PokerAkademia.com

A PókerAkadémia kérdőívének kiértékelése - százalékok, érdekességek, meglepetések

Kiemelkedőre értékeltétek a PókerAkadémia ügyfélszolgálatát, termet viszont csak akkor váltotok, ha nagyon muszáj.
author-picture Admin - 2015. december 08.

December 1-jén egy kérdőívet tettünk közzé a PókerAkadémián, arra voltunk kíváncsiak, hogyan tehetnénk hatékonyabbá ügyfélszolgálatunkat és promócióinkat számotokra. A kérdőívet 151-en töltöttétek ki, és most az eredményt is megosztjuk veletek.
Ügyfélszolgálat:
A válaszok alapján a PókerAkadémia közössége többségében igénybe veszi ügyfélszolgálatunkat, 67,5% válaszolta azt, hogy legalább egyszer már felvette a kapcsolatot ügyfélszolgálati munkatársainkkal. A legtöbben ehhez az emailt részesítik előnyben, 44,3%-ban ilyen módon léptetek velünk kapcsolatba. Az élő chat és a skype is népszerű alternatívának tekinthető, előbbi 29,2%-ot, utóbbi 26,4%-ot kapott.
Az ügyfélszolgálatunkat pedig kimagaslóan jóra értékeltétek, hiszen az 1-5-ig terjedő osztályzásnál, ahol az 5-ös jelenti a legjobb osztályzatot, 64%-ban 5-öst, 25,2%-ban pedig 4-est adtatok. Kimondottan örülünk annak, hogyan ilyen jónak ítélitek ezt a szolgáltatásunkat.
Promóciók:
Szintén kíváncsiak voltunk arra, mi alapján választotok a promócióink között, minek a segítségével döntitek el, hogy melyik a számotokra legjövedelmezőbb. Ebben a tekintetben a race eredmények böngészése és a főoldali visszatérítési táblázat, amiket leginkább felhasználtok a döntéshez. A race eredmények böngészése 51,5%-ot, a főoldali visszatérítési táblázat pedig 46.3%-ot kapott. Ennek az is oka lehet, hogy sokan talán nem is tudjátok, hogy az ügyfélszolgálatunk is szívesen segít nektek abban, hogy a leghatékonyabban használhassátok ki promócióinkat. Mindössze hárman válaszolták azt, hogy az ügyfélszolgálatunk segítsége alapján döntenek.
A "Milyen formában szeretnél értesülni exkluzív, személyre szabott ajánlatokról?" kérdésünknél a legtöbben a hírlevelet választották, talán azért is, mert a termek esetében is megszokott, hogy hírlevélben tájékoztatják játékosaikat a promóciókról. A hírlevél 57,3%-ot kapott. A "privát üzenet a PókerAkadémián" is jónak tekinthető eredményt ért el 21%-kal.
Bár a fentiek alapján úgy tűnik, tájékozódtok az aktuális promóciókról, a legtöbben mégis hűek megszokott termeikhez. 45,8%-ban csak akkor váltotok termet egy jobb promóció reményében, ha nincs más választásotok. Pedig napjaink pókerében akár jelentősen is növelhetné profitotokat, ha a számotokra legmegfelelőbb promóciók kihasználásáért könnyedebben kezelnétek a teremváltást. Elképzelhető persze, hogy sokan a SuperNova-szerű éves bónuszok miatt nem szívesen váltanak termet, de 2016-tól mindenképp érdemes lesz szabadabban kezelnetek a teremválasztás kérdését, hogy maximalizálhassátok a profitotokat. Mint eddig is, a PókerAkadémia, akár ügyfélszolgálata révén, szívesen segít nektek ebben, hiszen közös érdekünk, hogy minél jobban szerepeljetek az asztaloknál.
Azért bőven akadnak olyanok is, akik már eddig is ennek megfelelően pókereztek, hiszen a második legtöbb szavazatot, 29,9%-ot, az "akár havonta" válasz kapta, vagyis sokan a havi promóció lejátszása után azonnal megkeresik a számukra legjobb új promónkat.
A terem/hálózat kiválasztásakor a legtöbb játékosunk (54,2%) számára a megbízhatóság és a méret a két fő szempont. Ez teljesen érthető, a PókerAkadémia is elkötelezett amellett, hogy partnerei között megbízható termek szerepeljenek. Amennyiben egy terem esetleg mégis azért kerül a kínálatunkba, mert nagy profittal kecsegtet az ottani játék, de a megbízhatóság megkérdőjelezhető, erre mindig hangsúlyosan felhívjuk a figyelmeteket.
A terem mérete viszont, bár elismerjük, valóban vonzó a folyamatos akció, egyáltalán nem garancia a szép profitra. Gyakran a kisebb termek kínálnak olyan bónuszokat játékosaiknak, na meg lényegesen könnyebb asztalokat, amelyeknek köszönhetően jóval nagyobb profitra tehetnétek szert.
Mi mindenképpen arra bátorítunk benneteket, hogy adjatok esélyt a kisebb, sőt akár gyengébb szoftverrel rendelkező termeknek is, amennyiben megfelelő bónuszokat, promóciókat kaptok. Miután megszoktátok a szoftvert, véleményünk szerint hamar tapasztalni fogjátok, hogy mennyivel könnyebb nagy profitot elérni. Javasoljuk, hogy akár csak próbaképpen, vegyétek fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal, és nézzétek meg, milyen eredményt tudtok elérni az általunk javasolt termekben.
Végül arra is kíváncsiak voltunk, legszívesebben mit látnátok viszont újra a PókerAkadémián: a Pro teamet, házi bajnokságunkat, azaz a PSOP-t, a PókerAkadémia Rádiót, vagy a fórumtalálkozót? A legtöbben a Pro teamre szavaztatok, 43,3%-ban ezt látnátok viszont legszívesebben. Valószínűleg azért, mert közösségünk a fejlődésre törekszik, és szívesen látnátok még több képzett, aktív játékost oldalunkon.
Köszönjük a segítséget, és természetesen figyelembe vesszük válaszaitokat a jövőt érintő fejlesztéseinknél!
December 1-jén egy kérdőívet tettünk közzé a PókerAkadémián, arra voltunk kíváncsiak, hogyan tehetnénk hatékonyabbá ügyfélszolgálatunkat és promócióinkat számotokra. A kérdőívet 151-en töltöttétek ki, és most az eredményt is megosztjuk veletek.


