WSOP 2015

WSOPE 2015 - live stream közvetítés mind a tíz döntőről

A WSOPE mind a tíz hivatalos event döntőjéről live stream közvetítést ad, ami a Póker Akadémián is követhető lesz.
author-picture Admin - 2015. október 08.

Mint arról beszámoltunk, csütörtökön kezdetét veszi a póker-világbajnokság európai felvonása, a WSOP Europe (WSOPE). Az WSOPE október 8-24. között fut, új helyszínen, a Spielbank Berlinben rendezik a versenyeket. Korábban London, Cannes és Enghien-les-Bains adott otthont a sorozat versenyeinek.
A WSOPE 2015-ön tíz aranykarkötőt osztanak ki. A két "big buy-in event" az €10.450 nevezési díjú Main Event, ami október 18-án indul, illetve az október 21-én startoló €25.600 High Roller.
A WSOPE mind a tíz hivatalos event döntőjéről live stream közvetítést ad, ami a Póker Akadémián is megtekinthető lesz. A kommentátor szerepét David Tuchman kapta, a közvetítésben meghívott vendégek is segítik majd a tájékoztatás szerint.
A tíz döntőből hét esetben láthatóak lesznek a játékosoknál lévő lapok, a közvetítés pedig félórás csúszással fut az élő eseményekhez mérten. Három döntőben, köztük a Main Eventen, öt perc lesz a csúszás, a zárt lapok pedig nem lesznek láthatóak.
A Main Event és a High Roller versenyekről az ESPN készít összefoglalót, amit egy későbbi időpontban tűznek műsorra.
A WSOPE 2015 hivatalos versenynaptára:
Mint arról beszámoltunk, csütörtökön kezdetét veszi a póker-világbajnokság európai felvonása, a WSOP Europe (WSOPE). Az WSOPE október 8-24. között fut, új helyszínen, a Spielbank Berlinben rendezik a versenyeket. Korábban London, Cannes és Enghien-les-Bains adott otthont a sorozat versenyeinek.


A WSOPE 2015-ön tíz aranykarkötőt osztanak ki. A két "big buy-in event" a €10.450 nevezési díjú Main Event, ami október 18-án indul, illetve az október 21-én startoló €25.600 High Roller.

A WSOPE mind a tíz hivatalos event döntőjéről live stream közvetítést ad, ami a Póker Akadémián is megtekinthető lesz. A kommentátor szerepét David Tuchman kapta, a közvetítésben meghívott játékosok segítik majd.

A tíz döntő-közvetítésből hét esetben láthatóak lesznek a játékosoknál lévő lapok, a közvetítés pedig félórás csúszással fut az élő eseményekhez mérten. Három döntőben, köztük a Main Eventen, öt perc lesz a csúszás, a zárt lapok pedig nem lesznek láthatóak.

A Main Event és a High Roller versenyekről két napos közvetítést adnak. A két versenyről az ESPN összefoglalót készít, amit egy későbbi időpontban tűznek műsorra.

WSOPE 2015 live stream közvetítések:

(az időpontok közép-európai idő /CET/ szerint vannak megadva)




Kapcsolódó cikkek

0 hozzászólás

Partnereink
GGPoker
  • Óriási forgalom, minden napszakban elegendő asztal
  • A világ legnagyobb online póker tornái
  • Folyamatos innováció (AoF, Mystery Bounty)
  • Számos szórakozni vágyó amatőr játékos
  • Bőkezű bónuszok
Ugrás a teremhez
Unibet
  • Magas központi rakeback
  • Kezdőbarát
  • Sok kezdő játékos
Ugrás a teremhez
RedStar Poker
  • Megbízható szolgáltató, kiváló ügyfélszolgálattal
  • A terem a harmadik legnagyobb poker hálózat tagja
  • Magas rakeback
  • HUD használható
Ugrás a teremhez
888poker
  • Könnyű ellenfelek
  • Előnyös VIP promóció cash game játékosoknak
  • Izgalmas játék variánsok: SNAP és BLAST
  • HUD használható
Ugrás a teremhez
JackPoker
  • Extrém magas Üdvözlő bónusz
  • Többségben vannak a rekreációs játékosok
Ugrás a teremhez
PokerKing
  • Amerikai játékosok
  • HUD elérhető
  • Magas központi visszatérítés
  • Minden igényt kielégítő új szoftver
  • Speciálisabb játéktípusok is elérhetőek
  • Széles verseny kínálat
Ugrás a teremhez
Bet365 Poker
  • Prémium asztalok
  • Sok sportfogadó játékos
  • HUD használható
Ugrás a teremhez
Betkings
  • Ázsiai fishek
Ugrás a teremhez
Betfair
  • Kellemes mezőny
  • Jelentős forgalom
  • Magas fix központi visszatérítés
  • €70 000-s összdíjazású havi race-ek
  • HUD használható
Ugrás a teremhez
bwin Poker
  • Akár 40% központi rakeback
  • Egyedi ajánlat játékosainknak
Ugrás a teremhez
Olasz terem
  • Privát ajánlat: Csak a PókerAkadémia játékosainak
  • Könnyű mezőny
  • HUD
Ugrás a teremhez
Everygame Poker
  • Kezdőbarát
  • Arányaiban sok rekreációs játékos
  • Fogad USA játékosokat
  • Magas rakeback
Ugrás a teremhez
ChampionPoker
  • A terem a harmadik legnagyobb poker hálózat tagja
  • Magas rakeback, mennyiségi korlátozás nélkül
  • HUD használható
Ugrás a teremhez
Élő ügyfélszolgálat