Online Póker Versenyek

Moorman már csak 63 PLB pontra az online MTT világranglista élétől

Chris "moorman1" Moorman ismét közel került ahhoz, hogy átvegye a vezetést az internetes versenyjátékosok világranglistáján.
author-picture Admin - 2014. február 27.

Mint arról beszámoltunk, Chris "moorman1" Moorman aktívan kezdte az évet. Megjárta a PCA-t, Los Angelesbe utazott pihenni kicsit, és csak ezután tért vissza a Fekete Péntek utáni főhadiszállását jelentő Vancouverbe. Ennek megfelelően nem játszott igazán sokat online az év eddig eltelt részében, az eredményességére azonban nem lehet panasz.


Chris Moorman

"A TCOOP-t leszámítva óriás heateren vagyok, az érkezésem óta mindössze 1-2 vesztő napot könyveltem el. Nyertem 10 versenyt 4 különböző teremben, például a Party Majort. Emellett döntőztem az FTP és Stars $1.000 nevezési díjú versenyein, ami megerősített abban, hogy nem volt hiábavaló a sok munka, jó irányba mozdult a játékom. Nyilvánvaló, hogy az elmúlt hetekben teljesen abszurd szériát fogtam ki, ami fenntarthatatlan MTT-ben. Ettől függetlenül úgy érzem, sosem volt ennyire éles a játékom, ami nagy várkozással tölt el az év hátralévő részére, például a WSOP-ra vonatkozóan, különösen a versenynaptár ismeretében" - írta blogjában.

Moorman teljesítménye a sok kihagyás ellenére is elég volt ahhoz, hogy feljöjjön az online MTT világranglista 2. helyére. Jelenleg mindössze 63 PLB pont választja el az éllovas Lukas "lukethafluke" Berglundtól, aki február 5-én állt a rangsor élére.

A 3. helyet Sheater foglalja el 7.223 ponttal, szorosan a nyomában pedig mindgamer, VnilaVader, inhoo és jdpc27, mindannyian 7.000 pont felett állnak.

Ondrej "Vinkyy" Vinklarek is újra ott van a Top 10-ben, a 16. helyről ugrott előre a kilencedikre, többek közt a Full Tilt Poker Turbo Multi-Hundo versenyének megnyerésével.

A magyarok közül továbbra is breeth a legjobb, az előkelő 53. helyen található 6.002 pontjával.

A világranglista állása:

1. lukethafluke - 7.776 pont
2. moorman1 - 7.713
3. Sheater - 7.223
4. mindgamer - 7.133
5. VnilaVader - 7.120
6. inhoo - 7.042
7. jdpc27 - 7.014
8. chaz_man_chaz - 6.966
9. Vinkyy - 6.934
10. bparis - 6.911



Kapcsolódó cikkek

0 hozzászólás

Partnereink
GGPoker
  • Óriási forgalom, minden napszakban elegendő asztal
  • A világ legnagyobb online póker tornái
  • Folyamatos innováció (AoF, Mystery Bounty)
  • Számos szórakozni vágyó amatőr játékos
  • Bőkezű bónuszok
Ugrás a teremhez
Unibet
  • Magas központi rakeback
  • Kezdőbarát
  • Sok kezdő játékos
Ugrás a teremhez
RedStar Poker
  • Megbízható szolgáltató, kiváló ügyfélszolgálattal
  • A terem a harmadik legnagyobb poker hálózat tagja
  • Magas rakeback
  • HUD használható
Ugrás a teremhez
888poker
  • Könnyű ellenfelek
  • Előnyös VIP promóció cash game játékosoknak
  • Izgalmas játék variánsok: SNAP és BLAST
  • HUD használható
Ugrás a teremhez
JackPoker
  • Extrém magas Üdvözlő bónusz
  • Többségben vannak a rekreációs játékosok
Ugrás a teremhez
PokerKing
  • Amerikai játékosok
  • HUD elérhető
  • Magas központi visszatérítés
  • Minden igényt kielégítő új szoftver
  • Speciálisabb játéktípusok is elérhetőek
  • Széles verseny kínálat
Ugrás a teremhez
Bet365 Poker
  • Prémium asztalok
  • Sok sportfogadó játékos
  • HUD használható
Ugrás a teremhez
Betkings
  • Ázsiai fishek
Ugrás a teremhez
Betfair
  • Kellemes mezőny
  • Jelentős forgalom
  • Magas fix központi visszatérítés
  • €70 000-s összdíjazású havi race-ek
  • HUD használható
Ugrás a teremhez
bwin Poker
  • Akár 40% központi rakeback
  • Egyedi ajánlat játékosainknak
Ugrás a teremhez
Olasz terem
  • Privát ajánlat: Csak a PókerAkadémia játékosainak
  • Könnyű mezőny
  • HUD
Ugrás a teremhez
Everygame Poker
  • Kezdőbarát
  • Arányaiban sok rekreációs játékos
  • Fogad USA játékosokat
  • Magas rakeback
Ugrás a teremhez
ChampionPoker
  • A terem a harmadik legnagyobb poker hálózat tagja
  • Magas rakeback, mennyiségi korlátozás nélkül
  • HUD használható
Ugrás a teremhez
Élő ügyfélszolgálat