Mint arról beszámoltunk, a Full Tilt Poker szeptember 30-án bejelentette, aláírták az eladási szerződést a francia Bernard Tapie Csoporttal. A megállapodás magában foglalja, hogy a Bernard Tapie Csoport a Full Tilt Poker minden játékosok felé fennálló tartozását kifizeti, ám hogy teljes mértékben érvényre emelkedjen, még néhány feltételnek teljesülnie kell, főként az Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériumával való megállapodásnak.
Hétfő reggel kezdődött meg a tárgyalás a Bernard Tapie Csoport és az Igazságügyi Minisztérium között New Yorkban.
"A befektető biztos akar lenni abban, hogy pénzügyileg kifizetődő üzletet köt. Ehhez szükséges, hogy az Igazságügyi Minisztérium hivatalos formában kijelentse, visszaszolgáltatja a lefoglalt pénzeszközöket és eláll az egymilliárd dolláros polgári keresettől" - nyiltakozta a tárgyalás kezdetén az FTP ügyvédje, Jeff Ifrah. Tapie-ék természetesen csak az FTP elleni vádakat szeretnék annulálni, a terem korábbi vezetősége elleni keresetek érvényben maradnának. A hírek szerint egyébként az Igazságügyi Minisztérium az FTP több mint 300 millió dollárját fagyasztotta be az elmúlt négy évben a teremhez tartozó fizetési feldolgozókon keresztül.
Ifrah hozzátette, már a héten sor kerülhet a megállapodásra, ami után a játékosok is tájékoztatást kapnak a feléjük fennálló tartozások kifizetésének ütemtervéről. Bár az Igazságyügyi Minisztérium egy korábbi közleményben azt mondta, akár hónapokig eltarthat a kifizetés, ez még a terem Bernard Tapie Csoporttal történő szerződéskötése előtt történt. Ifrah szerint nem kell ennyit várnia a játékosoknak.
Laurent Tapie, a Bernard Tapie Csoport ügyvezető igazgatója szintén ott van a tárgyaláson.
Laurent Tapie
"Ahhoz, hogy sikeresen újraindítsuk a céget, mindenképp szükséges egy olyan ember, aki már belekóstolt az online játékok világába. Laurent ilyen, hiszen korábban a Partouche Interactive-nál szerzett tapasztalatot ezen a területen ... ... ...Ő egy alkalmas személy arra, hogy a következő szintre emelje az FTP-t, emellett garancia a játékosok kifizetésére. A szárazföldről érkező befektetők nem értik az online piacot, ide fiatalos lendület kell, hiszen ez a piac sem létezik régóta, nincsenek járt utak" - mondta Ifrah.
A szárazföldről érkező befektetők az élő kaszinóipar mágnásait jelentik, korábban ugyanis arról lehetett hallani, Jack Binion vásárolja meg az FTP-t.
Az FTP és az Igazságyügyi Minisztérium tárgyalása tehát elkezdődött, reméljük mielőbb pozitív hírek érkeznek.
Kapcsolódó írásaink:
Breaking News - Eladták a Full Tilt Pokert
FTP - Az Igazságyügyi Minisztérium is kártalaníthat, de a francia befektetők előtt is szabad az út
Az AGCC hatálytalanította a Full Tilt Poker licencét (UPDATE)
Az AGCC csend oka - Ha visszavonják az FTP licencét, nem veszik meg a termet a franciák
Durrrr ismét nyilatkozott - Egyórás rádióinterjú NoahSD-vel az FTP-ügyről
Reakciók az Igazságügy Minisztérium FTP vádjaira
Durrrr válaszai a Full Tilt Poker helyzetéről
Francia befektető venné meg az FTP-t - pont kerülhet a kálvária végére
USA Igazságügyi Minisztérium - 443 milliót lopott a Full Tilt Poker vezetősége
Ismét elhalasztották az FTP meghallgatást
Az FTP ügyvédje visszalépett a vállalat képviseletétől
Hová tűnt a pénz? - hivatalos Full Tilt Poker közlemény
A profi csapat menedzsere is elhagyta a Full Tiltet
Full Tilt Poker - újabb fejlemények
A bent ragadt pénzeik után is kell adózniuk az amerikai játékosoknak?
Leépítés a Full Tilt Pokernél
AGCC meghallgatás - Zárt ajtók mögött tárgyaltak, szeptember 15-ig kapott haladékot az FTP
Sorsdöntő hét előtt a Full Tilt Poker
Jövőhét végén kerülhet sor a Full Tilt Poker eladására
A Full Tilt Poker francia licenszét is felfüggesztették
A Full Tilt Poker visszakaphatja licenszét, ha kifizeti játékosait
Todd Terry-ék beperelték a Full Tilt Pokert
A Wall Street Journal szerint még nem adták el Full Tilt Pokert
A Los Angeles Times szerint eladták a Full Tilt Pokert
Néhány gondolat a termek biztonságáról a Full Tilt Poker ügye kapcsán
Új licenszt próbál szerezni a Full Tilt Poker
PokerStars reakció a Full Tilt Poker felfüggesztésére
Breaking News - Felfüggesztették a Full Tilt Poker működési engedélyét (updated)