WSOP 2009

Everest Poker WSOP – Béla király trónra lépett!

Traply „Bélabácsi” Péter megnyerte Magyarország első karkötőjét a WSOP 5 000$ NLHE Shootout eventjén!
author-picture Admin - 2009. június 24.

Traply „Bélabácsi” Péter nagyszerű formában volt a WSOP előtt, átvette a vezetést a P5s magyar ranglistáján, a nemzetközi összevetésben pedig a 16. helyen áll (megelőzi például a tavalyi győztes Alex „AJKHoosier” Kamberist), így joggal bíztunk benne, a WSOP-n is leteszi a névjegyét. Végül néhány peches selejtező után az 5 000$ NLHE Shootout eventen menetelt döntő asztalig, olyan ellenfeleket legyőzve, mint Davidi Kitai, Joe Serock, John Monnette, David „Bakes” Baker, Nicolas Levi, vagy Lika Gerasimova.

Everest Poker WSOP Steps versenyek - juss ki Te is a WSOP-ra!


A döntő asztal:

Szék 1: Maxim Lykov – 1 500 000
Szék 2: Danny Wong – 1 500 000
Szék 3: Andrew Lichtenberger – 1 500 000
Szék 4: Traply Péter – 1 500 000
Szék 5: Nasr El Nasr – 1 500 000

A 11. vakszinten (3 000/10 000/20 000) kezdődött a játék. A német El Nasr vitte az első potot, majd Wong is megpróbálozott egy akcióval, ám Bélabácsi visszahívására rögtön dobott, megvolt az első magyar kassza is.

Ötperccel később Bélabácsi emelt a gombról, Lykov nagyvakból tartott. A flopra {#}9 {#}4 {#}7 érkezett, mindketten checkeltek. A {#}6 turnön Bélabácsi 100 000-ig hívott, Lykov callolt, a {#}8 riveren pedig már ő indított 135 000-es támadást. Béla callolt, borítás következett.

Bélabácsi: {#}5 {#}4
Lykov: {#}
K {#}3

Lykov besült flöshúzóval játszott, Bélabácsi sorral vitte a potot.

Maxim Lykov – 1 780 000
Danny Wong – 1 004 000
Andrew Lichtenberger – 1 250 000
Bélabácsi – 1 850 000
Nasr El Nasr – 1 900 000

Ismét Bélabácsi és Lykov találkozott: Lykov a pot harmadáig emelt, Béla kisvakból visszahívott, Lykov megadott. Mindketten elcheckelték az {#}5 {#}8 {#}T flopot. A {#}Q turnön Bélabácsi 225 000-ig emelt, Lykov megadott. Az osztó {#}5 rivert tett az asztalra. Béla kivárt, majd 488 000 zsetont tolt középre, mire az orosz pókeres összecsukta és eldobta lapjait.

Bélabácsi folytatta az agressziót, bár a 12. vakszint (4 000/12 000/24 000) elején elbukott egy kisebb potot, a következő leosztásban UTG-ből emelt 62 000-ig. Lykov és Lichtenberger döntött úgy, hogy megnézi vele a flopot, amire {#}Q {#}K {#}A érkezett. Bélabácsi 140 000-ig hívott, az ellenfelek dobtak, Bélabácsi újabb potot húzhatott magához.

Bélabácsi
Bélabácsi

Bélabácsi emelt a gombról, a kisvak El Nasr 3betelt, Bélabácsi megadott, majd a {#}4 {#}7 {#}5 flopon dobott a német 227 000-es emelésére. Hamarosan megint a gombról kísérelt meg emelést, El Nasr ezúttal 188 000-ig hívott vissza, Bélabácsi rövid gondolkodás után ismét eldobta handjét.

Lichtenberger flössel duplázott az osztott ászokkal játszó El Nasr-on, aki néhány leosztással később {#}3 {#}3-al ment preflop all-in. Bélabácsi {#}8 {#}8-al callolt.

Board: {#}T {#}T {#}5 {#}J {#}7

Kitartottak a nyolcasok, El Nasr az 5. helyen végzett.

Danny Wong is kiesett, {#}T {#}2 {#}2 {#}7 asztalon ment all-in {#}A {#}T-vel, Lichtenberger callolt, és {#}A {#}A-t mutatott. A riverre {#}2 érkezett, Lichtenberger magasabb fullal nyert, hárman maradtak.

Andrew Lichtenberger – 3 963 000
Bélabácsi – 2 679 000
Maxim Lykov – 858 000

A 13. vakszint (4 000/15 000/30 000) első leosztását Béla vitte, Lichtenberger 75 000-es emelésére tolt 230 000-et középre. Lichtenberger dobott. Tíz perccel később Bélabácsi emelt 95 000-ig, Lichtenberger megadott, a flopra {#}K {#}5 {#}6 érkezett. A checket követően Bélabácsi 133 000-ig emelt, Lichtenberger callolt. A turn {#}K-t hozott az asztalra, Lichtenberger ismét checkelt, Bélabácsi ismét hívott, 225 000-ig, amire insta fold volt az amerikai pókeres válasza.

