással nyertem tőle."

"A súlyom jelenleg 180 font, mégis könnyebb vagyok 1,7 millió dollárral. Kérve kérlek Mike, mutasd meg, hogy van jó oldalad is, és tartsd be a szavad."

"Fizess!"


Forrest nem állt meg itt, további éles hangú tweeteket tett közzé, többek közt perrel fenyegetve egykori barátját.

A válaszra szeptember 17-ig kellett várni, ekkor tette közzé Matusow saját álláspontját. A tweeteket azóta törölte, de már későn, hisz futótűzként terjedtek a pókerközösségben.

"Csak most látom a twitteren, mennyi baromságot hordott össze Ted Forrest. Megvédve magam, elmondom, hogyan történt az eset valójában."

"4 évvel ezelőtt én és Ted valóban megkötöttük ezt a fogadást, de nagyon részegek voltunk. Miután kijózanodtunk, mondtam neki, hogy hülyeség az egész, hagyjuk ezt a fogadást, én nem akarom és nem is tudnám kifizetni."

"Azt mondta, bocs haver, de ha sztornózni akarod, vásárold ki magad 500 ezerért. Ezen persze csak röhögtem, és azt mondtam, hogy jó, akkor menjen, de nem vállalok semmi olyan fizetési kötelezettséget, ami miatt vissza kellene vennem az életstílusomból."


Matusow életstílusát ekkoriban a zsíros Full Tilt Poker csekkek biztosították, elmondása szerint úgy gondolta, ha Forrest mégiscsak nyer, fájó szívvel, de azért ki tudja fizetni a pénzt.

"Te is tisztában vagy azzal, hogy a Full Tilt végül ellopta a pénzem, ahogy mindenki másét is, és ezután gyakorlatilag a túlélésért küzdöttem..." - írta.

Matusow a prop bet érvényességét is megkérdőjelezte. Mint írta, a megállapodás szerint a fogyást gyógyszeres segítség nélkül kellett elérni, azonban sosem került sor drogtesztre. Szerinte az, hogy BoostedJ kifizette a 10%-ot, ő pedig tudomása szerint 93 ezer dollárt utalt Forrestnek, több mint korrekt ahhoz mérten, hogy a Full Tilt-botrány tönkretette az életét.

"Sajnálom Ted, ha úgy gondolod, több pénzt kaphatsz tőlem, ha beperelsz, egyébként meg legalább négy tanúm van arra, hogy amikor megkötöttük a fogadást, krisztálytisztává tettem neked, hogy csak akkor fizetek, ha az nem befolyásolja az életszínvonalam, egyéb esetben semmilyen prop betet nem vállalok."

"Ui: Ted, ha tényleg annyira kell a havi 5 ezer dollárod, hívd fel Howard Lederert, biztos szívesen odaadja neked" - írta Matusow.

Bár abban nem formálnánk véleményt, kinek van igaza, elgondolkodtató, mennyiben igaz Daniel Negreanu azon kijelentése, miszerint nem szabadna figyelembe venni a Poker Hall of Fame választásnál, ki milyen ember. Ted Forrest és Mike Matusow egyaránt jelölt az idei tagságra...


Kapcsolódó cikkek

0 hozzászólás

Partnereink
GGPoker
  • Óriási forgalom, minden napszakban elegendő asztal
  • A világ legnagyobb online póker tornái
  • Folyamatos innováció (AoF, Mystery Bounty)
  • Számos szórakozni vágyó amatőr játékos
  • Bőkezű bónuszok
Ugrás a teremhez
Unibet
  • Magas központi rakeback
  • Kezdőbarát
  • Sok kezdő játékos
Ugrás a teremhez
RedStar Poker
  • Megbízható szolgáltató, kiváló ügyfélszolgálattal
  • A terem a harmadik legnagyobb poker hálózat tagja
  • Magas rakeback
  • HUD használható
Ugrás a teremhez
888poker
  • Könnyű ellenfelek
  • Előnyös VIP promóció cash game játékosoknak
  • Izgalmas játék variánsok: SNAP és BLAST
  • HUD használható
Ugrás a teremhez
JackPoker
  • Extrém magas Üdvözlő bónusz
  • Többségben vannak a rekreációs játékosok
Ugrás a teremhez
PokerKing
  • Amerikai játékosok
  • HUD elérhető
  • Magas központi visszatérítés
  • Minden igényt kielégítő új szoftver
  • Speciálisabb játéktípusok is elérhetőek
  • Széles verseny kínálat
Ugrás a teremhez
Bet365 Poker
  • Prémium asztalok
  • Sok sportfogadó játékos
  • HUD használható
Ugrás a teremhez
Betkings
  • Ázsiai fishek
Ugrás a teremhez
Betfair
  • Kellemes mezőny
  • Jelentős forgalom
  • Magas fix központi visszatérítés
  • €70 000-s összdíjazású havi race-ek
  • HUD használható
Ugrás a teremhez
bwin Poker
  • Akár 40% központi rakeback
  • Egyedi ajánlat játékosainknak
Ugrás a teremhez
Olasz terem
  • Privát ajánlat: Csak a PókerAkadémia játékosainak
  • Könnyű mezőny
  • HUD
Ugrás a teremhez
Everygame Poker
  • Kezdőbarát
  • Arányaiban sok rekreációs játékos
  • Fogad USA játékosokat
  • Magas rakeback
Ugrás a teremhez
ChampionPoker
  • A terem a harmadik legnagyobb poker hálózat tagja
  • Magas rakeback, mennyiségi korlátozás nélkül
  • HUD használható
Ugrás a teremhez
Élő ügyfélszolgálat