A PókerAkadémia.com admin csapata elismert szakértőkből áll, akik mélyreható ismeretekkel rendelkeznek az online póker világában. Tagjai korábbi játékosok és iparági szakemberek, akik szenvedélyesen osztják meg tudásukat, hogy támogassák a közösség fejlődését. Profizmusuk és elkötelezettségük révén a PókerAkadémia vezető szerepet tölt be az iparágban.
A World Series of Poker, vagyis a WSOP-t szervező Harrah's Entertainment nemrég adta ki a 2008-as verseny szabálykönyvét, amely néhány módosítást is magában foglalt. Nézzük meg ezek közül a leglényegesebbeket.
Az öt napos főesemény 4. napjának végén kialakult a döntő asztal. Örömmel jelentjük, hogy a televízió által is közvetítésre kerülő verseny utolsó asztalán Dave "Devilfish" Ulliot mellett két magyar is helyet foglal.
Megérkezett az első, fórumtagok egymás elleni játékáról készült videó. A videó érdekessége, hogy minden játékos lapja látható. Ketten a kommentálást is vállalták. Mi már megnéztük, nekünk nagyon tetszett. Rendkivül sok érdekességet, tanulságot tartalmaz, és nem utolsó sorban nagyon szórakoztató!
A PokerStars szatelitjeinek köszönhetően most már akár Latin-Amerika valaha rendezett legrangosabb versenysorozatára, a Latin American Poker Tour (LAPT) első évadjára is kijuthatsz. Ezzel a PokerStars tovább nyit a világ egzotikus tájai és az ezeken a helyszíneken rendezett póker versenyek felé.
A Party Poker által szponzorált, televízióban is bemutatásra kerülő Spring póker fesztivál főeseményén tegnap 172 játékos indult. A nevezési díj erre a versenyre 3000+150€, így 516.000 eurós díjalapért folyik a küzdelem.
Azok, akik érdeklődnek a póker iránt, bizonyára hallottak már a második magyar nyelvű póker magazin megjelenéséről. Elolvastuk az első számot, nézzük, mi a mi véleményünk!
A szombaton lezajlott 500€+1rebuyos versenyen 5 magyar is a pénzbe jutott. A legjobb helyezettünk a 2. helyet elért Turmetzer Péter lett. A versenyen 121 játékos indult, és a 76 rebuyt követően egy 98500€-os díjalapért folyt a küzdelem. Gratulálunk Péternek a kitűnő eredményhez!
A profi pókerjátékos Justin Bonomo blogjában azzal gyanúsítja Nguyen-t, hogy az számos eseményen csal. Justin nem az első olyan játékos, aki Men-t csalással vádolja...
WSOP, vagyis a World Series of Poker, a pókeresek legnagyobb bajnoksága, melyet évről évre Las Vegasban rendeznek meg. Ki ne szeretne Vegasba eljutni és a versenyek valamelyikén indulni? Nos, a Full Tilt pókeren keresztül most itt a lehetőség hogy kisebb tőkével is megvalósíthassuk álmunkat!
A Player of the Year ranglista jelenlegi állását Men "The Master" Nguyen vezeti, de Phil Ivey utóbbi időben mutatott parádés teljesítményével már a harmadik helyen áll.
Értesüléseink szerint az Everest Poker és a World Series of Poker több évre szóló, kulcsfontosságú megállapodást írt alá egymással! A WSOP vitathatatlanul a legnagyobb pókeres esemény a földön, így egy kizárólagos szponzorációs megállapodás óriási üzleti értékkel bír.
A Full Tilt Poker azonnali hatállyal kirúgta csapatából Jonathan "Fiery Justice" Little-t, akit egyébként csupán néhány hónapja kezdtek el szponzorálni. A Full Tilt lépésének oka, hogy a játékos másokat is engedett hozzáférni számlájához és ezzel megsértette a Full Tilt-tal aláírt szerződését.
A történet - amelyről természetesen már most nagyon sokan beszélnek a nemzetközi online pókeres fórumokon - úgy szól, hogy volt ugyebár az NBC National Heads Up bajnoksága, amelyben rögtön az első körben Phil Hellmuth és Tom "durrrr" Dwan összekerült. A csatát egy szerencsés turn lappal durrrr nyerte, Hellmuth pedig - ugye nem nagy meglepetés - teljesen kikészült...
Úgy látszik, hogy az egyes pókertermek esetében egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek a tulajdonosok, vagy talán pontosabban a terem marketinggurui arra, hogy híres, profi pókereseket szerződtessenek, és velük adják el a termet a játékosoknak. A Bodog ezúttal Jean-Robert Bellande-t szerződtette le.
Még 3 hónap és kezdődik a pókervilág főeseménye. Az ez évi WSOP május 30-án rajtol. A napokban már keresgéltem, hol lehetne megpróbálni az ez évi WSOP-ra kijutni. A Party Poker már egy hónapja kinálja a szateliteket. Viszont nem igazán tűnt szimpatikusnak a szatelit rendszerük.
Partnereink
Óriási forgalom, minden napszakban elegendő asztal