LEGFRISSEBB PÓKER HÍREK

LEGFRISSEBB HÍREK

Antonio Esfandiari a WPT arca lett

A népszerű amerikai "High Stakes Poker" show-ból is ismert Antonio Esfandiari lett a WPT arca. A WPT nemrég jelentette be, hogy a hetedik évadjuk jóval karcsúbb lesz, mint az eddigiek, hiszen míg a hatodikban még 21 verseny volt, a hetedikben csak 14 lesz. Nos, úgy tűnik, hogy Esfandiari "leszerződtetésével" a WPT új logikája az, hogy legyen kevesebb verseny, de azok jóval erőteljesebb marketinget kapjanak.

Jótékonyság Todd Brunson módra

Március 8-án a pókerjátékosok egy speciális tornára gyűlnek majd össze Santa Clara-ban. Egy olyan tornára, ahol a célok között ezúttal nem szerepel majd az, hogy rengeteg pénzt vigyenek haza, éppen ellenkezőleg: ezúttal jókonysági eseményre mennek. Az eseményen jelen lesz Todd Brunson is, akinek az esemény szervezői sokat köszönhetnek, hiszen ha egy nagy név is jelen van, akkor minden bizonnyal megnő a résztvevők száma.

Kiderült, hogy ki is a magas téten játszó Seda1 valójában?

Mostanra már lassan rendszeressé válik, hogy oldalunkon rendszeres időközönként összefoglaljuk, hogy kik a legnagyobb nyerők és legnagyobb vesztők, illetve mekkora összegek cseréltek a magas tétű online pókerasztalokon. Januári összefoglalásunkban már írtunk "Seda1"-ről, talán most kiderült, hogy ki is ő valójában?

MTT videó - avagy hogyan kellett volna ezt játszani?

Mint ahogy azt már a blogomban is írtam a napokban elhatároztam, hogy a cash gamet mellőzve belevetem magam a póker versenyek világába. Az elmúlt két hónapban már játszottam egy keveset, de rájöttem, ha komoly sikereket akarok elérni, muszáj lesz jóval többet játszani és fejlődni.

Hamarosan itt a Bodog Poker Open!

A Bodog Poker történetében először indít saját online torna sorozatot, melyet - nagy fantázia nem kellett a név kitalálásához - Bodog Poker Open-re kereszteltek el. A terem álltal szervezett verseny összesen hat állomásból fog állni, minden verseny Texas Hold'em lesz, de short handed, full ring, pot limit, no limit vagy éppen fix limit versenyek váltakoznak majd.

Poker Host 50% VIP rake visszafizetés és 10x dealt bónusz a Microgaming hálózatban

A Microgaming (Prima) hálózatban játszol, vagy csak egy nagyszerű bónusz lehetőségre vársz, hogy kipróbáld? Itt a megfelelő alkalom, hiszen a PokerHost és a Póker Akadémia egyedi megállapodása keretében 50% rake visszafizetés és $3500 befizetési bónusz kombinációját ajánljuk.

EPT Copenhagen - élő videó közvetítés!

A PokerStars élő videó közvetítése segítségével követhetjük nyomon az EPT koppenhágai versenyét. A PokerStars csapatának képviselői, Daniel Negreanu, Katja Thater, Luca Pagano, Bertrand ‘ElkY’ Grospellier, Noah Boeken, Tom McEvoy és Dario Minieri is részt vesznek a versenyen.

EPT Copenhagen - élő videó közvetítés! - kis felbontás

A PokerStars élő videó közvetítése segítségével követhetjük nyomon az EPT koppenhágai versenyét. A PokerStars csapatának képviselői, Daniel Negreanu, Katja Thater, Luca Pagano, Bertrand ‘ElkY’ Grospellier, Noah Boeken, Tom McEvoy és Dario Minieri is részt vesznek a versenyen.

Póker-humor péntekre - Vicces reklámok 3. rész

Vicces pókerreklámok sorozatunk folytatódik, reméljük örömmel veszítek őket!

Megnyílt a világ legnagyobb teljesen automatizált pókerterme Montrealban

A múlt hónapban a Casino de Montreal megnyitotta a világ jelenlegi legnagyobb teljesen automatizált pókertermét. A teremben összesen 25 gépi pókerasztal található.