Ügyfélszolgálat:

A válaszok alapján a PókerAkadémia közössége többségében igénybe veszi ügyfélszolgálatunkat, 67,5% válaszolta azt, hogy legalább egyszer már felvette a kapcsolatot ügyfélszolgálati munkatársainkkal. A legtöbben ehhez az emailt részesítik előnyben, 44,3%-ban ilyen módon léptetek velünk kapcsolatba. Az élő chat és a skype is népszerű alternatívának tekinthető, előbbi 29,2%-ot, utóbbi 26,4%-ot kapott.

Az ügyfélszolgálatunkat pedig kimagaslóan jóra értékeltétek, hiszen az 1-5-ig terjedő osztályzásnál, ahol az 5-ös jelenti a legjobb osztályzatot, 64%-ban 5-öst, 25,2%-ban pedig 4-est adtatok. Kimondottan örülünk annak, hogyan ilyen jónak ítélitek ezt a szolgáltatásunkat.

Promóciók:

Szintén kíváncsiak voltunk arra, mi alapján választotok a promócióink között, minek a segítségével döntitek el, hogy melyik a számotokra legjövedelmezőbb. Ebben a tekintetben a race eredmények böngészése és a főoldali visszatérítési táblázat, amiket leginkább felhasználtok a döntéshez. A race eredmények böngészése 51,5%-ot, a főoldali visszatérítési táblázat pedig 46.3%-ot kapott. Ennek az is oka lehet, hogy sokan talán nem is tudjátok, hogy az ügyfélszolgálatunk is szívesen segít nektek abban, hogy a leghatékonyabban használhassátok ki promócióinkat. Mindössze hárman válaszolták azt, hogy az ügyfélszolgálatunk segítsége alapján döntenek.

A "Milyen formában szeretnél értesülni exkluzív, személyre szabott ajánlatokról?" kérdésünknél a legtöbben a hírlevelet választották, talán azért is, mert a termek esetében is megszokott, hogy hírlevélben tájékoztatják játékosaikat a promóciókról. A hírlevél 57,3%-ot kapott. A "privát üzenet a PókerAkadémián" is jónak tekinthető eredményt ért el 21%-kal.

Bár a fentiek alapján úgy tűnik, tájékozódtok az aktuális promóciókról, a legtöbben mégis hűek megszokott termeikhez. 45,8%-ban csak akkor váltotok termet egy jobb promóció reményében, ha nincs más választásotok. Pedig napjaink pókerében akár jelentősen is növelhetné profitotokat, ha a számotokra legmegfelelőbb promóciók kihasználásáért könnyedebben kezelnétek a teremváltást. Elképzelhető persze, hogy sokan a SuperNova-szerű éves bónuszok miatt nem szívesen váltanak termet, de 2016-tól mindenképp érdemes lesz szabadabban kezelnetek a teremválasztás kérdését, hogy maximalizálhassátok a profitotokat. Mint eddig is, a PókerAkadémia, akár ügyfélszolgálata révén, szívesen segít nektek ebben, hiszen közös érdekünk, hogy minél jobban szerepeljetek az asztaloknál.

Azért bőven akadnak olyanok is, akik már eddig is ennek megfelelően pókereztek, hiszen a második legtöbb szavazatot, 29,9%-ot, az "akár havonta" válasz kapta, vagyis sokan a havi promóció lejátszása után azonnal megkeresik a számukra legjobb új promónkat.

