Bár sok high stakes téteken feltűnő ismeretlen pókeresre rábiggyesztik az új Isildur1 titulust, nyugodtan kijelenthető, !P0krparty¡ az, aki leginkább megfelel az ezzel kapcsolatos elvárásoknak. Elképesztően agresszív, keveset törődik a bankroll management megkötéseivel, illetve azzal, ki ül be az asztalához. Sokasztalos maratoni menetei védjegyének számítanak, ezek során NLHE és PLO SH és HU egyaránt belefér számára. Sőt gyakran néhány tornát is elindít közben, nehogy unatkozzon...
A HSDB így mutatja be a kanadai accountról pókerező játékost:
"Mi is csak találgatjuk, ki rejtőzhet a !P0krparty¡ nick mögött. Egy dolog viszont biztos, ezekben az időkben, amikor a Full Tilt Poker nem üzemel, Isildur1 pedig eltűnt (a poszt készítésekor Isildur1 hónapok óta nem játszott, azóta ismét aktív - a szerk.), !P0krparty¡ az, aki lázban tartja a high stakes rajongókat. Ha feltűnik, garantált az akció. Nincs kétség afelől, hogy a profik közül is sokan örülnek megjelenésének, na meg az akciónak, amit magával hozott.
Nem számít napi vendégnek a PokerStars asztalain, de amikor úgy dönt, hogy bejelentkezik, alaposan odacsap. Láttunk már tőle 30 órás sessiont, miközben annyi asztalon pókerezett, amennyit meg sem tudtunk számolni...".
A mára hatalmas rajongótáborral rendelkező !P0krparty¡ 2011 nyarán tűnt fel a PokerStars high stakes asztalain, és egészen november végéig tolta hatalmas varianciával járó sessionjeit. Ekkor viszont közel 400 ezer dollárt bukott egyetlen menetben, és hamar egyértelművé vált, egy időre eltűnik a high stakes asztalokról, a hullámvasút aljára érkezett.
!P0krparty¡ azonban néhány napja visszatért a legmagasabb tétekre. Eleinte mikro tétes MTT-ken bukkant fel, mindössze 100 dollárból kezdte meg bankrolljának újjáépítését, addig tolta ezeket, amíg össze nem jött néhány beülőre való az NL100-as cash game asztalokhoz. Ezután beindult a henger, a kanadai három hét alatt száguldott vissza a high stakes limitig, volt olyan sessionje, amikor 50 órán át pókerezett, jellemzően 16-24 asztalon, keverve az NLHE-t és PLO-t - a brutális menet során több szintlépést végrehajtott, végül öt különböző szinten játszott egyszerre.
!P0krparty¡ korábbi, szemtelen üzenete Gavz-nak
!P0krparty¡ lendületéből a high stakes asztalokra is maradt, a HSDB adatai alapján $137.825 profitnál tart májusban, ezzel a második legnagyobb havi nyerő Phisherman36 ($163.933) mögött, annak ellenére, hogy rögtön "ráugrott" néhány klasszis, MrSweets28, EireAbu, Genius28 és Isildur1 csak néhány ellenfelei közül. !P0krparty¡ havi 14.554 leosztásszámának pedig a közelében sem jár senki.
!P0krparty¡ visszatérése várhatóan fordulatokban és látványos sessinökben bővelkedő májusi online high stakes hónapot tartogat számunkra. Kíváncsian várjuk, ezúttal hosszabb időre is megveti-e a lábát...
Kapcsolódó írásunk:
High stakes maraton - !P0krparty¡ alaposan meghajtja novembert