Póker termek

Minél kisebb, annál jobb, avagy átméretezhető asztalok a Bodognál

A többi nagyobb pókerteremhez és hálózathoz hasonlóan immár a Bodognál is hivatalosan bevezették az átméretezhető asztalokat.
author-picture Admin - 2008. augusztus 07.

Arról korábban már írtunk, hogy a Bodog teszteli az átméretezhető asztalokat. Most úgy tűnik, a tesztek véglegesen lezárultak és már a "hivatalos" szofvert letöltve is átméretezhető asztalokkal találkozhatunk. Amennyiben tehát kisebb a monitorod felbontása, úgy most már kényelmesebben is játszhatsz a jelenleg a Bodog által engedélyezett maximum három asztalon párhuzamosan.

bodog_360

A Póker Akadémia olvasói, illetve a Bodog felhasználói egyaránt olyan jelzéseket tettek, hogy a Bodog által maximum engedélyezett három asztal bizony kevés. A fejlesztők most újra ígéretet tettek arra, hogy a következő három hónapon belül további fejlesztéseket vezetnek majd be, melyeknek részét képezi az is, hogy növelik a párhuzamosan játszható asztalok számát.

A jelenlegi fejlesztés részeként mindenesetre az átméretezhető asztalokon túl a chat méreteit is lehet változtatni, illetve le lehet választani azt az ablaktól.

Amennyiben még nem próbáltad ki a Bodogot, most jó alkalom kipróbálni. A Bodog híres könnyű játékosállományáról, melynek oka részben az, hogy az Egyesült Államok játékosait is üdvözli. A Bodog egyébként most vasárnap egy $250.000-os garantált tornát tart majd, amely a valaha volt legnagyobb garantált prize pool lesz a terem történetében.

Kapcsolódó cikkek

0 hozzászólás

Partnereink
GGPoker
  • Óriási forgalom, minden napszakban elegendő asztal
  • A világ legnagyobb online póker tornái
  • Folyamatos innováció (AoF, Mystery Bounty)
  • Számos szórakozni vágyó amatőr játékos
  • Bőkezű bónuszok
Ugrás a teremhez
Unibet
  • Magas központi rakeback
  • Kezdőbarát
  • Sok kezdő játékos
Ugrás a teremhez
RedStar Poker
  • Megbízható szolgáltató, kiváló ügyfélszolgálattal
  • A terem a harmadik legnagyobb poker hálózat tagja
  • Magas rakeback
  • HUD használható
Ugrás a teremhez
888poker
  • Könnyű ellenfelek
  • Előnyös VIP promóció cash game játékosoknak
  • Izgalmas játék variánsok: SNAP és BLAST
  • HUD használható
Ugrás a teremhez
JackPoker
  • Extrém magas Üdvözlő bónusz
  • Többségben vannak a rekreációs játékosok
Ugrás a teremhez
PokerKing
  • Amerikai játékosok
  • HUD elérhető
  • Magas központi visszatérítés
  • Minden igényt kielégítő új szoftver
  • Speciálisabb játéktípusok is elérhetőek
  • Széles verseny kínálat
Ugrás a teremhez
Bet365 Poker
  • Prémium asztalok
  • Sok sportfogadó játékos
  • HUD használható
Ugrás a teremhez
Betkings
  • Ázsiai fishek
Ugrás a teremhez
Betfair
  • Kellemes mezőny
  • Jelentős forgalom
  • Magas fix központi visszatérítés
  • €70 000-s összdíjazású havi race-ek
  • HUD használható
Ugrás a teremhez
bwin Poker
  • Akár 40% központi rakeback
  • Egyedi ajánlat játékosainknak
Ugrás a teremhez
Olasz terem
  • Privát ajánlat: Csak a PókerAkadémia játékosainak
  • Könnyű mezőny
  • HUD
Ugrás a teremhez
ChampionPoker
  • A terem a harmadik legnagyobb poker hálózat tagja
  • Magas rakeback, mennyiségi korlátozás nélkül
  • HUD használható
Ugrás a teremhez