Ezek az összeesküvés szarságok, hogy így nyúlják le a pénzt...hány ilyen daily 20as verseny lehet? Csak hasraütésszerűen számoljátok már ki a bevételüket legalább mielött ekkora baromságokat leírtok. Ekkora bizniszt biztos tönkrebasznak azzal, hogy rendszeresen daily 20as versenyek dobogósait tiltják (sőt még egy hot 0,55$!)--> biztos nem jelentkezett volna már annyi károsult, hogy bedőljön az online póker.
iu: én is és más ismerősöm is kapott már vissza olyan pénzből amit elkoboztak, nem mondták meg kitől kobozták el, de 1200$ körüli összeget.
A jackpotos részhez: ennek látom egyedüli értelmét a fentiekből :)
HAHA!
Reality check. Errol annyit dumaltam mar es joparan lehulyeznek erte.
Bizonyíték vagy bármi más nélkül, meggyanúsítanak, kivizsgálnak és elítélnek bármi féle független, vagy harmadik fél rálátása nélkül.
"Azt mondtuk, hogy csaltál és kész"
Hány ilyen szar lehet ami nem wpt csak a daily 20$ as verseny vagy akármi.
Milyen idiota vilag ahol elfogadott az, hogy mindenféle bizonyíték híján elítéljenek és elvegyék a pénzed.
Aki meg azt gondolja, hogy ezek után azt a pénzt majd vissza osztják mindenkinek aki mögötte volt az pedig csak magát áltatja, mert ilyen nem szokott történni ezekben az esetekben (legalábbis amiknek én jobban a mélyére ástam)
Én már eldöntöttem ha valaha kidobja a jackpotot a spin felveszem a gépen is az egészet benyomom a telon is a kamerát és veszem egyenesbe hogy ne ****zhasanak és ha ****znak perdöntő bizonyítékom legyen.
Ezek az összeesküvés szarságok, hogy így nyúlják le a pénzt...hány ilyen daily 20as verseny lehet? Csak hasraütésszerűen számoljátok már ki a bevételüket legalább mielött ekkora baromságokat leírtok. Ekkora bizniszt biztos tönkrebasznak azzal, hogy rendszeresen daily 20as versenyek dobogósait tiltják (sőt még egy hot 0,55$!)--> biztos nem jelentkezett volna már annyi károsult, hogy bedőljön az online póker.
iu: én is és más ismerősöm is kapott már vissza olyan pénzből amit elkoboztak, nem mondták meg kitől kobozták el, de 1200$ körüli összeget.
A jackpotos részhez: ennek látom egyedüli értelmét a fentiekből :)
Szinte minden hozzászólásodból kitűnik mennyire meg vagy keseredve, ellened van az egész világ, minden szar.
Ráadásul most is full valótlan hülyeségeket hordasz össze.
Szerintem keress meg egy szakembert, hátha sikerül segiteni a szorongásodon/eletszemleleteden.
Nem sértésből mondom, csak segiteni szeretnék.
Ezek az összeesküvés szarságok, hogy így nyúlják le a pénzt...hány ilyen daily 20as verseny lehet? Csak hasraütésszerűen számoljátok már ki a bevételüket legalább mielött ekkora baromságokat leírtok. Ekkora bizniszt biztos tönkrebasznak azzal, hogy rendszeresen daily 20as versenyek dobogósait tiltják (sőt még egy hot 0,55$!)--> biztos nem jelentkezett volna már annyi károsult, hogy bedőljön az online póker.
iu: én is és más ismerősöm is kapott már vissza olyan pénzből amit elkoboztak, nem mondták meg kitől kobozták el, de 1200$ körüli összeget.
A jackpotos részhez: ennek látom egyedüli értelmét a fentiekből :)
Lefordítom amit írtál: Nem tetszik amit írsz ezért gyorsan derrogáló jelzőkkel körbedobállak, hogy rosszul érezd magad.
Írtam a példámat és a kérdéseimet a dolog realitásával kapcsolatban. Várom rá a választ.
Egy cég tevékenységéről negatívat kijelenteni nem megkeseredettség, hanem aranyhal memóriánál kicsit hosszabb emlékezet. Hány példát szeretnél ami ezt az állításomat alátámasztja.
Cinikusnak is nevezhetnél, de attól én a valóságról szoktam beszélni szépítés nélkül és mindig igyekszem alátámasztani megtörtént eseménnyel.
Elnézést kérek ha ez bántja szegény érzékeny lelkedet, vagy nem illik bele a vattacukros rózsaszín világképedbe. A tények leszarják az érzéseidet XD
Látom magyarról magyarra nem megy a fordítás, de legyen neked igazad.
Legalább az angol nagyon megy, mindig látom, hogy pár szót odaszursz a mondandód végére, h lássa mindenki neked mennyire megy.
Engem nem bánt, amit írtál, számtalanszor láttam, hogy ilyen esetben visszaosztottak a nyereményt. Csak mtt-rol beszélek, én abban mozgok.
Amit árról írtam, h szerintem segítségre van szükséged tényleg segítő szándékkal tettem.
Erre te egyből nekem ugrasz, és leoltasz h én vattacukor világban elek.
Részemről vege a vitának, all the best pal!
Ezek az összeesküvés szarságok, hogy így nyúlják le a pénzt...hány ilyen daily 20as verseny lehet? Csak hasraütésszerűen számoljátok már ki a bevételüket legalább mielött ekkora baromságokat leírtok. Ekkora bizniszt biztos tönkrebasznak azzal, hogy rendszeresen daily 20as versenyek dobogósait tiltják (sőt még egy hot 0,55$!)--> biztos nem jelentkezett volna már annyi károsult, hogy bedőljön az online póker.
iu: én is és más ismerősöm is kapott már vissza olyan pénzből amit elkoboztak, nem mondták meg kitől kobozták el, de 1200$ körüli összeget.