A shortstack Lykov futott néhány all-int, nem talált fogadóra, majd újra a két bigstack csapott össze. Bélabácsi a gombról emelt, a nagyvak Lichtenberger megadott, majd 132 000-ig hívott a {#}7 {#}8 {#}2 flopon. Bélabácsi tartott. A turnre {#}6 érkezett, Lichtenberger 260 000-ig emelt, Bélabácsi megadott. Az elbizonytalanodott Lichtenberger elcheckelte az {#}A rivert, mire Bélabácsi 485 000-ig emelt, Lichtenberger dobott, Béla pedig átvette a vezetést!


A magyar szektor kitett magért

A 14. vakszinten (5 000/20 000/40 000) Lykov ment all-in kisvakból, a nagyvak Lichtenberger callolt.

Lykov: {#}A {#}T
Lichtenberger: {#}J {#}J

Board: {#}3 {#}6 {#}6 {#}2 {#}9

Lichtenberger két párral nyert, és minimális előnnyel kezdte a heads-up-ot Bélabácsi ellen.

Kisebb partik után Bélabácsi hívott 100 000-ig, Lichtenberger 330 000-ig visszahívott, mire Béla 775 000-ig emelt. Lichtenberger all-in jelentett, Bélabácsi callolt.

Bélabácsi: {#}6 {#}6
Lichtenberger: {#}
A {#}Q

Board: {#}A {#}8 {#}9 {#}6 {#}2

Nagy volt az ijedtség a flopot követően, ám Bélabácsi szettre javult a turnön, és egy lépésnyire került az első magyar WSOP karkötő megszerzésétől! Lichtenberger előtt mindössze 280 000 zseton maradt...

Miután Lichtenberger kétszer is duplázott, Bélabácsi ismét all-in hívta, Lichtenberger megadott, és {#}3 {#}3-at mutatott. Béla {#}2 {#}2-őt. A boardra {#}8 {#}9 {#}3 {#}7 {#}J érkezett, Lichtenberger sajnos harmadszor is duplázni tudott, megint szoros volt az állás. Egy visszaemeléssel megnyert potot követően pedig már az amerikai vezetett.

Lichtenberger – 3 811 000
Bélabácsi – 3 689 000

A 15. vakszinten (5 000/25 000/50 000) Bélabácsi nyitott 100 000-ig, Lichtenberger callolt, majd kopogott a {#}6 {#}T {#}3 flopon. Bélabácsi 155 000-ig hívott, call. A turnre {#}3 érkezett, Lichtenberger checkelt, Bélabácsi 355 000-ig hívott, Lichtenberger megadott, majd ismét checkelt a {#}Q riveren. Bélabácsi 400 000-ig hívott, Lichtenberger azonnal callolt, ám Bélabácsi {#}A {#}7 nut flöst tett az asztalra, ezzel visszavette a vezetést (ellenfele muckolta lapjait).

Bélabácsi mutatás nélkül fogott néhány leosztást, és tovább növelte előnyét.



Bélabácsi interjú

Bélabácsi – 5 784 000
Lichtenberger – 1 716 000

Az utolsó leosztásban preflop kerültek középre a zsetonok:

Bélabácsi: {#}A {#}K
Lichtenberger: {#}A {#}J

Board: {#}5 {#}3 {#}A {#}Q {#}Q

Traply Péter, alias Bélabácsi király kickerrel szerezte meg Magyarország első aranykarkötőjét!

Végeredmény:

1. Traply Péter - 348 728$
2. Andrew Lichtenberger - 215 403$
3. Maxim Lykov - 145,063$
4. Danny Wong - 105 609$
5. Nasr El Nasr - 82 697$


Kapcsolódó cikkek

0 hozzászólás

Partnereink
Natural8
  • Óriási forgalom, minden napszakban találni elegendő asztalt
  • A világ legnagyobb online póker tornái
  • Folyamatos innováció (AoF, Mistery Bounty)
  • Számos szórakozni vágyó amatőr játékos
  • Nagylelkű központi promóciók
Ugrás a teremhez
RedStar Poker
  • Megbízható szolgáltató, kiváló ügyfélszolgálattal
  • A terem a harmadik legnagyobb póker hálózat tagja
  • Magas rakeback
  • HUD használható
Ugrás a teremhez
PokerKing
  • Amerikai játékosok
  • HUD elérhető
  • Magas központi visszatérítés
  • Minden igényt kielégítő új szoftver
  • Speciálisabb játéktípusok is elérhetőek
  • Széles verseny kínálat
Ugrás a teremhez
888poker
  • Könnyű ellenfelek
  • Előnyös VIP promóció cash game játékosoknak
  • Izgalmas játék variánsok: SNAP és BLAST
  • HUD használható
Ugrás a teremhez
Bet365 Poker
  • Prémium asztalok
  • Sok sportfogadó játékos
  • HUD használható
Ugrás a teremhez
Betkings
  • Ázsiai fishek
Ugrás a teremhez
bwin Poker
  • Akár 40% központi rakeback
  • Egyedi ajánlat játékosainknak
Ugrás a teremhez
Olasz terem
  • Privát ajánlat: Csak a PókerAkadémia játékosainak
  • Könnyű mezőny
  • HUD
Ugrás a teremhez
Everygame Poker
  • Kezdőbarát
  • Arányaiban sok rekreációs játékos
  • Fogad USA játékosokat
  • Magas rakeback
Ugrás a teremhez
Élő ügyfélszolgálat