Póker Fórum Archívum > Freeroll > NextPoker privát $200 freeroll sorozat - 2008 január

psycho
Válasz Littlemage kommentjére
2008. jan. 29. 23:18

Én voltam a szerencsés szerencsétlen 10. A játékot mondhatni jól kezdtem, megjátszottam amit meg kellett, minden rendben is ment az első szünetig..Utána következett 20 perc, ami ráébresztett, hogy nem jön semmi megjátszható lap. Ekkor kezdtem el jegyezni, mennyi olyan kezem lesz, hogy mindkét lap kisebb 8asnál, nem pár, és nem suited (152 handem volt, ebből 28 ilyen volt, és mind a második felében a versenynek), és akkor még nem számoltam a K2,Q3,J4, illetve ezek tetszőleges nagylap-kislap kombinációját..Egyszer megjátszottam egy 36s kisvakként, és láss csodát, lejött két 3mas..A negyedik meg a nagyvaknál volt egy 8as társaságában. Feleztünk..Ekkor jutottam el arra a pontra hogy igen gyenge kezeim vannak..Ekkor már shortstack voltam, és nem igen tudtam blöffölni se. Legszebb az volt, mikor kb. 9000 voltam mikor zsebeHUN elírt egy nullát az asztalnál, és 1500 bet helyett 15000et nyomott, megadták neki, vesztett. Maradt kb. 3000 zsetonja. Ekkor már csak 11en voltunk a 2. szünet után. én BB ő SB,3man dobnak, ő all-in, én call (Q2re nemtom miért), vesztettem..utána egyszerűen annyira elment a kedvem, hogy megetettem a blindokat a zsetonjaimmal..Egyébként az all-in KJmet az asztalon 6os párral verték le :S..Érdekes verseny volt..

zsebeHUN
Válasz psycho kommentjére
2008. jan. 29. 23:24

hát nekem annyira nem tetszett amikor véletlenül elírtam... mert a zsetonjaim kb 80%-a volt, és 3,5 volt nálam.... 2,3,J flopon, persze JKval elfogadták :(
végülis 5. lettem. nekem tetszett, bár engem zavart, hogy nem tudtam úgy beállítani a klienst, hogy lássam az eldobott lapjaimat. én vagyok béna???

psycho
Válasz zsebeHUN kommentjére
2008. jan. 29. 23:30


... bár engem zavart, hogy nem tudtam úgy beállítani a klienst, hogy lássam az eldobott lapjaimat. én vagyok béna???

Még nekem sem sikerült rájönni :D ..

Admin
Válasz psycho kommentjére
2008. jan. 30. 0:32

Az összetett verseny állása frissítve, részletek az első hozzászólásban.

Az utolsó forduló február 5-én 20:30-kor kezdődik.

odu
Válasz Admin kommentjére
2008. jan. 30. 5:19

Az összetett verseny állása frissítve ......


PiperPerabo1 (azaz szerénységem), kétszer szerepel az összesítésben.
Egyszer 18, másszor meg 7 ponttal...)))

Skiboy
Válasz odu kommentjére
2008. jan. 30. 6:51

PiperPerabo1 (azaz szerénységem), kétszer szerepel az összesítésben.
Egyszer 18, másszor meg 7 ponttal...)))


Javítva.

Zoleee
Válasz Skiboy kommentjére
2008. jan. 30. 9:00

Skiboy! Nem gondolo, hogy ez egy kicsit pofátlan....:-)
Az akadémiás verseny sorozat mellé még ezt a freeroll sorozatot ismegnyerni...
De kegyetlen vagy! :-)

salou1
Válasz Littlemage kommentjére
2008. jan. 30. 9:55

Hamar kiestem, mert közben más teremben is játszottam és kicsit felhúztak:P

De azért végignéztem a tegnapi gémet, már csak azért is, mert végül egy barátom nyerte a headsupot.

Készítettem néhány kiesős képernyőképet.

