Mint arról beszámoltunk, újabb probléma merült fel a Full Tilt Poker (FTP) eladásában. A terem egykori profijai jelentős összeggel tartoznak az FTP-nek, amit többségében nem szándékoznak a termet megvásárolni igyekvő Tapie Csoport számára kifizetni. A profik közül néhányan legfeljebb abban az esetben fizetnének, ha a pénz egy alapba kerülne, amelyből közvetlenül azokat a játékosokat fizetnék ki, akiknek az FTP-n ragadt a bankrollja. Minderről a Tapie Csoport ügyvédje, Behnam Dayanim számolt be több nemzetközi pókermagazinban.
A Tapie Csoport elnöke, Laurent Tapie is nyilatkozott az ügyben az iGamingFrance számára.
"Azon játékosok érvelése, akik kizárólag egy alapba lennének hajlandók fizetni, félrevezető, hiszen ők is nagyon jól tudják, ha megvásároljuk az FTP-t, az USA Igazságügyi Minisztériumával kötött egyezségünk értelmében kötelezően ki kell fizetnünk a játékosok felé fennálló tartozásokat. Viszont ahhoz, hogy megvásároljuk a teremet, szükségünk van a profiknál lévő pénz nagy részére" - mondta Laurent Tapie, aki pontos számokat is nyilvánosságra hozott, ezek szerint 19 profi tartozik a teremnek összesen 16,5 millió dollárral.
A tartozások kapcsán Mike Matusow neve is szóba került. Dayanim egyik nyilatkozatában elmondta, Phil Ivey, Erick Lindgren, Layne Flack és David Benyamine nagyobb összeggel, míg mások, mint például Barry Greenstein és Mike Matusow kisebb összeggel tartoznak. A nyilatkozatot követően a háromszoros WSOP bajnok Matusow a twitteren reagált az elmondottakra.
"Minden rajongómmal tudatni szeretném, hogy semmivel sem tartozom a full tiltnek, fogalmam sincs róla, miért említették a nevem" - írta Matusow.
Mike Matusow
Az üzenetet követően a PokerUpdate megkereste Dayanimt, hogy valóban csak tévedésből hangzott-e el Matusow neve.
"Közel 700 ezer dollárral tartozik. Többször megpróbáltuk felvenni Mr. Matusow-val a kapcsolatot, hogy megvitassuk ezt az ügyet, de egyetlen megkeresésünkre sem regált" - mondta Dayanim.
Nem Matusow az egyetlen, aki nem hajlandó kapcsolatba lépni a Tapie Csoporttal, így jelenleg nagy kérdés, meddig húzódhat a pénz behajtása.
Kapcsolódó írásunk:
Phil Ivey-ék tartozásai hátráltatják az FTP eladását