Ki jut legmesszebb a három magyar koppenhágai EPT indulónk közül?

Kedden és szerdán 230-230 játékos ült asztalhoz. A 460 fős verseny díjalapja így 2.829.120€. Az első helyezett nem kevesebb mint 834.590€ -nak örülhet majd.

DDoS támadások a Full Tilt és néhány más online póker oldal ellen

Értesüléseink szerint az elmúlt néhány napban a Full Tilt Poker mellett több más online pókerterem honlapja is leállt. A Full Tilt-et azért említjük kiemelve, mert a terem honlapja több napon keresztül elérhetetlen volt, a látogatókat a www2.fulltiltpoker.com oldalra irányították át.

Mi történik, amikor a világ leggazdagabb emberei leülnek egymással pókerezni?

A Forbes magazin egyik különszáma minden évben összegyűjti Amerika 400 leggazdagabb emberét. Ahhoz, hogy a listába bekerülj, legalább 1 milliárd (ezer millió) amerikai dollár vagyonnal kell rendelkezned. Mi történik, akkor, amikor a listán lévő emberek leülnek játszani?

Új póker műsor - The Best Damn Poker Show

A következő hetekben az Ultimate Bet két sztárja Phil Hellmuth és Annie Duke többször is együtt szerepelnek a tv képernyőin. Ugyan nem közvetlenül egymás ellen játszanak, mégis főszerepet vállalnak az újonnan induló amerikai „Best Damn Poker Show“-ban. Ők ketten ugyanis az edzők egy póker tehetségeket kereső műsorban.

India Poker Tour

Indiába tervezel menni a közeljövőben? Még nem tudod milyen időpontban látogasd meg ezt a csodaszép országot? Kösd össze a kellemest a hasznossal és időzíts 2008 őszére, hogy egyúttal részt vehess az India Poker Tour-on!
Partnereink
GGPoker
  • Óriási forgalom, minden napszakban elegendő asztal
  • A világ legnagyobb online póker tornái
  • Folyamatos innováció (AoF, Mystery Bounty)
  • Számos szórakozni vágyó amatőr játékos
  • Bőkezű bónuszok
Ugrás a teremhez
Unibet
  • Magas központi rakeback
  • Kezdőbarát
  • Sok kezdő játékos
Ugrás a teremhez
RedStar Poker
  • Megbízható szolgáltató, kiváló ügyfélszolgálattal
  • A terem a harmadik legnagyobb póker hálózat tagja
  • Magas rakeback
  • HUD használható
Ugrás a teremhez
888poker
  • Könnyű ellenfelek
  • Előnyös VIP promóció cash game játékosoknak
  • Izgalmas játék variánsok: SNAP és BLAST
  • HUD használható
Ugrás a teremhez
JackPoker
  • Extrém magas Üdvözlő bónusz
  • Többségben vannak a rekreációs játékosok
Ugrás a teremhez
PokerKing
  • Amerikai játékosok
  • HUD elérhető
  • Magas központi visszatérítés
  • Minden igényt kielégítő új szoftver
  • Speciálisabb játéktípusok is elérhetőek
  • Széles verseny kínálat
Ugrás a teremhez
Bet365 Poker
  • Prémium asztalok
  • Sok sportfogadó játékos
  • HUD használható
Ugrás a teremhez
Betkings
  • Ázsiai fishek
Ugrás a teremhez
Betfair
  • Kellemes mezőny
  • Jelentős forgalom
  • Magas fix központi visszatérítés
  • €70 000-s összdíjazású havi race-ek
  • HUD használható
Ugrás a teremhez
bwin Poker
  • Akár 40% központi rakeback
  • Egyedi ajánlat játékosainknak
Ugrás a teremhez
Olasz terem
  • Privát ajánlat: Csak a PókerAkadémia játékosainak
  • Könnyű mezőny
  • HUD
Ugrás a teremhez
Everygame Poker
  • Kezdőbarát
  • Arányaiban sok rekreációs játékos
  • Fogad USA játékosokat
  • Magas rakeback
Ugrás a teremhez
ChampionPoker
  • A terem a harmadik legnagyobb póker hálózat tagja
  • Magas rakeback, mennyiségi korlátozás nélkül
  • HUD használható
Ugrás a teremhez
Élő ügyfélszolgálat