A terem/hálózat kiválasztásakor a legtöbb játékosunk (54,2%) számára a megbízhatóság és a méret a két fő szempont. Ez teljesen érthető, a PókerAkadémia is elkötelezett amellett, hogy partnerei között megbízható termek szerepeljenek. Amennyiben egy terem esetleg mégis azért kerül a kínálatunkba, mert nagy profittal kecsegtet az ottani játék, de a megbízhatóság megkérdőjelezhető, erre mindig hangsúlyosan felhívjuk a figyelmeteket.

A terem mérete viszont, bár elismerjük, valóban vonzó a folyamatos akció, egyáltalán nem garancia a szép profitra. Gyakran a kisebb termek kínálnak olyan bónuszokat játékosaiknak, na meg lényegesen könnyebb asztalokat, amelyeknek köszönhetően jóval nagyobb profitra tehetnétek szert.

Mi mindenképpen arra bátorítunk benneteket, hogy adjatok esélyt a kisebb, sőt akár gyengébb szoftverrel rendelkező termeknek is, amennyiben megfelelő bónuszokat, promóciókat kaptok. Miután megszoktátok a szoftvert, véleményünk szerint hamar tapasztalni fogjátok, hogy mennyivel könnyebb nagy profitot elérni. Javasoljuk, hogy akár csak próbaképpen, vegyétek fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal, és nézzétek meg, milyen eredményt tudtok elérni az általunk javasolt termekben. Természetesen ezt akár egy kis bankrollal is megtehetitek, akár csak akkora befizetéssel, ami a napi játékhoz szükséges, pédául cash game esetében 10-20 buy-innel.

Végül arra is kíváncsiak voltunk, legszívesebben mit látnátok viszont újra a PókerAkadémián: a Pro teamet, házi bajnokságunkat, azaz a PSOP-t, a PókerAkadémia Rádiót, vagy a fórumtalálkozót? A legtöbben a Pro teamre szavaztatok, 43,3%-ban ezt látnátok viszont legszívesebben. Valószínűleg azért, mert közösségünk a fejlődésre törekszik, és szívesen látnátok még több képzett, aktív játékost oldalunkon.

A PSOP 26%-ot, a PókerAkadémia Rádió 21,3%-ot, a fórumtalálkozó 9,3%-ot kapott.

Köszönjük a segítséget, és természetesen figyelembe vesszük válaszaitokat a jövőt érintő fejlesztéseinknél!
Kapcsolódó cikkek

0 hozzászólás

Partnereink
GGPoker
  • Óriási forgalom, minden napszakban elegendő asztal
  • A világ legnagyobb online póker tornái
  • Folyamatos innováció (AoF, Mystery Bounty)
  • Számos szórakozni vágyó amatőr játékos
  • Bőkezű bónuszok
Ugrás a teremhez
Unibet
  • Magas központi rakeback
  • Kezdőbarát
  • Sok kezdő játékos
Ugrás a teremhez
RedStar Poker
  • Megbízható szolgáltató, kiváló ügyfélszolgálattal
  • A terem a harmadik legnagyobb poker hálózat tagja
  • Magas rakeback
  • HUD használható
Ugrás a teremhez
888poker
  • Könnyű ellenfelek
  • Előnyös VIP promóció cash game játékosoknak
  • Izgalmas játék variánsok: SNAP és BLAST
  • HUD használható
Ugrás a teremhez
JackPoker
  • Extrém magas Üdvözlő bónusz
  • Többségben vannak a rekreációs játékosok
Ugrás a teremhez
PokerKing
  • Amerikai játékosok
  • HUD elérhető
  • Magas központi visszatérítés
  • Minden igényt kielégítő új szoftver
  • Speciálisabb játéktípusok is elérhetőek
  • Széles verseny kínálat
Ugrás a teremhez
Bet365 Poker
  • Prémium asztalok
  • Sok sportfogadó játékos
  • HUD használható
Ugrás a teremhez
Betkings
  • Ázsiai fishek
Ugrás a teremhez
Betfair
  • Kellemes mezőny
  • Jelentős forgalom
  • Magas fix központi visszatérítés
  • €70 000-s összdíjazású havi race-ek
  • HUD használható
Ugrás a teremhez
bwin Poker
  • Akár 40% központi rakeback
  • Egyedi ajánlat játékosainknak
Ugrás a teremhez
Olasz terem
  • Privát ajánlat: Csak a PókerAkadémia játékosainak
  • Könnyű mezőny
  • HUD
Ugrás a teremhez
Everygame Poker
  • Kezdőbarát
  • Arányaiban sok rekreációs játékos
  • Fogad USA játékosokat
  • Magas rakeback
Ugrás a teremhez
ChampionPoker
  • A terem a harmadik legnagyobb poker hálózat tagja
  • Magas rakeback, mennyiségi korlátozás nélkül
  • HUD használható
Ugrás a teremhez
Élő ügyfélszolgálat