Hocuspok KJ vs kb888888 QQ /preflop allin/
http://salou.uw.hu/next0129/next0129_preflop.jpg

Littleimage77 KJ vs Szepy32 A6 /preflop allin/
http://salou.uw.hu/next0129/next0129_preflop2.jpg

kb888888 AK vs zsebeHUN 88 /preflop allin/
http://salou.uw.hu/next0129/next0129_preflop3.jpg

cesvision JK vs zsebeHUN 35 /flop allin 23J/
http://salou.uw.hu/next0129/next0129_flop.jpg

Littleimage77 66 vs rapi-d JJ /preflop allin/
http://salou.uw.hu/next0129/next0129_preflop4.jpg

Wyethun 7-es Pokere, később volt egy A-s pokere is. Ma nagyon szerencsés volt, de mindemellett szépen játszott. Én például ha el is jutok final table, biztos, hogy kinyírtatok volna:)
http://salou.uw.hu/next0129/next0129_poker.jpg

cesvision 66 vs ggabor1976 AQ suited /preflop allin/
http://salou.uw.hu/next0129/next0129_preflop5.jpg

A végjáték meglehetősen unalmasan telt, legalább 40 vaklopás volt mire mindketten elfáradtak...
A headsup:

ggabor1976 calls 3000.
Wyethun checks.
Flop [10c , 5s, 3c]
Wyethun bets 6000.
ggabor1976 calls 6000.
Turn [Js]
Wyethun bets 6000.
ggabor1976 calls 6000.
River [4h]
Wyethun bets 6000.
ggabor raises to 64912 /allin/.
Wyethun calls 64912.
ggabor1976 shows a pair of tens.
Wyethun shows a pair of Jacks.

Wyethun wins pot....

buktar
Válasz Zoleee kommentjére
2008. jan. 30. 10:40

Skiboy! Nem gondolo, hogy ez egy kicsit pofátlan....:-)
Az akadémiás verseny sorozat mellé még ezt a freeroll sorozatot ismegnyerni...


Azért ehhez még lesz egy-két szavunk! :D

oes
Válasz psycho kommentjére
2008. jan. 30. 11:47

Én voltam a szerencsés szerencsétlen 10. A játékot mondhatni jól kezdtem, megjátszottam amit meg kellett, minden rendben is ment az első szünetig..Utána következett 20 perc, ami ráébresztett, hogy nem jön semmi megjátszható lap. Ekkor kezdtem el jegyezni, mennyi olyan kezem lesz, hogy mindkét lap kisebb 8asnál, nem pár, és nem suited (152 handem volt, ebből 28 ilyen volt, és mind a második felében a versenynek), és akkor még nem számoltam a K2,Q3,J4, illetve ezek tetszőleges nagylap-kislap kombinációját..Egyszer megjátszottam egy 36s kisvakként, és láss csodát, lejött két 3mas..A negyedik meg a nagyvaknál volt egy 8as társaságában. Feleztünk..Ekkor jutottam el arra a pontra hogy igen gyenge kezeim vannak..Ekkor már shortstack voltam, és nem igen tudtam blöffölni se. Legszebb az volt, mikor kb. 9000 voltam mikor zsebeHUN elírt egy nullát az asztalnál, és 1500 bet helyett 15000et nyomott, megadták neki, vesztett. Maradt kb. 3000 zsetonja. Ekkor már csak 11en voltunk a 2. szünet után. én BB ő SB,3man dobnak, ő all-in, én call (Q2re nemtom miért), vesztettem..utána egyszerűen annyira elment a kedvem, hogy megetettem a blindokat a zsetonjaimmal..Egyébként az all-in KJmet az asztalon 6os párral verték le :S..Érdekes verseny volt..


Ugye olyan játékos is van, aki jó lapokat kap?
Az első két versenyen elképesztő, hogy milyen lapokat kaptam. Tegnap már négy alkalommal jött használható lap, ebből kétszer KK.
1. Az elsőnél 3 BB emelésre mindenki dobott, így elnyertem a vakokat.
2. A másodiknál is 3 BB emelés következett egy callal. Flopban Axx, természetesen az AA vitte a potot.
3. A magas flush-al egész szép potot nyertem.
4. SH-ként A10-zel kiesés.
Vagyis most nem panaszkodhattam, mert négyszer is kaptam játszható lapokat, ellentétben a két előző versennyel.
Kíváncsi vagyok, a jövő keddig kitart-e ez a szép sorozatom, bár már lényegében mindegy. Valószínűleg csak túl türelmetlen vagyok.
Az utóbbi napokban hihetetlen szériám van, vagy nem jönnek a lapok, vagy hiába jönnek. Volt olyan, mikor egy nap kétszer is kaptam pocket AA-t, természetesen mindkettőt elbuktam, egyiket kettes drill ellen, a másikat sor ellen. :confused: Csoda, hogy a nem öszefüggő kis lapokkal nem merek játszani? Igaz azzal is próbálkoztam már buttonról dobások után, de BB fullt flopolt. :D

Élő ügyfélszolgálat