WSOP 2018

Ivey, Hellmuth és Negreanu is ott lesz a Big One-on - már 30 játékos letette a foglalót

A verseny létszámát 48 főben maximalizálták, teltházra lehet számítani.
author-picture Admin - 2018. június 19.

Két évente kerül megrendezésre a világ legnagyobb versenye, az $1.000.000 nevezési díjú Big One for One Drop, így 2016 után idén is visszatér a torna. Az osztás július 15-én indul majd.

A nevezési díjakból összegyűlt nyereményalap 8%-át jótékony célra fordítják, a névadó One Drop alapítvány kapja, a Guy Laliberté által létrehozott alapítvány a harmadik világ ivóvíz problémáján igyekszik segíteni.


A Big One-t eddig háromszor rendezték meg, először 2012-ben, majd 2014-ben és 2016-ban, de utóbbi verseny nem a WSOP részeként zajlott, így jelenleg a 2014-es bajnok Dan Colman a hivatalos címvédő.

Az eddigi győztesek:

2012: Antonio Esfandiari ($18.346.673)
2014: Daniel Colman ($15.306.668)
2016: Elton Tsang ($12.248.912)

A szervezők friss tájékosztatása szerint az idei Big One-ra eddig 30 játékos fizette be a foglalót, és néhány nevet is megemlítenek, Daniel Negreanu, Phil Hellmuth, Phil Ivey, Antonio Esfandiari, Dominik Nitsche, Steffen Sontheimer, Christoph Vogelsang, Nick Petrangelo, Rainer Kempe, Jason Koon, Adrian Mateos és Bryn Kenney foglalózott. Szintén tudni, hogy Talal Shakerchi éa Leon Tsoukernik is indul.

A verseny létszámát 48 főben maximalizálták, teltházra lehet számítani.


Kapcsolódó cikkek

0 hozzászólás

Partnereink
GGPoker
  • Óriási forgalom, minden napszakban elegendő asztal
  • A világ legnagyobb online póker tornái
  • Folyamatos innováció (AoF, Mystery Bounty)
  • Számos szórakozni vágyó amatőr játékos
  • Bőkezű bónuszok
Ugrás a teremhez
Unibet
  • Magas központi rakeback
  • Kezdőbarát
  • Sok kezdő játékos
Ugrás a teremhez
RedStar Poker
  • Megbízható szolgáltató, kiváló ügyfélszolgálattal
  • A terem a harmadik legnagyobb poker hálózat tagja
  • Magas rakeback
  • HUD használható
Ugrás a teremhez
888poker
  • Könnyű ellenfelek
  • Előnyös VIP promóció cash game játékosoknak
  • Izgalmas játék variánsok: SNAP és BLAST
  • HUD használható
Ugrás a teremhez
JackPoker
  • Extrém magas Üdvözlő bónusz
  • Többségben vannak a rekreációs játékosok
Ugrás a teremhez
PokerKing
  • Amerikai játékosok
  • HUD elérhető
  • Magas központi visszatérítés
  • Minden igényt kielégítő új szoftver
  • Speciálisabb játéktípusok is elérhetőek
  • Széles verseny kínálat
Ugrás a teremhez
Bet365 Poker
  • Prémium asztalok
  • Sok sportfogadó játékos
  • HUD használható
Ugrás a teremhez
Betkings
  • Ázsiai fishek
Ugrás a teremhez
Betfair
  • Kellemes mezőny
  • Jelentős forgalom
  • Magas fix központi visszatérítés
  • €70 000-s összdíjazású havi race-ek
  • HUD használható
Ugrás a teremhez
bwin Poker
  • Akár 40% központi rakeback
  • Egyedi ajánlat játékosainknak
Ugrás a teremhez
Olasz terem
  • Privát ajánlat: Csak a PókerAkadémia játékosainak
  • Könnyű mezőny
  • HUD
Ugrás a teremhez
Everygame Poker
  • Kezdőbarát
  • Arányaiban sok rekreációs játékos
  • Fogad USA játékosokat
  • Magas rakeback
Ugrás a teremhez
ChampionPoker
  • A terem a harmadik legnagyobb poker hálózat tagja
  • Magas rakeback, mennyiségi korlátozás nélkül
  • HUD használható
Ugrás a teremhez
Élő ügyfélszolgálat