Január 10-én az USA újabb lépést tett a szabályozott keretek között működő online póker felé, New Jersey állam közgyűlése 63 igen és 11 nem szavazattal zöld utat adott a legalizációs törvényjavaslatnak. A jogszabály most Chris Christie kormányzó elé kerül, akinek 45 nap áll a rendelkezésére, hogy aláírja.
Christie ugyanakkor vétójoggal is élhet, elutasíthatja, vagy visszaküldheti módosításra. A kormányzó egyelőre nem foglalt állást az ügyben, de szakértői vélemények szerint valószínűtlen, hogy megtorpedózza a legalizációt. Christie korábban többször hangsúlyozta, szeretné növelni Atlantic City bevételét, a legalizációval pedig a helyi kaszinók is elindíthatnák online szolgáltatásukat.
Chris Christie
Amennyiben a kormányzó aláírja a papírokat, vagy 45 napon belül nem él vétójogával, a legalizáció törvényerőre emelkedik. A jogszabály egyébként nemcsak az online pókert érinti, az online kaszinók is szabályozottan működhetnek majd.
A döntés globális pókerpiacra gyakorolt hatása jelenleg nem látható. Bár a rendszer lehetővé tenné az egyszerű be- és kifizetéseket a helyi lakosok számára, egyelőre nemhogy külföldi, de más amerikai állam lakosaival sem játszhatnának. Az is elképzelhető, hogy a legnagyobb nemzetközi site-ok kivonulnak a piacról.
A törvény a jelenlegi tervek szerint július 4-én lépne hatályba.
Kapcsolódó írásaink:
Idén már nem lesz online póker legalizáció az USA-ban
Már a jövőhéten legalizálhatják az amerikai online pókert
Kevés idő az amerikai online póker 2010-es legalizációjára
Elfogadták Barney Frank javaslatát, zöld utat kaphat az online póker az USA-ban