Mint arról beszámoltunk, a Full Tilt Poker (FTP) pénzügyi átvilágítása közben kiderült, sokkal rosszabb helyzetben van a cég, mint amire előzetesen számított a termet megvenni igyekvő francia Tapie Csoport. Többek közt kiderült, számos egykori FTP kirakatjátékos tartozik a teremnek, például Phil Ivey, Erick Lindgren, Layne Flack és David Benyamine. A profik összesen 16,5 millió dollárral tartoznak, amit nem akarnak a Tapie Csoport rendelkezésére bocsátani, vagy legfeljebb abban az esetben, ha a pénz egy olyan alapba kerül, amelyből közvetlenül azokat a játékosokat fizetik ki, akiknek az FTP-n ragadt a bankrollja.
A Tapie Csoport igazgatója, Laurent Tapie, valamint ügyvédje, Behnam Dayanim több nyilatkozatban hangsúlyozta, amennyiben nem sikerül behajtani ezeket a tartozásokat, akár az egész üzlet kútba eshet.
"Azon játékosok érvelése, akik kizárólag egy alapba lennének hajlandók fizetni, félrevezető, hiszen ők is nagyon jól tudják, ha megvásároljuk az FTP-t, az USA Igazságügyi Minisztériumával kötött egyezségünk értelmében kötelezően ki kell fizetnünk a játékosok felé fennálló tartozásokat. Viszont ahhoz, hogy megvásároljuk a teremet, szükségünk van a profiknál lévő pénz nagy részére" - mondta Laurent Tapie.
Az elmúlt néhány hétben nem érkezett újabb hír az FTP-vel kapcsolatban, hétfőn azonban Dayanim megtörte a csendet. Új nyilatkozatában pozitív fejleményekről számolt be.
"Nagyon közel vagyunk az üzlet megkötéséhez, várhatóan heteken belül megtörténik.
A felek korábban megegyeztek abban, hogy vagy poztív vagy negatív végeredménnyel, de február végén lezárják a tárgyalásokat. A jelenlegi tárgyalások alkalmával azonban számos előrelépés történt, ami alapján úgy tűnik, sikerrel zárulhat az ügylet. Ezért mindenki egyetértett abban, érdemes kicsivel meghosszabítani a tárgyalások befejezésének előzetesen kitűzött időpontját" - mondta Dayanim, aki a profik tartozásaira is kitért.
"Több profival beszéltünk, és úgy tűnik, néhányan kifizetik számunkra a terem felé fennálló tartozásukat. Mások továbbra is elzárkóznak ettől, de úgy gondoljuk, sikerülhet az említett ügyek jelentős részének rendezése, ami nagyban segíti majd az FTP megvásárlását" - mondta Dayanim.
A Tapie Csoport tavaly november közepén egyezett meg az Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériumával az FTP megvételéről. Az egyezség értelmében a minisztérium lefoglalta az FTP eszközeit, amelyeket közvetlenül ők adnak el 80 millió dollárért a franciáknak. Ezután a minisztérium intézi a terem amerikai játékosok felé fennálló tartozásainak kifizetését, míg a Tapie Csoport a további tartozások rendezését vállalja.
Kapcsolódó írásaink:
Matusow nem tud 700 ezer dolláros FTP tartozásáról
Phil Ivey-ék tartozásai hátráltatják az FTP eladását
Megegyezett a Tapie Csoport és az Igazságügyi Minisztérium az FTP eszközök lefoglalásának részleteiről