WSOP 2012

Szupermezőny gyűlhet össze a WSOP National Championshipen

Két magyar profi is indulhat az átalakított WSOP National Championship versenyen, amelynek díjalapjához 1.000.000 dollárt adnak hozzá a szervezők.
author-picture Admin - 2012. március 07.

A WSOP Circuit (WSOPC) National Championship meghívásos versenyt tavaly rendezték meg először, a WSOPC 2010-2011-es sorozatának 100 legjobbja vehetett részt rajta. Bár a torna nem tartozott szervesen a nyári pókervébé programjához, a győztes aranykarkötőt kapott. Végül Sam Barnhart szerezte meg a bajnoki címet és az ezzel járó $300.000 fődíjat.

A WSOP március 6-án hivatalosan bejelentette, ismét megrendezik a tornát, ám alaposan átalakított struktúra szerint. A verseny ezúttal szervesebben képezi majd részét a vébének: WSOP National Championship néven kerül megrendezésre július 6-án a Rio All-Suite Hotel & Casino-ban. A 2011-12 WSOPC 100 legjobbja mellett pedig az elmúlt két év 100 legjobban teljesítő WSOP és WSOPE játékosa is nevezhet $10.000-ért. A nevezésekből összegyűlt összeg levonás nélkül a nyereményalapba kerül, a WSOP pedig további $1.000.000-t ad a díjalaphoz.

"Ez az első alkalom, hogy minden sorozatunk kiemelkedő teljesítményt nyújtó játékosa összecsaphat, hogy eldőljön, ki az igazi bajnok közülük" - mondta Ty Stewart, a WSOP igazgatója.

Mivel a WSOPC sorozatban főként amatőr pókeresek játszanak, a könnyebb (fél)mezőny, az alacsony indulószám és a nagy nyereményalap valószínűleg valóban nevezésre csábítja a WSOP és WSOPE versenyeken kimagaslót nyújtó top profikat.

Luigi
Luigi

A WSOPC-ről 34-en biztosították helyüket az idei WSOP National Championshipen tornagyőzelmekkel, a 66 kiadó helyet a pontverseny dönti el. A WSOP és WSOPE elmúlt két évének pontszámítása alapján az alábbi játékosok jogosultak a részvételre. Külön érdekesség, hogy akár két magyar pókeres is feltűnhet a mezőnyben, a 2010-es $10.000 Pot Limit Hold'em Championshipet megynyerő Kwaysser Valdemár Ákos, azaz Luigi és Gelencsér "Iteo" Péter, aki ugyancsak 2010-ben szerzett karkötőt, a $2.500 Limit Deuce to Seven Triple Draw eventet nyerte meg.

Michael Mizrachi
Ben Lamb
Shawn Buchanan
Phil Hellmuth
John Juanda
Chris Moorman
Jonathan Duhamel
John Racener
David (Bakes) Baker
Frank Kassela
Richard Ashby
Steve Billirakis
Jason Somerville
Brian Rast
Daniel Idema
Eugene Katchalov
Bertrand Grospellier
Jeffrey Papola
Tristan Wade
Pius Heinz
Jason Mercier
Matthew Matros
Daniel Kelly
Sam Trickett
Michael Chow
Allen Kessler
Kwaysser Valdemár Ákos
Vladimir Shchemelev
Joseph Cheong
Men Nguyen
David (DB) Baker
Joe Ebanks
David Chiu
Owais Ahmed
Mikhail Lakhitov
Tomer Berda
Sam Stein
Mitch Schock
Eric Buchman
Miguel Proulx
Martin Staszko
Jake Cody
Christian Harder
David Peters
Daniel Alaei
Matt Jarvis
Tom Dwan
Sean Getzwiller
James Dempsey
Ian Gordon
George Lind
Will Failla
Gavin Smith
Amir Lehavot
Nick Schulman
Joshua Tieman
Alexander Kostritsyn
Mark Radoja
Allen Bari
Matt Glantz
Jarred Solomon
Maxwell Troy
David Bach
Elio Fox
Mark Schmid
Ayaz Mahmood
Nick Binger
Matt Keikoan
David Sands
Yevgeniy Timoshenko
Arkadiy Tsinis
Jason Dewitt
Fabrice Soulier
Robert Mizrachi
Matt Marafioti
Steve Landfish
Maxim Lykov
Chris Bjorin
Jon Turner
Sammy Farha
John Dolan
Pascal LeFrancois
Viacheslav Zhukov
Victor Ramdin
Joshua Brikis
Nicolas Fierro
Gabriel Nassif
Scott Montgomery
Kirill Rabtsov
Jesse Rockowitz
Gelencsér Péter
David Diaz
Tyler Bonkowski
Eric Cloutier
Michael Michnik
Owen Crowe
Vitaly Lunkin
Steve Sung
Eric Rodawig
Sami Kelopuro

    

Kapcsolódó írásunk:


WSOP 2012 hivatalos menetrend

Kapcsolódó cikkek

0 hozzászólás

Partnereink
GGPoker
  • Óriási forgalom, minden napszakban elegendő asztal
  • A világ legnagyobb online póker tornái
  • Folyamatos innováció (AoF, Mystery Bounty)
  • Számos szórakozni vágyó amatőr játékos
  • Bőkezű bónuszok
Ugrás a teremhez
Unibet
  • Magas központi rakeback
  • Kezdőbarát
  • Sok kezdő játékos
Ugrás a teremhez
RedStar Poker
  • Megbízható szolgáltató, kiváló ügyfélszolgálattal
  • A terem a harmadik legnagyobb poker hálózat tagja
  • Magas rakeback
  • HUD használható
Ugrás a teremhez
888poker
  • Könnyű ellenfelek
  • Előnyös VIP promóció cash game játékosoknak
  • Izgalmas játék variánsok: SNAP és BLAST
  • HUD használható
Ugrás a teremhez
JackPoker
  • Extrém magas Üdvözlő bónusz
  • Többségben vannak a rekreációs játékosok
Ugrás a teremhez
PokerKing
  • Amerikai játékosok
  • HUD elérhető
  • Magas központi visszatérítés
  • Minden igényt kielégítő új szoftver
  • Speciálisabb játéktípusok is elérhetőek
  • Széles verseny kínálat
Ugrás a teremhez
Bet365 Poker
  • Prémium asztalok
  • Sok sportfogadó játékos
  • HUD használható
Ugrás a teremhez
Betkings
  • Ázsiai fishek
Ugrás a teremhez
Betfair
  • Kellemes mezőny
  • Jelentős forgalom
  • Magas fix központi visszatérítés
  • €70 000-s összdíjazású havi race-ek
  • HUD használható
Ugrás a teremhez
bwin Poker
  • Akár 40% központi rakeback
  • Egyedi ajánlat játékosainknak
Ugrás a teremhez
Olasz terem
  • Privát ajánlat: Csak a PókerAkadémia játékosainak
  • Könnyű mezőny
  • HUD
Ugrás a teremhez
Everygame Poker
  • Kezdőbarát
  • Arányaiban sok rekreációs játékos
  • Fogad USA játékosokat
  • Magas rakeback
Ugrás a teremhez
ChampionPoker
  • A terem a harmadik legnagyobb poker hálózat tagja
  • Magas rakeback, mennyiségi korlátozás nélkül
  • HUD használható
Ugrás a teremhez
Élő ügyfélszolgálat