Póker Akadémia Rádió

Kedden indul a Póker Akadémia Rádió!

Kedden 21:00-kor egy tesztadás keretében a Póker Akadémia elindítja első online rádió adását. A tesztadás várhatóan 1-1,5 órás terjedelmű lesz. A későbbiekben előreláthatóan heti egy alkalommal keddenként várjuk szeretettel azon hallgatókat, akik érdeklődnek a pókeres témák, illetve a sikeresebb játékosok beszámolói iránt.
author-picture Admin - 2008. szeptember 01.

A Póker Akadémia Rádió ötlete még akkor született, amikor elkezdtünk játékosinterjúkat készíteni. Hamar kiderült, hogy egy-egy játékos stílusát, illetve az interjú hangulatát nehéz, sőt gyakorlatilag lehetetlen visszadni írott szöveg formájában, ráadásul az olvasók egy ilyen interjúban interaktívan semmiképpen nem vehetnek részt. Egy rádiós adás formájában beszélgetve azonban tálcán kínálja magát az interaktivitás lehetősége, hiszen így a Kedves Olvasók a fórumban, vagy akár közvetlenül az adásba "betelefonálva" is tehetnek fel kérdéseket, illetve közvetlenül a társalgás részévé válhatnak.

radio1_387

A Póker Akadémia Rádió nem csupán a magyar online pókeres világban lesz újdonság, hanem a magyar neten is ritkaságszámba megy. Az első (2008. szeptember 2.) adást mindenképpen egyfajta tesztadásnak szánjuk, ahol problémák előfordulhatnak, az esetleges nehézségekért előre is elnézést kérünk, illetve kérjük majd visszajelzéseteket arra nézve, hogy milyen az adás minősége, tapasztaltatok-e problémákat.

A Póker Akadémia Rádió műsorvezetője bojanika lesz, aki már izgatottan várja az első adást, amelyben az oldal készítőivel fog elbeszélgetni. Tervezett témák:

  • Néhány kérdés az oldal készítőihez, bemutatás
  • Hogyan indult el az oldal, milyen ötlet vezérelte a készítőket?
  • Mi áll az oldal hátterében? Milyen jellegű napi munkákkal foglalkoznak a szerkesztők?
  • Jövőbeli tervek

Kérdéseitek Ti is feltehetitek az első adásnak létrehozott fórum topikban (link) előre, vagy akár az élő műsor közben chaten is! Amennyiben közvetlenül a műsorba szeretnétek "becsörögni" arra is lehetőségetek van.

A Póker Akadémia Rádió keretében (amennyiben sikeres lesz) a jövőben szeretnénk néhány nagyobb, szép eredményeket elért játékossal elbeszélgetni, illetve pókeres témákat körbejárni. Várjuk ötleteiteket a témákat illetően, illetve visszajelzéseiteket az adással kapcsolatban!

Póker Akadémia Rádió FAQ

A tesztadás fórum topikja

 

Kapcsolódó cikkek

0 hozzászólás

Partnereink
GGPoker
  • Óriási forgalom, minden napszakban elegendő asztal
  • A világ legnagyobb online póker tornái
  • Folyamatos innováció (AoF, Mystery Bounty)
  • Számos szórakozni vágyó amatőr játékos
  • Bőkezű bónuszok
Ugrás a teremhez
Unibet
  • Magas központi rakeback
  • Kezdőbarát
  • Sok kezdő játékos
Ugrás a teremhez
RedStar Poker
  • Megbízható szolgáltató, kiváló ügyfélszolgálattal
  • A terem a harmadik legnagyobb poker hálózat tagja
  • Magas rakeback
  • HUD használható
Ugrás a teremhez
888poker
  • Könnyű ellenfelek
  • Előnyös VIP promóció cash game játékosoknak
  • Izgalmas játék variánsok: SNAP és BLAST
  • HUD használható
Ugrás a teremhez
JackPoker
  • Extrém magas Üdvözlő bónusz
  • Többségben vannak a rekreációs játékosok
Ugrás a teremhez
PokerKing
  • Amerikai játékosok
  • HUD elérhető
  • Magas központi visszatérítés
  • Minden igényt kielégítő új szoftver
  • Speciálisabb játéktípusok is elérhetőek
  • Széles verseny kínálat
Ugrás a teremhez
Bet365 Poker
  • Prémium asztalok
  • Sok sportfogadó játékos
  • HUD használható
Ugrás a teremhez
Betkings
  • Ázsiai fishek
Ugrás a teremhez
Betfair
  • Kellemes mezőny
  • Jelentős forgalom
  • Magas fix központi visszatérítés
  • €70 000-s összdíjazású havi race-ek
  • HUD használható
Ugrás a teremhez
bwin Poker
  • Akár 40% központi rakeback
  • Egyedi ajánlat játékosainknak
Ugrás a teremhez
Olasz terem
  • Privát ajánlat: Csak a PókerAkadémia játékosainak
  • Könnyű mezőny
  • HUD
Ugrás a teremhez
ChampionPoker
  • A terem a harmadik legnagyobb poker hálózat tagja
  • Magas rakeback, mennyiségi korlátozás nélkül
  • HUD használható
Ugrás a teremhez