Online Póker Versenyek

FullFlush-t egy győzelem választja el Calvin Anderson rekordjától

Luke "FullFlush" Schwartz pályafutása ötödik SCOOP címét gyűjtötte be.
author-picture Admin - 2016. május 12.

Luke Schwartz, "__FullFlush1__" nicken, high stakes cash game játékosként vált ismertté. Eredményei mellett beszólásaival hívta fel magára a figyelmet, igazi trash talker volt. Viktor "Isildur1" Blomon, illetve a CradRunners csapat tagjain kívül gyakorlatilag minden ellenfelét kritizálta, magát pedig számos alkalommal a világ legjobb NLHE HU játékosának nevezte. Kevesen kedvelték durva beszólásai, na meg nagyképűsége miatt, bár később több kijelentése beigazolódott. Gus Hansent például már akkor a legnagyobb high stakes fishnek nevezte, amikor a dán még a fénykorát élte.
FullFlush később családot alapított, azóta kevesebbszer tűnik fel az online játékokban. Személyisége is változott, jóval visszafogottabb lett.
A brit pókeres manapság főként az MTT játékban arat sikereket, a nagyobb bajnokságokon szokott indulni. Elsősorban a SCOOP-on remekel, a napokban ötszörös bajnok lett.
Az első SCOOP győzelme 2012-ben született meg az Event #36-H $5.200 PLO 6-Maxon ($174.200). Két évvel később az Event #29-H $2.100 FL Hold'em 6-Maxon aratott győzelmet ($71.760), majd 2015-ben kétszer is nyert, az Event #40-M $215 NLHE Turbo Zoomot ($74.368) és az Event #27-H $1.050+R PL 5-Card Omaha Hi/Lo 6-Maxot ($76.960) húzta be.
Május 9-én pedig jött az Event #6-H $2.100 NL Omaha Hi/Lo 6-Max Progressive Super-Knockout győzelem. A heads-upban Vladimir "vovtroy" Troyanovskiyt győzte le, amiért $70.308-t kapott a bountykkal együtt.
Schwartz ezzel utolérte Shaun Deebet az örökranglistán, és megközelítette a hat címmel rekorder Calvin Andersont.
Mint arról beszámoltunk, az idei sorozatban már egy magyar bajnoki cím is született, omaha4rollz gyűjtötte be. Szerdán Luigi is közel járt a győzelemhez. Luigi az eredmények köszönhetően jelenleg a legeredményesebb SCOOP játékosunk idén, a 12. helyen áll az összesített Leaderboardon 110 pontjával. A Leaderboardot az osztrák Päffchen vezeti 220 ponttal.
Luke Schwartz, "__FullFlush1__" nicken, high stakes cash game játékosként vált ismertté. Eredményei mellett beszólásaival hívta fel magára a figyelmet, igazi trash talker volt. Viktor "Isildur1" Blomon, illetve a CradRunners csapat tagjain kívül gyakorlatilag minden ellenfelét kritizálta, magát pedig számos alkalommal a világ legjobb NLHE HU játékosának nevezte. Kevesen kedvelték durva beszólásai, na meg nagyképűsége miatt, bár később több kijelentése beigazolódott. Gus Hansent például már akkor a legnagyobb high stakes fishnek nevezte, amikor a dán még a fénykorát élte.

FullFlush később családot alapított, azóta kevesebbszer tűnik fel az online játékokban. Személyisége is változott, jóval visszafogottabb lett.


Luke Schwartz

A brit pókeres manapság főként az MTT játékban arat sikereket - lb6121 nicken -, a nagyobb bajnokságokon szokott indulni. Elsősorban a SCOOP-on remekel, a napokban ötszörös bajnok lett.

Az első SCOOP győzelme 2012-ben született meg az Event #36-H $5.200 PLO 6-Maxon ($174.200). Két évvel később az Event #29-H $2.100 FL Hold'em 6-Maxon aratott győzelmet ($71.760), majd 2015-ben kétszer is nyert, az Event #40-M $215 NLHE Turbo Zoomot ($74.368) és az Event #27-H $1.050+R PL 5-Card Omaha Hi/Lo 6-Maxot ($76.960) húzta be.

Május 9-én pedig jött az Event #6-H $2.100 NL Omaha Hi/Lo 6-Max Progressive Super-Knockout győzelem. A heads-upban Vladimir "vovtroy" Troyanovskiyt győzte le, amiért $70.308-t kapott a bountykkal együtt.

Schwartz ezzel utolérte Shaun Deebet az örökranglistán, és megközelítette a hat címmel rekorder Calvin Andersont.

Mint arról beszámoltunk
, az idei sorozatban már egy magyar bajnoki cím is született, omaha4rollz gyűjtötte be. Szerdán Luigi is közel járt a győzelemhez. Luigi az eredmények köszönhetően jelenleg a legeredményesebb SCOOP játékosunk idén, a 12. helyen áll az összesített Leaderboardon 110 pontjával. A Leaderboardot az osztrák Päffchen vezeti 220 ponttal.



Kapcsolódó cikkek

0 hozzászólás

Partnereink
GGPoker
  • Óriási forgalom, minden napszakban elegendő asztal
  • A világ legnagyobb online póker tornái
  • Folyamatos innováció (AoF, Mystery Bounty)
  • Számos szórakozni vágyó amatőr játékos
  • Bőkezű bónuszok
Ugrás a teremhez
Unibet
  • Magas központi rakeback
  • Kezdőbarát
  • Sok kezdő játékos
Ugrás a teremhez
RedStar Poker
  • Megbízható szolgáltató, kiváló ügyfélszolgálattal
  • A terem a harmadik legnagyobb poker hálózat tagja
  • Magas rakeback
  • HUD használható
Ugrás a teremhez
888poker
  • Könnyű ellenfelek
  • Előnyös VIP promóció cash game játékosoknak
  • Izgalmas játék variánsok: SNAP és BLAST
  • HUD használható
Ugrás a teremhez
JackPoker
  • Extrém magas Üdvözlő bónusz
  • Többségben vannak a rekreációs játékosok
Ugrás a teremhez
PokerKing
  • Amerikai játékosok
  • HUD elérhető
  • Magas központi visszatérítés
  • Minden igényt kielégítő új szoftver
  • Speciálisabb játéktípusok is elérhetőek
  • Széles verseny kínálat
Ugrás a teremhez
Bet365 Poker
  • Prémium asztalok
  • Sok sportfogadó játékos
  • HUD használható
Ugrás a teremhez
Betkings
  • Ázsiai fishek
Ugrás a teremhez
Betfair
  • Kellemes mezőny
  • Jelentős forgalom
  • Magas fix központi visszatérítés
  • €70 000-s összdíjazású havi race-ek
  • HUD használható
Ugrás a teremhez
bwin Poker
  • Akár 40% központi rakeback
  • Egyedi ajánlat játékosainknak
Ugrás a teremhez
Olasz terem
  • Privát ajánlat: Csak a PókerAkadémia játékosainak
  • Könnyű mezőny
  • HUD
Ugrás a teremhez
Everygame Poker
  • Kezdőbarát
  • Arányaiban sok rekreációs játékos
  • Fogad USA játékosokat
  • Magas rakeback
Ugrás a teremhez
ChampionPoker
  • A terem a harmadik legnagyobb poker hálózat tagja
  • Magas rakeback, mennyiségi korlátozás nélkül
  • HUD használható
Ugrás a teremhez
Élő ügyfélszolgálat