Online Póker Versenyek

Ismét aguskb vezeti a világranglistát, breeth és diablo8807 a Top 100-at ostromolja

Breeth 4.686 pontjával a 102., diablo8807 4.450-nel a 133. helyen áll a magyarok közül az online MTT világranglistán. Az éllovas aguskb 7.104 ponttal rendelkezik. A magyar PLB-rangsorban Marcow kiszorult a Top 10-ből, hawkx és jancsi69 pedig előrelépett.
author-picture Admin - 2015. szeptember 10.

Mint arról beszámoltunk, 16 hetes online MTT uralkodás ért véget augusztus utolsó hetében. Nicolas "PokerKaiser" Fierro május 6-án vette át a vezetést a P5s online MTT világranglistáján, és egészen augusztus 26-ig tartotta az első helyet. Végül az amerikai profi, Aaron "aguskb" Gustavson előzte meg.
Aguskb 7.104, PokerKaiser pedig 7.041 ponttal rendelkezett ekkor, vagyis szoros volt a verseny. Sőt, a közvetlen üldözők sem voltak jelentősen lemaradva.
Azóta két hét telt el. Aguskb mindössze egy hétig állt az élen, Mike "StrungOut1" Wasserman vette át tőle a vezetést; a szerdai frissítéssel azonban már ismét aguskb vezet.
Az előzés annak tudható be, hogy StrungOut1 pillanatnyilag nem engedélyezi a legnagyobb termekben elért eredményeinek megjelenítését, így az 1. helyről azonnal az 1.899. pozícióba esett vissza.
Aguskb 7.104 ponttal rendelkezik - épp annyival, mint két hete -, legfőbb üldözője pedig ismét PokerKaiser 6.879 ponttal.
KÉP
A magyar PLB-ranglista élmezőnyében is történt változás. Hawkx a hetedikről az 5. helyre lépett előre, így jatekos22 és Wazaa hátrébb szorult. Marcow kikerült a Top 10-ből, a jelenleg 9. helyen álló jancsi69 szorította ki.
Az éllovas személye nem változott, breeth vezet 4.686 pontjával, amivel épp csak kiszorul a világranglista Top 100 helyezettje közül, a 102. helyen áll. Szintén a Top 100-at ostromolja diablo8807, 4.450 pontjával 133. jelenleg.
Aktuális világranglista Top 10:
1. aguskb - 7.104 pont
2. PokerKaiser - 6.879
3. veeea - 6.661
4. r4ndomr4gs - 6.356
5. Sheater - 6.303
6. sifosis - 6.296
7. Legenden - 6.100
8. joaomathias - 6.099
9. hellohellohello - 6.014
10. eisenhower1 - 5.926
Magyar PLB-ranglista::
1. breeth - 4.686  (világranglista-helyezés: 102.)
2. diablo8807 - 4.450 (133.)
3. milli89uk - 4.082 (216.)
4. steve31 - 3.926 (262.)
5. hawkx - 3.846 (277.)
6. jatekos22 - 3.659 (330.)
7. Wazaa - 3.636 (340.)
8. untaktik - 3.453 (407.)
9. jancsi69 - 3.395 (439.)
10. Ballage87 - 3.324 (474.)

Aaron "aguskb" Gustavson

Magyar PLB-ranglista:

1. breeth - 4.686 (világranglista-helyezés: 102.)
2. diablo8807 - 4.450 (133.)
3. milli89uk - 4.082 (216.)
4. steve31 - 3.926 (262.)
5. hawkx - 3.846 (277.)
6. jatekos22 - 3.659 (330.)
7. Wazaa - 3.636 (340.)
8. untaktik - 3.453 (407.)
9. jancsi69 - 3.395 (439.)
10. Ballage87 - 3.324 (474.)

Kapcsolódó cikkek

0 hozzászólás

Partnereink
GGPoker
  • Óriási forgalom, minden napszakban elegendő asztal
  • A világ legnagyobb online póker tornái
  • Folyamatos innováció (AoF, Mystery Bounty)
  • Számos szórakozni vágyó amatőr játékos
  • Bőkezű bónuszok
Ugrás a teremhez
Unibet
  • Magas központi rakeback
  • Kezdőbarát
  • Sok kezdő játékos
Ugrás a teremhez
RedStar Poker
  • Megbízható szolgáltató, kiváló ügyfélszolgálattal
  • A terem a harmadik legnagyobb poker hálózat tagja
  • Magas rakeback
  • HUD használható
Ugrás a teremhez
888poker
  • Könnyű ellenfelek
  • Előnyös VIP promóció cash game játékosoknak
  • Izgalmas játék variánsok: SNAP és BLAST
  • HUD használható
Ugrás a teremhez
JackPoker
  • Extrém magas Üdvözlő bónusz
  • Többségben vannak a rekreációs játékosok
Ugrás a teremhez
PokerKing
  • Amerikai játékosok
  • HUD elérhető
  • Magas központi visszatérítés
  • Minden igényt kielégítő új szoftver
  • Speciálisabb játéktípusok is elérhetőek
  • Széles verseny kínálat
Ugrás a teremhez
Bet365 Poker
  • Prémium asztalok
  • Sok sportfogadó játékos
  • HUD használható
Ugrás a teremhez
Betkings
  • Ázsiai fishek
Ugrás a teremhez
Betfair
  • Kellemes mezőny
  • Jelentős forgalom
  • Magas fix központi visszatérítés
  • €70 000-s összdíjazású havi race-ek
  • HUD használható
Ugrás a teremhez
bwin Poker
  • Akár 40% központi rakeback
  • Egyedi ajánlat játékosainknak
Ugrás a teremhez
Olasz terem
  • Privát ajánlat: Csak a PókerAkadémia játékosainak
  • Könnyű mezőny
  • HUD
Ugrás a teremhez
Everygame Poker
  • Kezdőbarát
  • Arányaiban sok rekreációs játékos
  • Fogad USA játékosokat
  • Magas rakeback
Ugrás a teremhez
ChampionPoker
  • A terem a harmadik legnagyobb poker hálózat tagja
  • Magas rakeback, mennyiségi korlátozás nélkül
  • HUD használható
Ugrás a teremhez
Élő ügyfélszolgálat