A jackpotos részhez: ennek látom egyedüli értelmét a fentiekből :)
A vitához kapcsolatba kellene lépned a vitapartner felvetéseivel amit te továbbra se teszel meg. De legalább kijelented, hogy számodra a vitának ott vége ahol el se kezdted XD
Te itt azt állítod, hogy visszaosztanak. Én ezt nem vitattam el sőt meg is erősítettem, hogy ahol játszol a party-n ott ez gyakrabban előfordul mint ahol én játszok a GG-n, ahol soha.
A kérdésemre továbbra se válaszoltál és tökéletesen szimbolizálod az alapvető problémát:
Elitélnek egy embert mindenféle eljárás és bizonyíték nélkül, és a döntés helyességét meg se kérdőjelezed, mert úgy véled (ezekszerint) hogy az döntéshozó oldal teljesen semleges, jóhiszemű, korrekt és képtelen hibára, hogy vakon meg lehessen benne bízni, valamint elvitatod a fontosságát, hogy az elítélt akár csak minimális mértékbe képviselhesse önmagát, vagy a saját védelme érdekében felszólalhasson!
Ezt a mentalitást vonom kérdőre és kérdem továbbra is, milyen valós élethelyzetbe számít ez elfogadható viselkedésnek?
A kisebbségi érzéseddel nem tudok mit kezdeni, hogy lányos zavarba kerülsz egy két idegen szótól. Próbált pozitívan felfogni és lásd benne az esélyt valami új megtanulására.
Továbbá azt kijelenteni, hogy azért "ugrok neked", mert te "segítő szándékal" titulálsz agyilag sérültnek aki pszihológura szorul (ugye nem is olyan segitő szándékú ha őszintén van fogalmazva cukormáz mentesen (Mr passzív aggresszió) ) erős túlzás és hipokrácia ;) Ha én erre azt mondom, hogy menj az anyádba, akkor te se úgy értsd ahogy akarod, hanem segítő szándékúnak lásd, mert őszintén mondom, hogy úgy érzem anyai ölelésre van szükséged mert szeretethiányban szenvedsz. lol
De hogy gyorsan összefoglaljam amit eddig sikerült teljesítened:
- Kéretlen, sértő tanáccsal láttál el (Rosszindulatúság 1.)
-Beszóltál, hogy nem tudok magyarul (Rosszindulat 2.)
- Feltételezed hogy az idegen szavak használata valamilyen háttérben húzódó ego/psziho dolog (passzív aggresszív, negatív méregfogas rosszindulatú feltételezés 3.)
- Kijelentetted, hogy igazad van (avval kapcsolatba ami nem a kérdésem)
- Áldozati pózba vágod magad, hogy neked van ugorva a fentebbiek után
-Kijelentetted, hogy a továbbiakba befejezted a vitát (anélkül, hogy elkezdtél volna érdemben diskurálni a témában)
Gratulálok. Magyar irodalomból karó!
ui.: Vicces, hogy mondod milyen jól megy a fordítás, éppen egy igen népszerű pókeroldal honlapját szakfordítom XD....you asshole! ( csak neked a külön kérésedre ;) )
Csak gratulálni tudok, megfogtál minden oldalról. Sajna én ehhez kevés vagyok és nincs szükségem 26 megerősítésre naponta, hogy igazam van.
Remélem ma jobban alszol így, hogy tudattad te már szakfordító is vagy.
Have a good day mate( ez így helyes nyelvtanilag?)!
Ezek az összeesküvés szarságok, hogy így nyúlják le a pénzt...hány ilyen daily 20as verseny lehet? Csak hasraütésszerűen számoljátok már ki a bevételüket legalább mielött ekkora baromságokat leírtok. Ekkora bizniszt biztos tönkrebasznak azzal, hogy rendszeresen daily 20as versenyek dobogósait tiltják (sőt még egy hot 0,55$!)--> biztos nem jelentkezett volna már annyi károsult, hogy bedőljön az online póker.
iu: én is és más ismerősöm is kapott már vissza olyan pénzből amit elkoboztak, nem mondták meg kitől kobozták el, de 1200$ körüli összeget.
A jackpotos részhez: ennek látom egyedüli értelmét a fentiekből :)
Nembaj ;) Még gyakorolgatod egy kicsit ezt az "érvelősdit" és egyszer ha máshogy nem puszta véletlen folytán biztos reagálni fogsz tudni a szóban forgó érvelésre is!
Harmadjára is leírtam, direkt kiemeltem a hülyék kedvéért aláhúzva vastag betűvel a szóban forgó kérdést/problémát/érvelési felvetést. Ezek után írni egy 3. kommentet is amiben fullra ignorálod csupán a te egyéni szegénységi bizonyítványod.
A gratuláció neked jár. Itt egy nyalóka :P@--- szopogassad és veregesd magad vállon és örülj a fejednek
Gizda,
Én rájöttem hogy mi a te bajod, hogy miért ordibálod tele az összes cikket a frusztrációtól hangos marhaságaiddal, és hogy miért ugrasz neki mindenkinek dühösen aki megjegyzi (teljesen jogosan), hogy irtó nagy ****ságokat írkálsz, ráadásul iszonyat tahó stílusban.
Itt egy kép a south park T.M.I című epizódjából (s15e04)
Javaslom hogy a formula szerint próbáld megmérni a hosszát, talán akkor sikerül egy olyan számot kapni ami után nem leszel folyton ennyire dühös.
Szép napot és gl!